Ilyen még nem volt

A magyarországi jelenlétük centenáriumát ünneplő szaléziak letelepedésük színhelyére hirdettek találkozót az ország területén működő oratóriumok résztvevőinek. A közösen eltöltött napot Csány Márton, a szalézi ifjúsági iroda vezetője álmodta és szervezte meg. Ábrahám Béla tartományfőnök örömmel adott otthont a találkozónak.


Az országban jelenleg tíz helyen zajlanak a szalézi szerzetesek és munkatársaik vezetésével nyári napközi oratóriumok, ahol a gyerekekre egész napos szórakozás, vidám együttlét, sportolás, kézműves foglalkozás és sok-sok egyéb élmény vár. A felügyeletet fiatalok, szalézi animátorok látják el, akik maguk találják ki és szervezik meg a változatos programokat. Nemcsak felügyelnek a gyerekekre, hanem játszanak is velük, és kedvet csinálnak nekik a programokhoz.

Jelenleg tíz helyen működnek szalézi napközi oratóriumok Magyarországon, de csak öt helyről tudták elfogadni a meghívást: Kazincbarcikáról, Egerből, Pécsről és Szombathelyről a nagy távolsággal járó tetemes utazási költségek miatt kénytelenek eltekinteni a részvételtől.

A nap programja közös imádságból, táncból és vidám jelenetek előadásaiból állt, majd játékos feladatsor várta a résztvevőket. A rendház alatti réten felállított színpadon megmozgatták a gyerekeket, a Lourdes-i-barlangnál a magyar szalézi kezdetek jeles személyiségeivel ismerkedhettek, míg a kálvárián énekelhettek, imádkozhattak és táncolhattak. Közben a legidősebbekből álló csoportok számháborút játszottak az erdőben.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .