Még egy óra zárásig

Szerző:

Nagyapám, Edmund Karlovics Kerschensteiner fehér köpenyében állt a gyógyszertár ajtajában. Néhány nap választotta el hatvanadik születésnapjától. Vegyszerillatok szálltak a falusi patikában, az öreg előtt kenőcs a tégelyben, bársonyossá tette a levegőt. „Kakaóvajjal kell keverni”, mondta nagyapám, és szigorú volt, mint a fehér köpeny. Korán kopaszodott, fénylett a fejbőre, talán a tizennégyes háború után, a hároméves orosz hadifogságban fázott meg a feje, s mire hazaért, kihullott a haja.

Székelyföld története képekben

Szerző:

Kiállítás Gyergyószárhegyen

 

A Székelyföld Napok keretében október 18-án kiállítás nyílt a gyergyószárhegyi polgármesteri hivatal aulájában A Székelyföld története címmel. Május végéig lesz látogatható a tárlat, melynek védnökei Böjte Csaba OFM és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A kiállítás rendezője a Pro Arte et Natura Alapítvány (PAN), kurátora Borsos Gyöngyi néprajzkutató. A most bemutatott anyagot több kulturális intézmény együttműködésével egy történészekből álló csapat állította össze, kiemelve a székely történelemből azokat a jeles eseményeket, amelyek a székely nép megmaradását szolgálták egészen napjainkig. Mihály János, Nagy József, Túrós Eszter és Ferencz Angéla a kezdetektől fogva önzetlenül segítették a kiállítás létrejöttét. Az együttműködő intézmények a Magyar Nemzeti Múzeum, a Tarisznyás Márton Múzeum, a Csíki Székely Múzeum, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, valamint a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport voltak.

Cédulák

Szerző:

1.

A napokban „átéltem” a pap költő, Csanád Béla ébredését: „Unalmas napi robot vár, / de nélküled nem mozdul a világ…” Amíg így kellett ébrednem, nem jutott eszembe, hogy valóban fontos lennék, egyszerűen tudtam, a munkás napok ilyenek, és teljesen felesleges a magam „fontosságáról” meditálni.

Most, hogy napok nyugalmát élvezem, kicsit aggódva kezdem hinni: nélkülem valóban „nem mozdul a világ”. Megkérdezem, mi lesz, ha késő délután nem ülhetek le a parki padra. Hiányzik majd a réti fehér meg piros virágoknak, ha nem csodálom meg a szépségüket, őszben is az elevenségüket, nem hallom meg az üzenetüket: „Kezdetben mi voltunk Isten szívében, a földre szálltunk az Úr irgalma-képpen.” És azok a kövek –: együtt hevernek díszül, és védelemként nehéz esők óráiban – mit szólnak, ha nem felejtem szememet finom erezetükön, mész-, andezit- vagy érc-valóságukon. Zúdulhat a víz, és nincs garancia, hogy nem ér véget a teremtés valamely részlete.

Föltekinteni Isten napsugarába

Szerző:

Ünnep Pincehelyen

 

Dallamos tolnai dombvidék, a templomtéren áll a sátor, ünneplő ruhába öltözött férfiak és nők, fiúk és lányok tűnnek fel. Tálcán érkeznek az otthon sütött finom édességek, olyan sütemények, amelyek csak a vidéki háziasszonyok konyhájából kerülhetnek ki. Bennük az élet természetes, boldog íze. Így volt ez Pincehelyen is, október 19-én. Vasárnap: ünnepnap – s ha ünnep, hagyományosan a templom köré fonódik. Idén emlékeznek a plébánia alapításának háromszázadik évfordulójára, elkészültek a templom külső újraszépítésével, s a külső szépséghez kapcsolódik huszonhárom bérmálkozó belső szépsége.

A pincehelyi egyházközség képviselő-testületének elnöke Ocsovai László. Korábban két alkalommal a település polgármesterségét is ellátta, s mint büszkén mondja, eredeti szakmájára nézve vasutas (Pincehelyen fut keresztül a Budapest–Pécs vasútvonal). Ő a régmúlt idők tudója. A históriát mégis a jelennel kezdi. „A tamási esperesi kerületben a huszonöt plébániát összesen öt pap látja el. Régen mindenütt működött plébánia, káplán is szolgált, de mára sajnos ide jutottunk.”

A halál hatalmának gyökere

Szerző:

Jn 6,37–40

 

Az ember számára a halál dráma, valóságunk radikális megkérdőjelezését jelenti. A Szentírás mégis így tanít: „A halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában. Hisz mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világ teremtményei az üdvösségre szolgálnak. Nincs bennük pusztító méreg, és a földön nem az alvilág uralkodik. Mert az igazságosság halhatatlan” (Bölcs 1,13–15). Ha ez így van, miért nem ezt mutatja a mindennapos tapasztalat? Ha igazat szól a Biblia, s a földön tényleg „nem az alvilág uralkodik”, miért kell minden élőnek meghajolnia a természet törvénye előtt? Az Isten akarata gyenge lenne a valósággal szemközt, s ily módon mi magunk is örökre megválaszolatlan kétely előtt állunk a halálban?

A vasárnap lényege (1. rész)

Szerző:

Katekézis a liturgiáról

 

A II. vatikáni zsinat liturgikus konstitúciója a dokumentum utolsó részében a liturgikus év egyes ünnepeiről értekezik, és e rész egyik első egysége a vasárnapról mint az „egész liturgikus év alapjáról és magjáról” szól (106. pont). Minden szentmisében elhangzik a hívek részéről egy akklamáció (ünnepélyes felkiáltás), mégpedig a legszentebb rész, a konszekráció után, amely nemcsak a mise mibenlétét ragadja meg, hanem, ha úgy tetszik, a vasárnap lényegét is: „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz!” (vö. 1Kor 11,26). Ez a hitvallás egyfajta „tükör” arról, hogy mi is történik valamennyi liturgikus cselekményünkben, de közlés a vasárnap jelentéséről is.

A kilencedik imaóra: a mennyei haza reménye

Szerző:

Amikor egyházunk a délutáni három órára is szertartást rendelt el, akkor elsősorban azért tette ezt, hogy a nap imádsággal záruljon, mielőtt a vecsernyével megkezdjük az új liturgikus napot. Emellett azonban könnyű észrevenni azt a tényt is, hogy Jézus Krisztus húsvéti misztériumának teljességét tudjuk így megélni. A kilencedik imaórában a megváltó üdvtörténeti események imádságos átelmélkedésében a teljességre juthatunk. Itt már Jézus Krisztus kereszthalála és alvilágba való leszállása áll a szemünk előtt, valamint felsejlik a feltámadás dicsősége is.

Keumurgian Gomidasz november 5.

Szerző:

Az örmény egyház nem fogadta el a 451-ben megrendezett kalkedoni zsinat határozatait, s ekkor az örmények elszakadtak a katolikus egyháztól. A XVII. század vége felé azonban az örmény egyház egyre több tagja fogadta el a katolikus hitet, köztük volt Keumurgian Gomidasz is. Gomidasz Konstantinápolyban született 1656 körül. Apja megbecsült konstantinápolyi kereskedő volt, aki egy jeruzsálemi zarándoklata után, amikor is pappá szentelték, a város örmény papságának egyik meghatározó alakja lett. Gomidasz apjához hasonlóan pap akart lenni. Megnősült (a keleti egyház nem ismeri a papok kötelező nőtlenségét); házasságából hét gyermek született. 1685-ben szentelték pappá.