Tanulhatunk egymástól

Az önkormányzat gazdasági, kulturális és sok egyéb területen meghozott döntéseiért, valamint azok végrehajtásáért a demokratikusan megválasztott polgármester viseli a felelősséget a képviselő-testület tagjaival és az önkormányzati tisztviselőkkel közösen.

Az önkormányzat széles felelősségi körében a törvények keretei között önállóan szabályozza és szabadon igazgatja az adott települést.

Milyen kapcsolat van, illetve lehetséges-e kapcsolat az önkormányzat és egyházközség között? Talán pusztán arról volna szó, hogy a helyi önkormányzat, ha teheti, hozzájárul az egyházközség nagyobb kiadásaihoz? Ezt gyakorta megteszi, hiszen az egyházközség hívő tagjai is az adott település polgárai. Igényt is tarthatnak a segítségre, mert ők is segítik munkájukkal a településen élő közösség más természetű igényeinek megvalósulását.


Az önkormányzat és az egyházközség kapcsolatára sohasem lehet jellemző, hogy a két fél beavatkozzon egymás ügyeibe, vagy egymás helyett döntsön. A demokrácia megcsúfolása volna, ha az egyházközség akarná meghatározni, hogyan járjon el az önkormányzat egy-egy konkrét ügyben, és viszont.

Az egyházközségi képviselő-testületen belül az sem vezet jóra, ha annak tagjai képtelenek a megegyezésre, vagy ha az egyházközség frakciókra esik szét. Ahogyan az is kártékony, ha nem bontakozhatnak ki a különböző vélemények, ha mindig csak az történik, amit a plébános úr akar.

Egyáltalán össze lehet-e hasonlítani a kétféle testületet? Az önkormányzati és az egyházközségi képviselő-testület céljaiban, felépítésében nyilvánvalóan különbözik egymástól. Az egyház nem demokratikus felépítésű intézmény, ezért az egyházközség vezetésében a legnagyobb felelősség a plébánosé. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy az egyházközségi képviselő-testület csupán a plébános bábfiguráiból, „fejbólintó jánosaiból” álljon. Akkor ugyanis nincs értelme a testület működtetésének.

A képviselők megválasztásának többféle módja biztosíthatja, hogy a testület végső soron valóban kifejezze az egyházközség közvéleményét. Van, ahol a jelöltállítás, máshol a jelöltekre leadott szavazatok döntik el, ki lesz testületi tag. A fontos csak az, hogy tanuljunk meg a párbeszéd szellemében tárgyalni, megegyezni, és őszintén, tettre készen építsük, segítsük a közösséget.