Igazi szépség

„Minden nőben ott a vágy, hogy szépnek lássák, de a társadalom perifériájára szorulva, a mindennapi küzdelmek mellett ez háttérbe szorul” – mondja Simon Anna, az egyik intézmény vezetője. Szerinte ahhoz, hogy ezek a nők visszailleszkedjenek a társadalomba, a lelki gondozás és az életvezetési tanácsadás mellett fontos, hogy ismét megtanulhassanak gondot fordítani a megjelenésükre. Reménytelen élethelyzetükben önértékelésük megtörik, önmagukról alkotott képük átalakul. A tükörből csak a súlyosbodó problémák néznek vissza rájuk. Ezt a folyamatot állíthatja meg a szépségnapon kapott lelki támogatás és gyakorlati útmutató.


Fodrász, kozmetikus és manikűrös segítette a programon az átalakulást, a nők kézműves ékszereket készíthettek, dietetikai tanácsadáson vehettek részt, és sportolhattak a szép alakért és az egészségtudatos életmód jegyében, a „női kávéházban” pedig kötetlenül beszélgethettek. „Már tavaly is volt szépségnap, és azóta jobban odafigyelek a külsőmre. Gyakrabban mosok hajat, újra elkezdtem bőrradírt használni. Igyekszem egészségesebben táplálkozni, amióta itt megtudtam, hogy ez összefügg a bőr állapotával. De a legfontosabb, amire ráébredtem, hogy az igazi szépség a Krisztus által kapott belső szeretetből fakad. Azóta jobban értékelem magam, magabiztosabb vagyok, és ez kihat a hétköznapokra, a munkára is. Főleg lelki síkon adott sokat ez a nap, mert sok dicséretet és szeretetet kaptam” – mondja az egyik széppé varázsolt nő.

Fotók: Kallos Bea, MTI

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .