Tovább a páli bátorsággal…

A Szent Pál-év bezárása a debrecen-nyíregyházi egyházmegyében – A jubileumi év egyházmegyei bezárására június 28-án két – Szent Péter és Pál apostol titulusát viselő templom búcsújához kapcsolódóan – Nagykállóban és Kótajban került sor.

A kardból ekevasat kovácsolnak

Sajtótájékoztató a győri püspökségen – A győri egyházmegye idén tavasszal immár hetedik alkalommal rendezte meg a szeretet-napok programot az erdélyi árvákért. A jótékonysági rendezvény bevételét Pápai Lajos megyés püspök július 2-án, sajtótájékoztató keretében adta át Böjte Csaba ferences szerzetesnek.

A gazdasági élet tíz keresztény alapelve

Az amerikai püspökök több mint tíz éve – a Katolikus Egyház Katekizmusa, pápai enciklikák és amerikai püspökkari megnyilatkozások alapján – tíz alapelvet fogalmaztak meg, melyek a gazdaság keresztény szemléletét igyekeztek röviden összefoglalni. A püspökök a jelenlegi válsághelyzetben arra biztatják a katolikusokat, hogy ezeket az elveket tartsák szem előtt ítéletalkotásuk és cselekvésük során.

Húsz éve történt

„Lelki újrakezdés és nemzeti egység – Az ’56-os mártírok június 16-i ünnepélyes újratemetése világos jele volt a rendszerváltozás közeledtének, de aki átélte azokat a hónapokat, nemcsak a remény érzésére emlékszik, de arra is, sok emberben fenyegető emlékként jelentkezett 1956. november 4-e is.

A hét szentjei

Szent Henrik (Július 13.) – Szent István király feleségének, Gizellának volt a testvére. A hildesheimi katedrális iskolájában tanult, és hazájába csak akkor tért vissza, amikor apja visszakapta birtokát.

Homíliavázlat: Semmit, ami fölösleges…

Öveges József, vagy ahogy a magyar televíziózás hőskorában ismertté vált, Öveges professzor kísérletei a mai napig is emlékezetesek. Közérthető nyelvezete, átütő egyénisége mellett megkapó volt, hogy bonyolult fizikai és természettudományos jelenségeket egyszerű eszközökkel tudott bemutatni.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.