Gondolkoztak már azon, mit érzett Izsák apja iránt, amikor az képes lett volna föláldozni? A halál-közeli élmény hatalmas trauma lehetett számára, s eztán bizonyára megváltozott Ábrahámhoz fűződő kapcsolata. Még az is lehet, hogy e fájdalmas élmény miatt kötődött jobban édesanyjához, s mindez befolyásolta feleségével, Rebekával és fiaival való kapcsolatát is.
Sokakkal együtt kellene megemlékeznem a február 9-én elhunyt Eisenbarth Krisztáról, de most csak az én kezembe adatott a toll.
Negyvenhárom éves barátság fűzött hozzá, ezalatt távolabbról vagy társként tanúja lehettem sokirányú munkálkodásának, amelyet az egyház javára kifejtett. Volt ebben közvetlen szolgálat:
A szavaknak is sorsuk van, mert az embernek is sorsa van, és a szavak az ember szavai. A vallások szent világa elsősorban ott találkozik a kultúra profánnak tartott területeivel, ahol a viszonyok kialakítása, megőrzése és megváltoztatása a feladat. Ekkor a vallásból erő és hatalom árad, mert ezt igényli a kor, a helyzet. Épületek, országok, birodalmak csak úgy jöhettek létre és úgy maradhattak fenn, hogy az érdekellentétek között a nagyobb erő diadalmaskodott, és megszerezte a döntés és végrehajtás hatalmát.
Éppen hét éve, február végén tucatnyi késszúrással gyilkolták meg varsói lakásában az egyik legnagyobb hatású lengyel kortárs festőt, Zdzisław Beksiňskit. A rendőrség szinte azonnal megállapította, hogy a tettes egy kábítószerfüggő fiú, akit a művész puszta keresztényi irgalmasságból rendszeresen támogatott.
Ha a szülők esténként keresztet rajzolnak álomba merülő gyermekeik homlokára, tudják-e, hogy ez már szokás volt az ókeresztény századokban is? Ha pedig a középkor egyik legrokonszenvesebb szentjének, Clairvaux-i Bernátnak a mondatát olvassuk, ráérzünk-e, hogy ez a szeretet Krisztus keresztjének titkában rejlik: „A hűséges katona nem érzi sebeit, amikor szeretettel szemléli Királya sebeit.”
In memoriam Thomas Becket
Ha dicsőség, lehet-e mulandó
Súly, amely mélységbe húz
fölemelhet-e századok sáncfalára
A nyolcvanas években Mész András Bebukottak címmel készített megrázó dokumentumfilmet a fiatalkorúak tököli börtönéről. Bemutatta, hogy a már nem gyerek, de még nem is felnőtt bűnelkövetőkkel nem tud mit kezdeni a korabeli büntetés-végrehajtás. Ezért aztán hagyták, hogy saját – sokszor brutálisan kegyetlen – belső törvényeik irányítsák őket.
Életem szerencséje, hogy a kiváló művészembert, az örökifjú Ferencsik Jánost személyesen ismerhettem. Kerek születésnapjain magam köszönthettem az operaházi énekkar nevében. Jogosan tartották világklasszis karnagynak, mégha a világnak nem minden pontján ismerték is. Jóval inkább kötődött hazájához, mint hogy külföldön – akár a legelőnyösebb feltételek mellett is – élje le életét, vagy akár hosszabb külhoni szerződést vállaljon.