A személynek szóló örömmel

Fotó: Monika Mária

 

Különleges személyisége megérinti azokat, akik találkoznak vele: sokaknak régóta lelkivezetője, friss megtérőket is elkísér a bevezető szentségekig és tovább. Nem véletlen, hogy tisztelői teljesen megtöltötték a Szent József-templomot, és számos pap testvére koncelebrált a szertartáson.
Mihály atya korábban érkezett a templomba, és spontán, tőle mégsem meglepő módon arra kérte a már gyülekező híveket, hogy a szentmise kezdetéig imádkozzák a rózsafüzért. A méltóságteljes, emelkedett, mégis egyfajta testvériesség légkörében zajló liturgiát a Te Deum eléneklése egészítette ki. Zárásul a vendégszónok, Kiss Imre átadta a jelenlévőknek a pápa áldását, és tolmácsolta Kiss-Rigó László megyéspüspök jókívánságait.
A kivonulás után agapéra voltak hivatalosak a résztvevők, mégis hosszú, kígyózó sorban álltak azok, akik személyesen akarták köszönteni és megajándékozni az aranymisés lelkipásztort. Mihály atya pedig az oltár mellett helyet foglalva, a rá jellemző módon minden egyes embert a személyének szóló örömmel és szeretettel fogadott, több mint egy órán át. Távozásakor mély öröm és meghatottság sugárzott az arcáról. A szegedi katolikusok hálaadása is volt ez az aranymise.

*

Kardos Mihály 1946. november 18-án született Szegeden. 1969. november 23-án szentelte pappá Udvardy József püspök, a Szeged-Csanádi Egyházmegye szolgálatára. Több plébánián is tevékenykedett. Lelkiségét gyermekkorában meghatározták a jezsuiták, akiknek szegedi templomában ministrált. Bérmálásakor itt kapta a papi hivatást, tízévesen.
Szintén nagy hatással volt rá a kecskeméti Piarista Gimnázium, a ferencesek, valamint Pietrelcinai Szent Pio, Charles de Foucauld és Don Bosco lelkisége.
Papi pályája során mindig fontos volt számára a hívek közössége, a velük való közvetlen lelkipásztori kapcsolat. Meghatározónak tartja Pio atya gondolatát: „Merjünk élni az élő Jézussal.”
Elhatalmasodó cukorbetegsége miatt az elmúlt években mindkét lábát elveszítette, így tolószékbe kényszerült. Derűs, szeretetteljes személyiségével, mélyen imádságos lelkületével, az Úr Jézusba vetett hitével maga köré vonzza a híveket. Misézik, gyóntat, és hetente bibliakört vezet a városban.
Saját elhatározásából jelenleg a Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Szegedi Hajléktalanellátó Központjában él, holott az egyházmegye idősotthonát is választhatná. Úgy érzi, papi, lelkipásztori hivatásának egyfajta kiteljesedése, hogy a hajléktalanok között tölti a napjait, osztozik sorsukban, pásztorként kíséri őket.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .