Jézus jászlának egy része visszakerült Betlehembe

November 22-én Stanisław Ryłko bíboros, a Santa Maria Maggiore főpapja és Piero Marini érsek, a Szent Jászol őre előkészítette a jászolereklye egy részét a Jeruzsálembe, majd Betlehembe vezető útra. Az ereklye hitelesítésének ritkán látható folyamatát kísérhettük figyelemmel a Twitteren közzétett fotókon.
Anton Salman betlehemi polgármester a palesztin WAFA hírügynökségnek elmondta, a relikvia visszaszállításáról azután született döntés, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök a vatikáni látogatásakor ezt kérte Ferenc pápától. A relikviák november 30-án tértek vissza a Szentföldre, azon a napon, amikor hagyományosan meggyújtják a gyertyákat a betlehemi Jászol téren álló karácsonyfán. Az ereklyéket a Notre Dame-központban helyezték ki tiszteletadásra, majd körmenetben vitték át Betlehembe, az eredeti helyükre.
„Izgatottak vagyunk, és hálásak a Szentatyának, Ferenc pápának ezért az ajándékért, valamint azért a jogért, hogy mi őrizhetjük ezt a szent ereklyét” – nyilatkozta Francesco Patton ferences kusztosz a Haa­retz című izraeli lapnak.
„Rendkívüli jelentősége van számunkra annak, hogy a jászolereklye, amely a VII. században hagyta el Betlehemet, most visszatérhet a Szentföldre. Örömteli esemény ez karácsony, a Megváltó születésének ünnepe előtt, és nagyon sokat jelent az itteni híveknek és a zarándokoknak” – folytatta Francesco Patton.
Történelmi jelentőségűnek nevezte a relikviák visszatérését Amira Hanania, Abbász elnök vallásügyi bizottságának tagja is, és hangsúlyozta: a karácsonyt az újszülött Jézus betlehemi jászolereklyéjének jelenlétében ünnepelni egészen különleges élmény lesz.

Forrás és fotó: Aleteia.org
Fordította: Verestói Nárcisz

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..