Gyöngyösi kiállítás a hit, a művészet és a mesterség jegyében

A közelmúltban nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt az Almásy család egykori palotájában, mai nevén a Szent Korona-házban, a gyöngyösi Szent Bertalan- templom kincstára. A kétszázhetvenötmillió forintos európai uniós támogatással megújult múzeumba betérő látogató elcsodálkozhat a középkori, gótikus és barokk kori egyházi tárgyak, miseruhák és könyvek páratlan szépségén. A kiállításon bemutatott ötvöstárgyak, az esztergomi főszékesegyház kimagasló értékű kincstára után az ország második leggazdagabb gyűjteményét alkotják. A negyvenkét ötvösmű közül tizenkettő középkori, illetve a reneszánsz idejéből származó liturgikus tárgy, amely műtörténeti értéke miatt is felbecsülhetetlen jelentőségű. Az új köntösbe öltöztetett, akadálymentesített, kibővített kiállítási terek és az audiovizuális eszközökkel felszerelt, hetvenhat négyzetméteres oktatóterem mellett a plébániától leválasztott épületrészben kapott helyet két, látogatható restaurátor- műhely is. Az ötvösrestaurátor-műhelyben a műkincsek felújítása mellett az ország templomaiban még használatban lévő liturgikus tárgyak tisztítását, javítását, aranyozását végzik. A textilműhelyben pedig azoknak a történelmi értékű egyházi ruháknak a restaurálásával foglalkoznak, amelyek évszázados múltjuk miatt ma már féltett muzeális értékként rejtőznek a templomok sekrestyéiben.

Beszélgetés Bognár Szilvia népdalénekessel

„Ének őrzi az időt”, mi őrizzük az éneket… – vallja az énekesnő (Ratkó Józseftől kölcsönzött költői szavakkal), aki az etno- és világzene reneszánszában is önmaga tud maradni: mosolygó hangú énekesnő, háromgyermekes családanya, végzett etnográfus és nem utolsósorban zenész- és házastárs egyben. Hagyományos népzenei kincsünk természetes és egyben a ma emberének szóló előadásmódja mindannyiunkhoz közelebb hozza saját, mégis sokszor ismeretlen paraszti kultúránkat. Bognár Szilvia korábban a Boglya Népzenei Együttes, az Anima Sound System, a Makám, a Vándor Vokál, majd saját produkciói – Csintekerintő, Bognár Szilvia és az etNoé – énekeseként, illetve több szóló- és gyermekműsor énekművészeként közvetíti hagyományos kultúránk dalait, harmóniáit.

Műtárgyak a jeruzsálemi Izrael Múzeumból

Hogyan kerül a csizma az asztalra? – kérdezhetnénk a Dada és szürrealizmus című kiállításon a Magyar Nemzeti Galériában. Azt láthatjuk ugyanis, hogy semmi sincs a helyén, legalábbis úgy, ahogyan általában megszoktuk. Például egy üvegvázában virág helyett kalapács van, egy miniatűr biliárdasztalon golyók helyett gyöngysor pompázik, Man Ray asztalának lapja óriási festékespaletta, és ami már szinte felfoghatatlan, egy piszoárt a függőleges falon helyeztek el, szintén műalkotásként, és Forrás névre hallgat. Botrány – mondhatnánk, hol itt a művészet? A termekbe lépve első blikkre ezek jutottak eszembe, amikor megláttam a szokatlan tárgyakat, pedig közülük egy sem manapság készült, hanem a XX. század első felében. Nehéz elfogadni, hogy a hétköznapokban használatos tárgyakkal, amelyeket az ember általában figyelemre sem méltat, itt műalkotásként szembesül.

A hazai mozikba július 17-én érkezett A pap gyermekei című horvát film szelíden már a címével is provokál, s később sem adja alább, ám senkit és semmit sem kímélő szatírája végül különös fordulatot vesz.

Mielőtt azonban elérnénk odáig, sok mindenen át kell vergődnünk, többek között az önmagában is groteszk alaphelyzeten. A turizmusáról híres, ám halványuló dicsőségű faluba új pap érkezik, akit azonban semmibe vesznek a hívők, hiszen mindenki az idős plébánosért rajong.

Mesének sovány, művészfilmnek kissé erőltetett, mégis szerethető film a Tengerre várva. Aki nem látott még kazahsztáni filmet (bizonyára nem csekély a létszám), és mindenképpen látni akar egyet, most megteheti, hiszen Bakhtyar Khudojnazarov különös hangulatú filmjét júliusban vetíteni kezdték a hazai mozik.

A történet valahol Belső-Ázsia tájain játszódik. A szereplők oroszul beszélnek, de annyira oroszok, mint amennyire az üzbégek, a tadzsikok vagy a kirgizek. Egy halászfaluban élnek a tenger mellett, amely szó szerint elhagyja őket. A meseszerű elem nem is annyira meseszerű, ha megértjük a finom áthallást. Hiszen a Kazahsztán (és Üzbegisztán) területén lévő Araltó kiszáradása évtizedek óta hatalmas gondja az itt élőknek. A hajdani tómeder zord tájain a jobb időket látott hajók látványa valóság errefelé.