Oltalomkápolna

Balogh Ákos huszonnyolc éves fiatalember. Szakmáját tekintve gépészmérnök, felesége, Anna ének-zene szakos tanárnő. Lányuk Sára hároméves, fiuk, Gellért másfél. Két éve telepedtek le Litéren, ebben az életképes faluban. Rendezett házak, új utcák, szépülő kertek. Szeptember elején nyílik meg a termelői piac, épülete közösségi rendezvényeknek is helyet ad majd. Itt alig ismerik a munkanélküliséget. Föltámad az élet.

Litér nevének említésekor – s még inkább ott járva – kikerülhetetlen Bódi Mária Magdolna emléke. S mintha összekapcsolódna a fiatal munkáslány 1945. márciusi vértanúsága a 2014 júniusában megáldott Oltalomkápolnával.

Eőry Ajándok orvos-természetgyógyász indította útjára a gondolatot, amelyet elsőként Kistarcsán valósítottak meg, s itt, Litéren másodikként az országban. A templom mellé épített kápolna sajátos inkubátor, amely befogadja a kitett csecsemőt, míg meg nem érkezik a mentőautó. De a részletekről beszéljen inkább az Oltalomkápolna itteni kezdeményezője, Balogh Ákos:

„Sokszor hallani arról, hogy anyák elkeseredésükben megölik csecsemőjüket, vagy árvaházba kerülnek a kicsik. Azon gondolkodtunk a feleségemmel, hogyan lehetne a tragikus sorsú gyerekeken segíteni; meg azokon a nőkön, akik valami miatt odáig jutnak, hogy csecsemőgyilkosságot követnek el.

Ekkor hallottunk az Eőry Ajándok által elindított „Szent Péter esernyője program”-ról. A faluban kedvezően fogadták, amikor előálltunk az elképzeléssel, hogy hozzunk létre nálunk is Oltalomkápolnát. Kezdeményeztük Szécsi Ferenc atyánál, balatonfűzfői plébánosnál is, akihez a litéri egyházközség tartozik.”

Találkoztunk Ferenc atyával. Amikor a litéri Oltalomkápolna – amelyet az élet kápolnájának is nevezhetünk – szóba került, a tenniakarás erejével mondta: „Szent Péter esernyője alá kerülnek azok a gyerekek, akiket belehelyeznek. A médián keresztül folyamatosan fenn kell tartani a hírt az Oltalomkápolna adta lehetőségről. Újra és újra szólni kell róla – olyanok körében is ismertté tenni, akik nem vallásosak. Egy vallásos ember talán mégsem öli meg a gyermekét. De tudjuk, hány csecsemőt fojtanak meg évente…

Felkaroltam a kezdeményezést, mert ha csak egyetlen emberéletet mentünk is meg… Nekünk nemcsak prédikálni kell az élet védelméről, hanem minden lehetőséget megadnunk ahhoz, hogy szorult helyzetéből ki tudjon kerülni a szerencsétlen nő. Imádkozunk embertestvéreinkért – ez nagyon fontos –, de ezen túlmenően is tennünk kell valamit.”


Ferenc atya példának az érdi leányanyaotthont említi: „A Székesfehérvári egyházmegye létrehozta a leányanyaotthont. Ahol befogadják az újszülöttjükkel magukra maradt, reménytelenségbe szorult anyákat. Rövid időn belül megtelt. Újabbakat, még többet kellene nyitni. Mert sokszor miért választják az abortuszt, a magzatgyilkosságot, vagy miért öli meg az anya a csecsemőjét? Egy kapcsolatban megfogan a baba, a szülők – ha egyáltalán vannak – kitaszítják az „erkölcstelen” lányt, haza nem mehet, s ebben a reménytelenségben – az „apa” általában lelép – szerencsétlen ott marad magára hagyatva. Vagy elmegy abortuszra, ha meg kicsúszott annak az idejéből, megszüli a gyermekét, de hová… S az addigi tragédia még súlyosabb tragédiával folytatódhat.”

Valami segítséget kell adni – ismétli Ferenc atya, s ennek tekinti az Oltalomkápolnát is. A gondolatok azonban tovább indulnak, tágabb horizontot kapnak – bármennyire kínos is talán némelyeknek, szembe kell nézni a látóhatárral. Ferenc atya világosan fogalmaz:

„Szép az alaptörvény, amely szerint a legfőbb érték az emberi élet, de a rendelkezésekben mégis megengedik az abortuszt. Vajon megmondták- e azoknak a katolikus képviselőknek, akik megszavazták az abortusztörvényt – akárhogyan nevezzék is –, hogy ők ettől kezdve nem tartoznak a katolikus egyházhoz? Az egyházi törvénykönyvben ugyanis az szerepel: önmagától beálló kiközösítés alá esik az, aki abortusznál közreműködik. Aki tehát megszavazza az ilyen törvényt – jogi nyelven bárhogyan csűrjék-csavarják is –, önmagát közösíti ki. Az egyszerű embereket „noszogatjuk” az abortusz elkerülésére, akik meg megadják hozzá a jogi keretet, azok előtt hallgatunk…

Kinyitjuk az Oltalomkápolna külső ajtaját. Belül az üvegajtó, mögötte a szép kis mózeskosár, egy pelenka, a takarók. Megint csak az jut eszembe: arra az időre, amíg megérkeznek a mentők, tökéletes védelmet nyújt a csecsemőnek.

