Nem szabad hallgatni róluk
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

 

Ahogy Thomas Mann írja, „mély a történelem kútja”. Nem a kereszténység volt az első vallási közösség, amit üldöztek. Nem is a keresztények voltak az elsők, akiket vallásukra tekintettel valamilyen szempontból veszélyes etnikai csoportnak minősítettek és ki akartak irtani. Elég Eszter könyvére utalnunk, amely egy vallási alapon szervezett, szisztematikus népirtás képét vetíti elénk. De az ókorban a népek közötti konfliktusokat is az istenek erőpróbájának tekintették. Minden nép a maga istenét vagy isteneit hívta segítségül. A győztes istenéről pedig azt hirdették, hogy ő az erősebb. Történelmi viszontagságai között a választott nép a zsoltárban például így fohászkodik: „már nem vonulsz ki seregeinkkel, Istenünk” (Zsolt 44,10). Az isteni kinyilatkoztatás azonban fokozatosan világossá tette, hogy a Mindenható nem csak egyetlen népnek az Istene, hanem minden nép fölött áll, ő az egyetlen Úr. Ebben a vallási összefüggésben feltűnik a kereszténység, amely eredeti környezete, a zsidóság számára – mint Szent Pál írja – botrányt jelentett (1Kor 1,23), mert hogyan lehetett a keresztre feszített Jézus Krisztus a győztes Messiáskirály? A pogányok számára viszont a kereszténység oktalanságnak tűnt, hiszen minden alapvető meggyőződése szorosan kapcsolódott a zsidó hitvilághoz és a messiásváráshoz.
A keresztény közösség már az evangéliumok megfogalmazásának idején különösen érzékeny volt Jézusnak azokra az utalásaira, amelyek megjövendölték, hogy követőit üldözni fogják. Máté evangéliumában például Jézus így tanít: „Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket, és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.” (Mt 5,11–12) A keresztényeket azonban üldöztetéseik évszázadai alatt vigasztalta Jézus ígérete: „Bízzatok, én legyőztem a világot!” (Jn 16,33)
Mit lehet tenni azokért, akiket az ellenséges érzületnek vagy a kifejezett üldözésnek egy aktuális hulláma sújt? – tette fel a kérdést a bíboros. – Mindenekelőtt nem szabad hallgatni róluk. Nem szabad úgy tekinteni a keresztények elleni igazságtalan szóbeli vagy fizikai támadásokat, mintha semmi sem történt volna. Rá kell mutatni az események jellegére, ha ilyenek fordulnak elő. Ezért hasznosak azok a szolgálatok, amelyek a keresztények helyzetét európai vagy világviszonylatban figyelemmel kísérik. Ezen túlmenően mindenkinek, akinek lehetősége van rá, föl kell emelnie a szavát az üldözöttek érdekében, hatékonyan közben kell járnia az illetékes világi vezetőknél, hogy ne tűrjék meg az ilyen jelenségeket. Ha az üldözöttek kénytelenek elmenekülni a lakóhe­lyük­ről, ők is támogatásra, különleges figyelemre és segítségre szorulnak. Hacsak lehetséges, vissza kell térniük szülőföldjükre, és segíteni kell őket abban, hogy biztonságban újrakezdhessék közösségi életüket és munkájukat.
Adja Isten, hogy a keresztények közötti szolidaritás segítse a népek egyetértését és békéjét! – mondta Erdő Péter.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..