A látványnál valami többet

Balogh Rudolf képei a Széchényi Könyvtárban

Fényképezni nem csupán azt jelenti, hogy megörökíteni, hanem azt is, hogy tudósítani. Már a XIX. század végén is akadtak fotósok, akik a látvány megragadása mellett valami többet, mást is közölni kívántak a képeikkel. Félix Nadar a Le Journal illustré című párizsi lapban 1886. szeptember 5-én képes interjút jelentetett meg az akkor százéves Eugène Chevreul francia kémikussal. Nadar ezzel új műfajt teremtett: a fotóriportot. E munkája során már tulajdonképpen a mozgókép alkotásmódjához közelített. „Arról álmodom – írta –, hogy egy szónak mozdulatait, arckifejezésének változásait folyamatosan rögzítve láthassam, mint ahogy a fonográf rögzíti a szavakat vagy az éneket.” A fotó reprodukálása akkor vált lehetővé a nyomtatott sajtóban, amikor a képet sikerült egymást keresztező vonalrácson keresztül apró pontokra felbontani. Több kísérlet után ez a múlt század második felétől működött.

Ég és föld találkozása Esztergomban

Prokopp Mária művészettörténész európai értékeinkről

Ha a szükséges összeg rendelkezésre állna, akár egy éven belül meg lehetne nyitni a nagyközönség előtt Vitéz János érsek studiolóját – mondja Prokopp Mária művészettörténész. A támogatás és a pályázati pénzek kiszámíthatatlansága miatt azonban lassan halad a munka az esztergomi várban. A Botticellinek tulajdonítható freskónak, amely a négy sarkalatos erényt ábrázolja, legutóbb az erősség allegóriáját ábrázoló részlete újult meg.

A török harcok idején omlottak be az esztergomi vár emeleti termei. A romok felett ágyúállásokat alakítottak ki. A betemetett helyiségek feltárására csak 1934 és 1937 között került sor. Építészetileg akkor állították helyre többek között Vitéz János studiolóját és a kápolnát is. A munkálatokat az 1938-as Szent István-év nemzetközi ünneplésére be kellett fejezni, így mélyreható vizsgálatukra nem kerülhetett sor.

Népdal

Magyarország, de kapós vagy,
kutyáid sem harapósak.
Hóbefödte, nádbeszegte
földed fölszántva, bevetve.
Hófelhőre karcolt fákon
szarka hintázik az ágon,
fut a nyúl, oson a macska.

Omega és alfa

Oláh János 70. születésnapjára

Harsonaszót hallottam, fejemet fordítottam,
hét gyertyatartó között mikor megpillantottam,
s erőtlenül, mint a holt, a lába elé rogytam.
Kezével megérintett és megszólított: „Ne félj!
Én vagyok. Az első, aki meghalt, mégis él.
Örökké élek, nincs már hatalma a halálnak.
Nálam van a kulcsa halálnak, alvilágnak.

Angyal-látók

Újra megjelent az Andrej Rubljov

Hosszú „böjt” után, az Etalon Kiadó jóvoltából ismét hozzáférhetők Andrej Tarkovszkij filmjei. A rendező, akit szovjet helyett bátran nevezhetünk orosznak, hat játékfilmjével írta, pontosabban rendezte át a filmművészet világát. Alkotásai mind egyetlen témát járnak körül. Ő maga így fogalmazott: „Az ember érdekel, aki következetesen kitart hite mellett. Az, aki mindig hű marad önmagához.”

A magyar lélek székely kapujában

Százharminc éve született Kodály Zoltán

Személyét és alkotói életművét – minden itthoni kétkedés ellenére – ma már teljes elismerés és megbecsülés övezi világszerte. Hazai téren még lennének pótolni valók, nevezetesen a Kodály-módszer korszerű újraélesztése és gyakorlati alkalmazása, amely még csak csírájában létezik. Egyik legkiválóbb zeneesztétánk, Tóth Aladár nem véletlenül emlegette elsőként olyan alkotói párosként Bartókot és Kodályt, mint a világirodalomban Goethét és Schillert szokták. Személyükben valójában egy Európa-szerte elfogadható új zenei irány megteremtőiről és mestereiről van szó. Nevükhöz reprezentatív remekművek egész sora fűződik. Kodály vallomása szerint „a népi dal egyetemes, összefoglaló világából itt bontakozik ki az új magyar műzene (…), ez az ősi-új hang most üti meg először az emberek fülét (…)”.

Cabrini Xavéri Franciska december 22.

A hét szentje

Ő volt az első egyesült államokbeli állampolgár, akit szentté avattak. Lombardiában született 1850-ben, és kiskorától misszióba vágyott – eredetileg a Távol-Keletre. Mivel abban az időben nem működött női missziós rend Olaszországban, néptanítói végzettséget szerezett, és 1877-ben szerzetesi fogadalmat tett. Ekkor vette fel a Xavéri nevet, kifejezve, hogy a nagy jezsuita misszionárius által megkezdett munkát szeretné folytatni. Hatodmagával megalapította a Missionarie del Sacro Cuore di Gesù (Jézus Szent Szíve Missziós Nővérek) közösséget.

Karácsonyi előkészület

Görögkatolikus lelkiség

A világ kápráztató és süketítő, ingerkedő és incselkedő, minden érzékszervünkre – de főleg a pénztárcánkra – ható kampánnyal igyekszik felkészíteni az embereket a téli ünnepre, amelyről sokan már azt sem tudják, melyek is a valódi gyökerei. Az ajándékvásárlás mindent elsöprő lázába még a Mikulást is belekeverik. A karácsonyhoz sokan úgy közelednek, hogy keveset, vagy szinte semmit sem tudnak igazi értelméről: arról, hogy Jézus Krisztusnak, a világ Megváltójának születését ünnepeljük ilyenkor. Kár lenne tagadni, kár lenne homokba dugni a fejünket, mert tényleg így van. Kár lenne ezen megbotránkoznunk is – hiszen „jaj a botránkozónak” (Mt 18,7). Ám egyszerűen túllépnünk sem szabad rajta, mert saját lelkivilágunk egészségére és épségére gondot kell fordítanunk!

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.