Szentírás-magyarázat: Megtaláltuk… – Évközi 2. vasárnap – Jn 1,35-42

Nyilván azzal a szándékkal teszi ezt, hogy felébressze és Jézusra irányítsa tanítványai figyelmét. Itt van, aki „nagyobb” nála (vö. 1,30). Aki eddig sokakat felkavaró és mozgósító események főszereplője volt, most visszalép a második sorba. S mindezt nem vereségként éli meg, hanem alázattal teszi: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem” (3,30). Két tanítványa meg is érti a Keresztelő intését, és „utánamegy Jézusnak”, azaz követi őt. Ilyen egyszerűen, szinte hétköznapi módon kezdődik az első tanítványok története.

Ugyanilyen keresetlenül egyszerű Jézus kérdése, amellyel a két János-tanítványhoz fordul: „Mit kerestek?” Ők meg visszakérdeznek: „Rabbi – ami annyit jelent, mint Mester -, hol lakol?” Jézus így válaszol: „Gyertek, nézzétek meg!” A végtelenül egyszerű és hétköznapi igék – keres, lakik, jön, lát -, amelyek létezésünk elemi formáit fejezik ki, valami megismételhetetlen titkot sejtetnek. A két férfi nem egyszeri érintkezést kíván Jézussal felvenni, hanem állandó kapcsolatra törekszik. Vele akarnak lakni. „Jöjjetek…!” – ezzel az invitálással Jézus közelebbi és mélyebb közösséget teremt velük. Velük akar lakozni. A találkozás boldogságának emléke még ott vibrál a visszaemlékezés fölött: „Körülbelül délután négy óra volt” – jegyzi meg János.

A másik tanítvány, András, aki két jellemvonásával mutatkozik be. „Nemcsak Keresztelő János, hanem András is tud második lenni. Noha ő találkozik először Jézussal, az evangéliumban mindvégig úgy szerepel, mint Simon Péter testvére. Bár ő hívja Simont Jézushoz, később mégsem tartozik a legfontosabb tanítványok (János, Jakab, Péter) közé, akiket Jézus jelentősebb események alkalmával magával visz…” Szerepe sajátos, amelyet akár András-szolgálatnak is nevezhetnénk: embereket kísér Jézushoz. Mai szakaszunkban „testvérét, Simont vezeti Jézushoz. A 6,8 sk-ben egy kisgyermeket, akinek öt árpakenyere és két hala van, és így válik lehetségessé az ötezrek megvendégelése. A 12,22-ben pedig görögöket, hogy találkozhassanak a Mesterrel. Három pillanatfelvétel Andrásról. És meleg lesz a szívünk. Nem a legszebb szolgálat-e ez a misszió…, s még csak nem is az első sorból. Csak a testvér árnyékából.” (Ebben a bekezdésben az idézetek Gyökössy Endre: János evangéliuma című könyvéből valók.) És András – miután elmondta testvérének, hogy „megtaláltuk a Messiást” – odavezeti őt Jézushoz, aki rátekint (szó szerint: a szívéig néz), és így szól: „Te vagy Simon, János fia: Kéfás lesz a neved (ami azt jelenti: Kőszikla).” Ezzel a névvel Jézus arra a helyre és feladatra utal, amelyet Péternek a tanítványok körében, illetve az egyházban szán. De nemcsak erről van itt szó, hanem – az Újszövetség legtágabb szövegkörnyezetére figyelve – arról is, hogy a keresztségben mindnyájan új nevet kaptunk, vagyis új feladatot és lehetőséget, amelyet Péter első levele összegez: „Menjetek hozzá, az élő kőhöz, amelyet – bár az emberek elvetettek – az Isten kiválasztott és megbecsült, és mint élő kövek épüljetek fölé lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által (1Pét 2,4).

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .