Tudod, hogy a Nap a szíved?

Virrasztás az Istennek szentelt életekért – Virrasztásra gyűltek össze fiatalok a Szociális Testvérek hűvösvölgyi anyaházának kápolnájában március utolsó péntekén este, hogy az Istennek szentelt életekért – papokért, szerzetesekért, hivatásokért – imádkozzanak. A reggelig átívelő programban váltakozott taizéi jellegű imaóra, vezetett elmélkedés, keresztút, csendes szentségimádás, az álmosságon átsegítő élénk dicsőítő muzsika, gyónás, beszélgetés, egymásért kért közbenjáró … Olvass tovább

Lélekszabadítás

Börtönpasztoráció és levelezőszolgálat – Kevés szó esik keresztény körökben a jobb latorról. Arról a bűnbánóról, akinek Jézus a kereszten megígérte: „Még ma velem leszel a paradicsomban.” A nagyhét kezdetén a szemünk elé kerül e titokzatos férfi, s nekünk jó, ha nem fordítjuk el róla tekintetünket. Szimbóluma ő az isteni irgalom mértéktelenségének, amelyre ugyan melyikünk nem … Olvass tovább

Bizalom Istenben

Az isteni irgalmasság ünnepére készülve – Húsvét második vasárnapján, idén április 19-én lesz az isteni irgalmasság ünnepe. II. János Pál pápa 2000-ben hirdette ki először az ünnepet, amikor hálát adunk és megköszönjük Jézusnak értünk vállalt szenvedését, kereszthalálát és dicsőséges feltámadását – az irgalmas isteni szeretet csúcspontját. Szerte a világon milliók készülnek kilenceddel az irgalmasság vasárnapjára. … Olvass tovább

A nő dicsérete

Alfons Mucha-kiállítás Budapesten – Ha azt mondom, szecesszió, jugendstil, art nouveau, a stílus és a korszak rajongóinak bizonyára azonnal beugrik néhány emblematikus név: Gustav Klimt, Otto Wagner, Victor Horta, Antoni Gaudí, Lechner Ödön – és természetesen a kiváló festő, képző- és iparművész, plakáttervező Alfons (Alphonse) Mucha (1860-1939), akinek több mint száz alkotásából nyílt kiállítás a Szépművészeti Múzeumban a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.

Életet a vásznakra!

Aba-Novák Vilmos-ritkaságok kiállítása – Szentimrevárosi villaépület. Itt található a Molnár C. Pál-galéria, a művész egykori műtermében, ahol ritka kiállítás látható Aba-Novák Vilmos eddig még soha ki nem állított képeiből.

Találkozva Jézus megváltó szeretetével

Párját ritkító keresztút Pusztazámoron – Az óvodástól a hetvenéves dédapáig egy emberként fogott össze a pusztazámori katolikus közösség, hogy megvalósítson egy elképzelést, vagy talán inkább egy álmot. Mert az álomhoz hasonlóan, egy zarándokúton, imádság közben született meg Andrásfalvy Ágnes doktornőben a gondolat, amely falujának hiányzó keresztútjára emlékeztette. Sok mindent építettek az elődök a Vértes lankái és … Olvass tovább

A látszat csal

Thomas Bernhard „visszatérése”- Thomas Bernhard (1931-1989), az osztrák és európai irodalom kiemelkedő XX. századi gondolkodója az Elfriede Jelinek hírnevét, Peter Turrini tehetségét, Wolfi Bauer könnyedségét túlszárnyaló drámaíró ismét visszatért a hazai színpadra.

Hang-sorok: Orpheusz és Eurüdiké halála

Úgy látszik, az idei tavaszi fesztiválon rájár a rúd az operával kísérletező színházi rendezőinkre. Egy héttel Mundruczó koncerttermi Kékszakállúja után Zsótér Sándort illette pfujolással, búzással a közönség nagy része az Operaházban, ahol magyarországi bemutatóként először került színre Haydn Orpheusz és Eurüdiké, avagy A filózófus lelke című műve.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.