A biblia üzenete (Mt 3,1–12)

„A pusztában kiáltó szava: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit” – idézi Máté evangélista Izajás prófétát, miközben Keresztelő Jánost bemutatja. Őt, aki a pusztába vonul, ahol – mai szóval élve – nincs se hipermarket, se élményfürdő, se 3D-s mozi és még folytathatnánk. Csak a természet viszontagságai vannak: perzselő nap és dermesztő éjszaka, vadállatok és kiszolgáltatottság, magány és egyszerűség. A pusztába vonul, amely megnyitja a figyelmet és a lelket a természet és a természetfölötti felé. Ott az élő Istennel lehet találkozni.
Így készül küldetésére a Keresztelő. Elvonul, és bár nem ad invitáló hírt magáról, az emberek mégis tódulnak hozzá. Fiatalosan fogalmazva: tudott valamit. Mit is? Egyszerűen Istenre hagyatkozni, Istenben élve hívogató jellé lenni az emberek számára, akik kimondva-kimondatlanul szomjazzák Istent.
A puszta többször is visszatér a Szentírásban. A választott nép negyven évig bolyongott a pusztában. Úton voltak: kísértéseik, hűtlenségeik közben is megtapasztalták, hogy Jahve nem hagyja el őket. Nyilvános működésének hajnalán negyven napra Jézus is a pusztába vonul, hogy felkészüljön küldetésére. És ott nemcsak az Atyával találkozik, hanem a sátánnal is, aki már az elején el akarja tántorítani őt küldetésétől. A puszta tehát testileg-lelkileg kemény hely. Aki fontos küldetést kap, annak szüksége van a pusztára, ahol Isten jelöli ki számára lelkigyakorlatának rendjét és módját.
És a Jánoshoz sereglő nép köntörfalazás nélkül megkapja: Térjetek meg! Nem léleksimogató kényeztetés zajlik, ezt ne várjuk a Keresztelőtől. Nem kedves Mikulás-hangulatú, koszorút fonogató, gyertyafényes várakozás, és nem is két hónappal előre hozott karácsonyfás, édességdömpinges, unalomig ismételt karácsonyi dallamok közt shoppingolós, már-már adventnek nem nevezhető készülődés hangulata uralkodik Júdea pusztájában. Hanem valami olyan, ami valóban felkészít az Úrral való találkozásra: a komoly megtérésre való felszólítás és annak elfogadása. Merüljön fel a kérdés bennünk is: én is elfogadtam-e már most, 2019 karácsonya előtt ezt a hívást? Ha még nem, jó lesz kitakarítani: ne maradjon a gyónás az ünnepek előtti napokra!
Az érkező Úr útjait mi is építjük. Az útépítés nem könnyű feladat, de igen hasznos: az út kapcsolatot teremt helységek, emberek között. Az útépítő kemény munkával egyengeti a talajt: dombokat bont és völgyeket tölt fel. Akarom-e én is lebontani önzésem, önteltségem hegyeit és feltölteni hiányosságaim, mulasztásaim völgyeit? Akarok-e utat építeni, mi több: úttá lenni mások számára is az érkező Úr előtt? Mit kell tennem magammal és mit kell tennem másokért az úrjövet idei heteiben? Hogyan akarok megnyílni a Lélek felé, hogy az ige, Anyaszentegyházunk adventi tanítása ne pusztába kiáltott, semmibe vesző szó legyen, hanem magam is megteremjem a bűnbánat méltó gyümölcseit, és megtisztuljak az Úrral való találkozásra?

 

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..