„Azt valljuk – folytatja Ákos –, azért, mert valaki hibázott, még ugyanúgy joga van a szeretethez. Nem azt nézzük, hogy aki ide hozza a csecsemőjét, az önhibájából vagy önhibáján kívül jutott-e el idáig; teljesen mindegy, miért fordult elő az életében, hogy nem kívánt gyermeke fogant és született. A kápolna abban segít, hogy a gyermeknek és az anyának is – a lehetőségek szerint – normális további élete lehessen. Az Oltalomkápolna nemcsak a gyermeknek, hanem az anyának is ugyanúgy segít. Ha ugyanis az anya megölné a gyermekét, egész életében ezzel a tudattal kellene élnie. Így nemcsak a gyermeket mentjük meg, hanem az anyát is.”

A törvényi szabályozásnak megfelelően az Oltalomkápolnából a kórházba került csecsemőért hat hétig még jelentkezhet az anya. Ha fölfedi magát, semmiféle büntető eljárás nem vár rá, hiszen azzal, hogy ide hozta a csöppségét, biztonságba helyezte őt. Ha mégsem jelentkezik hat hétig, örökbe adják a csecsemőt.”

Nem emlékszem már, hol láttam, de mintha több helyen is: a középkori kolostorok bejárata mellett csecsemőablakot vágtak. Oda helyezték a nem kívánt gyermeket, akit a bentiek vettek gondjaikba. Ott sem azt nézték, ki tette oda…

Mint ahogyan Litéren sem. Balogh Ákos körbemutat: csendes, széles utca, sötétedés után észrevétlenül kereshető fel az Oltalomkápolna. Tervezik, hogy a főút mellé tájékoztató táblát helyeznek el, hogy könnyen odataláljon, akit nyomorúságos élete erre a mentsútra visz. Itt nincs bekamerázva a környék, senki nem figyel, nem leselkedik.

Joggal vetődik fel a kérdés: hogyan szereznek tudomást a mentők a csecsemőről? A technikai részleteket is pontosan elmagyarázza Ákos:

„Mint említettem, bárki, aki ide hozza a gyermekét, ismeretlen marad. Nincs kamera, nincs semmiféle olyan rendszer, amely rögzítené az elhelyező személyét. A beépített biztonsági rendszer arra szolgál, hogy ha gyermek kerül a kosárba, azonnal érzékelje, s a jelzés abban a pillanatban eljusson a Veszprémben működő, huszonnégy órás szolgálatot ellátó diszpécserközpontba. Az I. D. S. Security Kft.-től kaptuk az egyik legnagyobb adományt, ők végzik az Oltalomkápolna távfelügyeletét. Értesítik a mentőszolgálatot, s néhány percen belül kiérkezik a segítség. Rátz Jenő, a Veszprém megyei kórház igazgatója készséggel ajánlotta föl az együttműködést.

Egyetlen élet megmentése is… Ez jár a fejemben, s közben nem feledhetem Bódi Mária Magdolna emlékét. Hogyan fér össze a kettő? A mártír katolikus munkáslány története és az Oltalomkápolna?

Litér kétezer-kétszáz lakosából ezerszázan katolikusok, hatszázhatvanan reformátusok. Ennek ellenére – bár a katolikus egyház is át szerette volna venni – református egyházi iskola működik a községben. Ennek udvarán – egykor itt működött az uradalom – lett vértanú Bódi Mária Magdolna. Ott áll a szobra, az emlékhely a református iskola közepén.

A környéken mindenki tudja, ki volt Bódi Mária Magdolna – másoknak talán még ismeretlen a neve. Ferenc atya Balatonfűzfőn kezdi a magyarázatot: „Itt laktak fönn a hegyen, az úgynevezett Mámapusztán, Magdi gyakran járt a Fűzfő-üdülőtelepi templomba, a gyártelepibe még többet, hiszen a lőporgyárban dolgozott. Litérre élete vége felé költözött a család, édesapja az uradalomban helyezkedett el cselédként. A mai iskola épülete a volt – nevezhetjük így – uradalmi kastély, mellette a cselédlakások ma is láthatók. Ott laktak Magdiék, s az uradalom udvarán alakították ki az óvóhelyet. Amikor közeledett a front, ott húzták meg magukat. Onnan ment ki Magdi megetetni az állatokat, s ekkor hajtott be az uradalmi ház udvarára két orosz katona. Az egyik azonnal kinézte magának Magdit, meg akarta erőszakolni.

