Tibor: Gyermekeink előtt napról napra vizsgázunk az életünkkel. Feltehetjük magunknak a kérdést: erre a megmérettetésre vajon mennyit készülünk? Ha belegondolok: amikor a gyerekeink megszülettek, nem görcsöltünk ezen. Lehet, hogy kezdő szülőként nem voltunk eléggé felelős viselkedésűek? Persze próbáltuk őket testileg és lelkileg egyaránt jól ellátni, igyekeztünk biztonságot nyújtani nekik. De ha visszagondolok, nagyon sok mindent ösztönösen csináltunk. Egymással természetesen szorosan egyeztettünk a nevelési helyzetekben, de ez kezdetben még biztosan nem volt tudatos. Arra nagyon figyeltünk, hogy ha nem is értettünk egyet valamiben, kompromisszumra jussunk egymással az adott kérdést illetően. Fontosnak éreztük ugyanis, hogy a gyerekek számára már egybehangzó véleményt képviseljünk. Úgy gondoltuk, ezáltal nekik is könnyebb lesz az eligazodás bonyolult világunkban. Amire nagyon nagy hangsúlyt helyeztünk még, az az volt, hogy a gyerekeink sohase érezzék úgy, hogy akadályt jelentenek számunkra, vagy korlátoznak bennünket fontos, „felnőtt” dolgainkban.