Hang-sorok: Orpheusz és Eurüdiké halála

Haydn e tragikus operát London számára írta, de a premierre csak százhatvan évvel később, 1951-ben, a firenzei Maggio Musicalén került sor: Erich Kleiber vezényelt, Maria Callas énekelte Eurüdikét…  Ezúttal Fischer Ádám tanította be a zenei szépségekben bővelkedő klasszikust, a két címszerepben világhírű művészekkel: Rost Andreával és a színes bőrű amerikai lírai tenorral, Kenneth Tarverrel. Ulf Puder, a kortárs lipcsei festő-illusztrátor képei inspirálták az idétlen, irritáló színvilágú díszleteket: egy megrokkant híd pilonja (rajta hőseink szerencsétlen kapcsolatát szimbolizáló szétszakadt, stilizált vasúti kocsikkal) és egy elhagyott csónakház forgolódik a színpadon. Az „érett, komoly” Eurüdiké és izgágának, önzőnek ábrázolt – Zsótér szavaival élve – „siránkozó, nyávogó” szerelmének története ebben a miliőben bonyolódik…

Természetes, hogy a „korai” dalművek ügyetlen, elavult szövegkönyveit színpadképessé kell tenni, de az elvonatkoztatás kényes dolog, és nem mindig jár sikerrel. Az operaműfaj megbosszulja magát, ha nem kellő toleranciával (kevésbé divatos kifejezéssel élve: alázattal) közelítenek hozzá, ugyanis leleplezi a „betolakodót”. Most is ez történt. Vérmérséklettől függően kinek komikus, kinek bosszantó az, amint szereplőink tyúklétrákon kapaszkodva, fel- és lemászva próbálják – rendezői utasításra – ellensúlyozni a darab statikusságát. Hiába. Szegény Orpheusz pokoli nehéz áriájának leheletfinom koloratúráit az emelvény tetején térdelve, imbolyogva abszolválja (tegyük hozzá: kiválóan), miközben a díszletmunkások cseppet sem diszkrét „mehet” felszólítással jeleznek egymásnak, hogy látható erőlködéssel újra és újra arrébb taszajtsák, forgassák a földrengés tompa morajával gördülő vastraverzeket.

Érdemes meghallgatni e kellemes meglepetések sorát tartogató olasz nyelvű operát, melyben az érzelmes, lírai áriák, kettősök mellett erős és előremutató kórustételek is megszólalnak. A rádió rögzítette az előadást…