Kastélyok, kertek, királyi udvarok
Történelmi utazás a Loire völgyében – „Történelem, szépség és életminőség harmonikus egysége” – állapította meg az UNESCO a Loire völgyéről, és 2000-ben a világ kulturális örökségei közé emelte. A Loire Franciaország legnagyobb folyója.
Kétszázötven éves templomaink
Balassagyarmat és Zalaszentgrót ünnepe – A barokk kor legfontosabb és máig meghatározó építészeti emlékei kétségkívül a templomok. Hazánkban is számos átépített vagy éppen korában újonnan emelt székesegyház és falusi templom őrzi a katolikus megújulás emlékét.
Az Olvasó kérdez, a szakértő válaszol: Bátorító jel
Miért ragaszkodik a katolikus egyház Szűz Mária mennybevételének dogmája szerint ahhoz a kitételhez, hogy test szerint is fölvétetett a mennyei dicsőségbe? A szentírási kinyilatkoztatásra épülő keresztény hitünk szerint a bűntől, haláltól és a gonosz lélek hatalmából való megváltás teljessége a testi feltámadásunk lesz Krisztus dicsőséges megjelenésekor, a történelem végén.
Részletek a papokhoz írt levélből
Isten drága kegyelmet adott nektek. Megéreztette veletek a szent papi élet szükségességét. Gyakran ismételjétek magatokban: ,,Szent pappá kell lennem; e nélkül elhibáznám életemet.” Testvéreim, nem lehettek akármilyen papok.
A „kis úton” járva
Egy boldog pap: Edward Poppe – Harminchárom évig élt, nyolc esztendőn át volt pap. Egyik kedvenc szentjeként tisztelte Vianney Szent Jánost. 1999-ben, vagyis tíz éve avatta boldoggá II. János Pál pápa. 1890. december 18-án született Belgiumban, egy pék harmadik gyermekeként. Szüleinek tizenegy gyermeke közül három meghalt. A két fiú pap lett: ő világi, öccse pedig ferences. Öt leány szerzetesrendbe lépett, és csak a hatodik maradt a világban, hogy korán megözvegyült édesanyjuk mellett legyen.
A szent hagyomány képei
Nagyboldogasszony alakja a képzőművészetben – Nagyboldogasszony napja Mária halálára és dicsőséges mennybevitelére emlékeztet, ami egy évszázadokon átívelő és 1950-ben dogma által megerősített hagyomány. Ha a képzőművészet oldaláról vizsgáljuk meg, meg kell állapítanunk: a képtípusok tekintetében az egyik leggazdagabb ünneppel van dolgunk.