Decemberben türelmesebbek vagyunk, jobban odafigyelünk a másikra. Az Új Ember múlt heti lapszámában Barnabás története kapcsán eszembe jutott néhány gondolat az ünnepekkel kapcsolatban. Vajon nekem mit jelent a „békés, boldog új év”, amelyet oly sok helyen kívánnak? A hozzám hasonló egyetemisták pontosan tudják, hogy milyen nehéz a „könyvtározások” és vizsgázások közepette odafigyelni az adventi készülődésekre. Számomra az adventtel beköszöntő új egyházi év egy valódi újrakezdés lehetőségét mutatja. A készülődés időszakában mindenki adni akar valamit a másiknak, esetleg azon keresztül Istennek is. Aztán elérkezik szenteste, majd az azt követő kinek csendesebb, kinek mozgalmasabb látogatási időszak, és mire beköszönt az új naptári év, már ki is jöttünk a gyakorlatból az „ajándékozás” terén. Azt hiszem, idén ez az, ami legjobban megérintett az ünnepek alatt. Az a bizonyos „békés, boldog új évet” nem csupán egy kedves mondat kell hogy legyen, amire mindenki visszamosolyog rám, hanem valódi cselekedetek valódi gyümölcse. Az idei szilveszter csöndesebbre sikerült az eddigieknél. Korábban biztos, hogy elmentem otthonról, találkoztam a barátaimmal, idén azonban otthon maradtam, és így jutott idő egy kis elmélyedésre is. 2009 első hajnalán azzal a biztos tudattal ébredtem, hogy ez most nem egy újabb kezdet, hanem egy újabb folytatás lehetősége.
