A hét szentjei
Szent Hiláriusz (Vidor) püspök és egyháztanító (Január 13. ) – A Biblia olvasásának hatására felnőttkorában tért meg. Városának, Poitiers-nek püspökévé választották.
Szent Hiláriusz (Vidor) püspök és egyháztanító (Január 13. ) – A Biblia olvasásának hatására felnőttkorában tért meg. Városának, Poitiers-nek püspökévé választották.
Hazafelé mindig a közelben lévő Egyetemi Könyvtár előtti buszmegállóból indulok. Két-három éve egy hajléktalan „lakik” a könyvtár falánál. Koldulás helyett legtöbbször golyóstollal rajzolt Krisztus-fejet próbál eladni – ellenértékként cigarettát vagy némi pénzt kér.
Hétszáz éve kezdődött a pápák avignoni fogsága – Város a városban. Inkább csodálatot kelt, semmint áhítatot. Kívül a masszív, füstszürke gótikus falak, mokány bástyák, roppant ívek, kőcsipkés tornyocskák és ablakok sora, bent pedig az elképesztő méretű, több emelet magas, rideg fogadótermek, pompás freskókkal vagy gobelinekkel díszített helyiségek, lakosztályok megfejthetetlen labirintusa kelt ámulatot.
Az Új Ember körkérdése (2.) – Várakozó létforma az emberi élet – minden beteljesült várakozásunk egy újabb várakozás kezdőpontja is egyben.
Egyházpolitika Magyarországon – 1969-ben – „Új egyházpolitikai szakaszról” beszéltek negyven évvel ezelőtt az Állami Egyházügyi Hivatal berkeiben, miközben nem győzték hangsúlyozni, hogy az ő részükről semmiféle változás nincs az egyházpolitikában 1950 óta.
Egyházi iskoláink – tizenöt év távlatában – A rendszerváltozás előtt, 1989-ben csak nyolc katolikus gimnázium működött Magyarországon. Ki gondolta volna, hogy pár esztendő elteltével katolikus iskolák százainak fenntartása lesz az egyház fontos, ám közel sem könnyű feladata.
Alois testvér Pécsett: október 23-25 – Egy-egy nagy találkozó után sokakban felmerül a vágy, hogy itthon is tovább folytassák a bizalom zarándokútját. Ennek nagyszerű lehetősége, hogy rendszeresen összegyűlünk közös imára és beszélgetésre, közösen fordulunk Isten felé, és megosztjuk egymással örömeinket és gondjainkat.