Magdi korábban sugallatot kapott az Úristentől, hogy a magyar ifjúságért áldozza az életét. Amikor az orosz a bunkerban erőszakoskodni akart vele, a fiatal lány a keze ügyében lévő kisollóval megszúrta a szeme alatt, mire az megijedt, elengedte Magdit, aki kiszaladt az óvóhelyről. A katona utánarohant, s akkor lőtt bele hat vagy nyolc golyót. Magdi utolsó leheletével fölkiáltott: Uram, királyom, végy magadhoz!”

Magdi egyszerű munkáslány volt, folytatja Ferenc atya, mélyen a hitében élő. Elvégezte a Dolgozó Lányok Szövetsége vezetőképzőjét, s környezetében, a gyárban összefogta a fiatalokat, és foglalkozott velük.

Munkahelyén kezdetben csúnyán beszéltek mellette, ugratták a vallásossága miatt, de később tisztelték, nemcsak a munkások, hanem a vezetők is. A háború kitörése után elvégezte az ápolónőképzőt, frontszolgálatra jelentkezett, de a hadiüzem nem engedte el, itt volt rá szükség.

Tanúságot tett hitéről a munkások között. A dolgozó lányokkal időseket ápolt, kitakarították a lakásukat, a gyermekágyas anyáknál ellátták a családot, amíg az asszony nem kelhetett föl az ágyból. A háború vége felé Balatonfüreden katonakórház működött, élelmiszergyűjtést szervezett a sebesültek számára, s hívta a gyártelepi plébános atyát, Androsits Istvánt, hogy lelki táplálékkal lássa el a katonákat.

Közben itt állunk a litéri Oltalomkápolnánál. Magdi sugallatot kapott az Úristentől, hogy a magyar ifjúságért áldozza életét, idézem föl. Az a kor, 1945 márciusa az ő áldozatát követelte a tisztaságért, az erőszakkal szemben. Ha ma élne, bizonyára ott állna a szerencsétlen sorsú anyák, lányanyák mellett. Eszembe jut: ha sikerül megerőszakolnia az orosz katonának, s gyermek fogan…?

A mai sorsok fölött sem ítélni, hanem segíteni kell.

Az utcán Varga Márta közelít, négy gyermek anyja, a legidősebb tizenkilenc, a legfiatalabb kilencéves. Megáll, ismeri az Oltalomkápolnát, mint ahogyan mindenki a községben: „Jó ötlet volt fölállítani… Nem lehet tudni, ki milyen élethelyzetben dönt úgy, hogy idehozza gyermekét.” Még áll egy darabig, nézi a kápolnát.

Szőke haját könnyed mozdulattal fésüli hátra ujjaival Horák Jenifer. Veszprémben, a Gasztroker vendéglátóipari szakközépiskolában tizenkettedik évfolyamos, végzős tanuló. Pincérnek készül. Barátjával öt éve ismerik egymást, s úgy gondolja, házasság lesz belőle. Tekintetében megilletődés, amint az Oltalomkápolnához lép, hogy benézzen az üvegajtón. „Szeretnék gyerekeket”, mondja szelíden, s mintha nem értené, hogyan lehet, hogy egy anya ide helyezze… de igen, előfordulhat, s ő is tudja, csak egyetlen szónak van itt jogosultsága: segíteni.

Huszonhárom éves kora előtt nem szeretne szülni – értem én, korunk gyermeke szól belőle is, őszinte jósággal. „Előbb elhelyezkedem a szakmában, legyen meg a ház, minden, ami kell, ne csak úgy bele a világba…”

A kápolnát, a csecsemő-mentőhelyet adományokból építették. A támogatók: I.D.S. Security Kft., Veszprém; Eőry Ajándok; Litér Község Önkormányzata; Veszprém Főegyházmegyei Karitász; Kondics Norbert (helybéli asztalos, aki elkészítette a kápolnát); Hétvezér étterem, Litér; Veszprém Megyei Cholnoky Ferenc Kórház; Balatonfűzfő, Római Katolikus Plébánia; Palamka Web Műhely, Litér és még sokan mások. Hatszázötvenezer forintba került a kápolna, havonta ötezer a fönntartása. Az erre szánt adományokat a következő számlaszámra várják: Balatonfűzfő, Római Katolikus Plébánia 11748083- 2001 8298-00000000. A közlemény rovatba ezt írják: „Élet”.

Az üvegajtón felirat: „Kérjük, ezt az ajtót csak akkor nyissa ki, ha valóban gyermeket szeretne elhelyezni a kosárban.” S egy kis piros szív van odarajzolva, alatta ugyancsak piros ponttal.

A szív felkiáltójele.

Fotó: Cser István