Bizalom Istenben

Az isteni irgalmasság ünnepére készülve – Húsvét második vasárnapján, idén április 19-én lesz az isteni irgalmasság ünnepe. II. János Pál pápa 2000-ben hirdette ki először az ünnepet, amikor hálát adunk és megköszönjük Jézusnak értünk vállalt szenvedését, kereszthalálát és dicsőséges feltámadását – az irgalmas isteni szeretet csúcspontját. Szerte a világon milliók készülnek kilenceddel az irgalmasság vasárnapjára. A kilenced, amelynek imáit Szent Fausztina naplójából ismerjük, nagypénteken kezdődik.

Az elmúlt évben tartották Rómában az isteni irgalmasság I. világkongresszusát. A legközelebbi Krakkóban lesz 2011-ben. Hazánkban az irgalmasság ünnepe előtti szombaton, április 18-án rendezik meg az első országos konferenciát Erdő Péter bíboros és a Magyar Katolikus Püspöki Kar tagjainak egyetértésével és támogatásával. A találkozó központi gondolata: bizalom az irgalmas Istenben.

A rendezvényre, amelynek a Budai Ciszterci Szent Imre templom (Budapest XI., Villányi út 25.) ad otthont, szeretettel várják a híveket az egész országból. Az irgalmasság a Szentírásban címmel Székely János püspök tart előadást. Patrice Chocholski, a világkongresszus főtitkára Az irgalmasság Isten szolgája II. János Pál pápa életében és szolgálatában, míg Beer Miklós püspök a Kiengesztelődés és bizalom témájáról szól. Mindemellett közös imádságra, énekre, tanúságtételekre is sor kerül. A konferencia alatt lehetőség lesz szentgyónást végezni.

Az irgalmasság órájában sorra kerülő imádságot Kemenes Gábor vezeti. A szentmise főcelebránsa Juliusz Janusz pápai nuncius érsek lesz. Ezt követően személyes imádság lesz a szívek sebeinek gyógyulásáért. Közbenjárók az Emmánuel közösség tagjai és a Szociális Testvérek. A mai világban, amikor annyira eluralkodik a gonoszság, az embertelenség, a gyűlölet, a keresztények üldözése, fokozottabban szükséges, hogy könyörögjünk a szeretet Istenéhez, és kérjük: irgalmazzon nekünk és az egész világnak. II. János Pál mondta: „Csak Isten irgalma mentheti meg a világot.” Ezért mostantól fogva többet imádkozzunk, és fohászkodjunk Urunkhoz: „Jézusom, bízom benned!”

(A szervezők kérik, hogy aki csak teheti, jelezze részvételi szándékát. Telefonszám: 70/33-44-777)

a szerző püspök,

az Isteni Irgalmasság Alapítvány Kuratóriumának elnöke