Gondolatok a Názáreti Jézus ökumenikus szemléletéről – A múlt hét keddjén három keresztény történelmi egyház képviselői tartottak kerekasztal beszélgetést XVI. Benedek pápa A Názáreti Jézus című könyvéről a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának dísztermében. Evangélikus részről Fabiny Tamás püspök értékelte a művet.
Tél van, ilyenkor elsősorban a szobanövények felé fordul a figyelmünk. Vajon honnan került egy-egy zöld lakótárs hozzánk?
Ma már közhelynek számít, hogy a szobanövények zöme Afrikából került Európába. Elég csak a muskátlit, a fokföldi ibolyát, a korallvirágot vagy a strelitziát említeni.
A keresztények kezdettől fogva kiváltságos helyzetben vannak az Ószövetség zsidó népéhez képest. Felfedezték ugyanis Isten közelségét és atyai mivoltát. Keresztényként jogunk van arra, hogy belépjünk a mennyei szentélybe, hogy Isten családjához tartozzunk. Ennek a jognak Jézus vére az alapja. Ez a legfőbb áldozat jelenti a legnagyobb újdonságot az Ószövetséghez képest, mely elválasztotta a népet a papságtól.
Nem véletlenül szerepel az alcímben a „család” kifejezés. Több szertartáskönyv viseli ugyanis ezt a nevet, mindegyikben közös liturgikus anyag található – bizonyos kiegészítésekkel.
Róma városában a liturgikus ünnepléseknek két formája volt ismeretes: az egyik a plébániák liturgikus gyakorlata, amelyet a Gelaziusz- szakramentárium tartalmazott – amint erről már előzőleg szó volt. A másik a pápai liturgikus gyakorlat, amely – természetesen – bizonyos mértékben eltért ettől.
A mai evangélium párbeszédei a szomjról és az éhségről szólnak, testi és lelki értelemben egyaránt. Kezdetben úgy tűnik, a test szomja, a test éhe az elsődlegesebb, az elemibb, a harsogóbb. Az egyik szentmisén alighogy kiejtettem az átváltoztatás szavait: „Vegyétek és egyétek…”, egy csengő gyermekhang harsogta túl a folytatást: „Éhes vagyok! Éhes vagyok!” Ez a gyermeki felkiáltás bennem, mintegy lélek-mélyi visszhangként kérdést ébresztett, hát én: „Éhes vagyok? Éhes vagyok?”
Egyházközségi képviselő-testületi elnökök képzése a Martineumban – Veres András szombathelyi megyés püspök 2007 őszén körlevélben kérte a plébánosokat, hogy újítsák meg azokat a képviselő-testületeket, amelyek 2005 előtt jöttek létre. Ennek a püspöki rendelkezésnek folytatásaként a főpásztor megbízta a Martineum Felnőttképző Akadémiát, hogy dolgozzon ki képzési programot az egyházközségi képviselő-testületek számára.
Jézus beszélget a szamariai asszonnyal Jákob kútjánál. Ez a 30-35 méter mély, ősi kút mintegy 100 méterre található Szikhem (az evangéliumi elbeszélésben Szikhar – az „ar” végződés talán a Szamaria szó analógiájával magyarázható) városától. Jákob az ide telepedésekor szerezhette meg ezt a kutat (Ter 33,18-20). A targum (az Ószövetség ősi arámi fordítása, parafrázisa) megjegyzi: „Miután Jákob atyánk elmozdította a követ a kút szájáról, a víz feljött a kútból, és túláradt húsz éven át.” Jézus itt, ennél az ősi hagyományokkal megszentelt kútnál ígéri az örök életre szóló, felszökellő vízforrást.
Új reklám a televízióban. Két gyermek beszélget. Az egyik azt kérdezi: ti szoktatok ebéd előtt imádkozni? A válasz: nem, az én anyukám egész jól főz. – Olyan ez, mint egy vicc. Jó, vagy nem – ki-ki döntse el ki-ki ízlése szerint. (Nem rejtegetem a véleményemet: szerintem rossz.)
Azon is érdemes elgondolkodnunk, hol a helye a viccnek. Mondjuk a kabaréban – ahová az megy be, aki a pénzéért nevetni akar. Társaságban – ahol a jobb ízlésű ember előbb körülnéz, mérlegel, nehogy akaratlanul is megbántson valakit, és aztán kezd hozzá.
