A világ elől rejtett életek
Igazi otthont teremt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a sérült embereknek
Imádkozzunk együtt a sivatag szentjével
Megjelent a Magyar Kurír Új Ember kiadványok sorozatának legújabb kötete. Michel Lafon Imádságban Boldog Charles de Foucauld-val tizenöt napon át című kis könyvének előszavát Szabó Ferenc SJ írta. Kedvcsinálónak ezt adjuk közre az alábbiakban.
Ébren tartani a reményt
A Katolikus Orvosok és Segítő Foglalkozásúak Kamilliánus Közössége meghívására ünnepi szentmisén, majd agapén és előadáson vettek részt november 17-én Budapesten a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának munkatársai. A szentmisének és a rendezvénynek az óbudai főplébánia és a Péter-Pál Közösségi Ház adott otthont.
A személynek szóló örömmel
Krisztus Király ünnepének vigíliáján, november 23-án mutatta be aranymiséjét Kardos Mihály, aki legendás lelkipásztornak számít a szegedi katolikusok körében.
A birkózó margójára
A birkózó című kötetemmel befejeződött a Commodus-trilógia. A napokban már a boltokban kapható legújabb regényem pontot tesz Commodus sorsára, s egyben egy római időszak végére, amely a Commodus-éra címszóval kategorizálható. Behelyettesíthető e név persze jelzőkkel is, leginkább a dicstelent használják a történelem kutatói. De vajon miért vélekednek így a méltán szeretett Marcus Aurelius utódjáról? Commodus … Olvass tovább
Jézus jászlának egy része visszakerült Betlehembe
A jászol a VII. században, a szentföldi muszlim hódítás után került Rómába, ahol a Santa Maria Maggiore bazilika főoltára alatt őrizték. A kristályból készült ereklyetartó maga is jászlat formáz, ennek belsejében találhatók azok a farelikviák, amelyek a hagyomány szerint a gyermek Jézus jászlának darabjai.
Nem szabad hallgatni róluk
Vallásüldözés – keresztényüldözés címmel második alkalommal rendeztek nemzetközi konferenciát november 26-án Budapesten, a Corinthia Hotelben. A megnyitón Erdő Péter bíboros, prímás mondott beszédet, amelyből részleteket idézünk.