Istenre nyílik szívünk szegénysége
Megnyitották a jubileumi Szent Teréz-évet a Terézvárosban
A budapest-terézvárosi Avilai Szent Teréz-templom búcsúnapján, október 15-én Bíró László tábori püspök (képünkön) mutatott be ünnepi szentmisét. Az idei templombúcsú különlegessége, hogy ennek keretében nyitották meg a jubileumi Szent Teréz-évet, melyet a szent születésének 500. évfordulója alkalmából hirdettek meg. A búcsúi nagymise előtt vesperás hangzott el a Capella Theresiana kórus vezetésével, Merczel György vezényletével. A misén Szent Teréz kortársai, Tomás Luis de Victoria és Sebastián de Vivanco spanyol zeneszerzők művei hangzottak el. Az ünnepi szentmisét Bíró László püspökkel közösen mutatta be Cserháti Ferenc esztergom–budapesti segédpüspök és – mások mellett – a belvárosi ferences templom papjai. A Szent Teréz-templom első lelkipásztorai ugyanis két évszázaddal ezelőtt ferencesek voltak.
A liturgia elején Bíró László „modern szentnek” nevezte Szent Terézt, aki a hétköznapokban is együtt tudott lenni Istennel. Megérintette Isten szeretete, és élő kapcsolatban volt a szentháromságos Istennel.
Az ünnep szónoka Tokár János OFM, a belvárosi ferences templom igazgatója volt.