Beszélgetés a katekumenátus gyönyörű és emberpróbáló életszakaszáról„Megesik, hogy valakinek, noha egyetemet végzett ember, mi adjuk először a kezébe a Bibliát. És kiderül, hogy nemcsak a szülei, hanem már a nagyszülei sem voltak vallásosak” – meséli Kató-Bellavics Ágota és Kató Csaba, akik 1996 óta katekumenek kísérői a budai Szent Imre-plébánián.
– Manapság, amikor a vallási és azon belül a keresztény kínálat is bőséges, a katekumenátus felvet egy jelentős kérdést. Egyre általánosabb a spirituális éhség, sokan keresnek biztos fogódzókat, ám ahhoz, hogy egy katolikus katekumenközösség tagjaivá váljanak, mintha már azelőtt tudniuk kellene, mit keresnek, mint hogy megtalálták volna. Az esetek nagy részében azonban nem így van: a keresésüknek nincsen határozott iránya. Ha ebben a helyzetben valaki erőteljesen befolyásolja őket, az a látszat keletkezhet, hogy olyan „portékát” akar rájuk erőltetni, amire – éppen arra – valójában nem is vágynak, vagy hogy olyan kérdéseikre válaszol, amelyeket fel sem tettek, mint Pál Ferenc atya szokta mondogatni.
Kató Csaba: Amikor valaki hozzánk fordul, eljön egy csoportunkba, kifejezi a hit iránti érdeklődését, az első dolgunknak mindig azt tartjuk, hogy hozzásegítsük a legmélyebb, legerősebb vágyaival való találkozáshoz, amelyek mozgatják és keresővé tették. Tartózkodunk attól, hogy konzervigazságokkal támadjuk le.
