A hét szentjei

Esztergomi Boldog Özséb áldozópap (Január 20.)

Esztergomi kanonok volt, majd csatlakozott a Pilisben élő remetékhez. 1250-ben a remetéket egybegyűjtötte, és Esztergom közelében a Szent Kereszt tiszteletére kis templomot és monostort épített. Társaival húsz évig élt közösségben, amelyet Remete Szent Pál oltalmába ajánlott. 1270. január 20-án hunyt el. II. János Pál pápa 2004. november 16-án a pálos rendi naptár megerősítése alkalmával engedélyezte, hogy őt a boldogok között tisztelhessük.

Szent Fábián pápa és vértanú

A római egyház nagy szervezőjére és az egyházi javak őrzőjére emlékezünk. Rómát hét zónára osztotta, mindegyik élére egy-egy diakónust állított. Gondozta a római temetkezési helyeket, a katakombákat. 250-ben szenvedett vértanúságot.

Szent Sebestyén vértanú

Sebestyén a császári gárda tisztje volt. A IV. század elején szenvedett vértanúságot. A császárok nagyra becsülték hősiességéért. Arra törekedett, hogy katonatársait megtérítse. Törvényszék elé állították, majd halálra nyilazták.

Szent Ágnes szűz és vértanú (Január 21.)

Sokan, köztük Szent Ambrus is dicsőítő beszédet mondott a körülbelül tizenkét év körüli vértanú leányról. Vértanúságáról sok dokumentum tanúskodik, a Római Kánon is említi a vértanúk között, Damazusz pápa pedig felirattal ékesítette sírját. A Reggeli dicséretben Szent Ambrus így magasztalja: „Ágnest, a boldog szűzleányt / az égnek szülte ez a nap: / az Úrnak adta vissza ma /vérben megszentelt életét.”

Boldog Batthyány-Strattman László orvos, családapa (Január 22.)

1870-ben Dunakilitiben született. Orvosi diplomát szerzett. Coreth Mária Terézia grófnővel kötött házasságából tizenhárom gyermek született. Köpcsényben, majd Körmenden is kórházat alapított. Híres szemorvosként tartották számon, és a betegek mindenfelől özönlöttek hozzá. A szegényeket ingyen gyógyította, sőt, receptjeiket is ő fizette. Betegeinek lelkével is törődött, magát Isten eszközének tekintette. A gyógyulást Isten adja – mondta sok alkalommal. Nagy hangsúlyt fektetett az igazi keresztény családi életre. 1931. január 22-én hunyt el. II. János Pál pápa 2003. március 23-án Rómában boldoggá avatta.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .