„Szegények mindig lesznek veletek”

„Szegények mindig lesznek veletek”

szerző: Bábel Balázs

Új Ember Hetilap - Hetilap 2012.12.23-30.

A jelenlegi gazdasági világhelyzet miatt sokat, alighanem túlságosan is sokat beszélünk a pénzről, az anyagi szempontokról. Ettől a jelenségtől a hívő keresztény sem függetlenítheti magát teljesen. Az ember testből és lélekből áll, ezért lelki szükségletei mellett a testieket is figyelembe kell vennie, ki kell elégítenie. A gazdasági élet mindenekelőtt a testi szükségletek javát szolgálja. Maga Jézus sem zárkózott el a pénz használatától; úgy viszonyult hozzá, hogy „meg kell adni a császárnak, ami a császáré". Megváltónk azt is fontosnak tartotta, hogy kenyérkereső munkát végezzünk, hiszen „a mennyei Atya is szüntelenül munkálkodik". Ám arra is intett, hogy e világ fiaival ellentétben ne aggodalmaskodjunk, mert azzal nem javul a gazdasági helyzetünk – a lelkünk pedig belebetegedik. A hegyi beszédben Jézus azt mondja: „...jól tudja a ti mennyei Atyátok, mire van szükségetek. (...) Elég a napnak a maga baja."

„Szegények mindig lesznek veletek”

 

Az apostoli igehirdetés még konkrétabban fogalmaz: Szent Pál például arra tanít, hogy ha van ruhánk és ennivalónk, elégedjünk meg vele. Ez az akkori idők minimális létszükségletének számított. A későbbi századok során megfigyelhető: ahogy az egyház történetében kibontakozott a jézusi tanítás, úgy váltak egyre hangsúlyosabbá annak szociális vonatkozásai. Óriási szükség van a társadalmi igazságosságra és a szociális érzékre. A keresztény ember nem tarthatja ördögtől valónak azt, hogy gazdasági dolgokkal is foglalkoznia kell. A helyes lelkület viszont elengedhetetlenül fontos. Egyrészt arra kell figyelnünk, hogy ne tapadjunk az anyagi javakhoz, hiszen ugyan „mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkének kárát vallja”. Másrészt a meglévő anyagi javakat helyesen kell elosztani. A jelenlegi világ hatalmas baja, hogy nem lett igazságosabbá, sem testvériesebbé, ellenkezőleg: szétnyílt az olló – a gazdagok egyre gazdagabbakká, a szegények egyre szegényebbekké válnak, Magyarországon, egész Európában és a tengerentúlon.


 

Az is fájdalmas tény, amit Jézus megjövendölt: „Szegények mindig lesznek veletek.” Valahogy nem tudunk kilépni ebből. Az eredeti bűn, az ember rosszra hajló természete mindig előidézi azt, hogy elsődlegesen a maga anyagi javát akarja. A birtoklás vágyán felülemelkedni, adakozni, figyelmesen fordulni az elesettekhez, a nehéz helyzetben lévőkhöz: ehhez kell a jézusi szellem. A végítéletről szóló beszédben olvasható sorokat, miszerint „éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok”, az egyház kezdettől nagyon fontosnak tartotta, és az egyházatyák tanítása révén ebből bontotta ki az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek tanítását. A legújabb kori pápák, XIII. Leó és utódai is következetesen felemelték szavukat a gazdasági termelés káros társadalmi hatásaival szemben.

Ugyanakkor tudjuk, hogy az egyház nem vállalhatja magára a világ valamennyi társadalmi gondjának orvoslását. Annyit azonban feltétlenül megtehetünk, hogy fokozottan odafigyelünk a környezetünkben élőkre, egy-egy jelentősebb természeti csapás esetén pedig a bolygónk távolabbi pontjain élőkön is segíthetünk, a különféle karitászszervezetek közreműködésével. Ugyanakkor a mindennapokban sokszor tapasztalhatjuk: nem kizárólag azért élnek közöttünk munkanélküliek, mert nincs elegendő munkahely – egyes honfitársaink sajnos elkényelmesedtek, a munkanélküli segélyre támaszkodnak. Ám a szegénységnek és a munkanélküliségnek hazánkban sajnos van egy másik nézőpontja is. Főpásztorként évek óta szervezem a kalocsai székesegyház épületegyüttesének felújítási munkálatait, és gyakran tapasztalom, milyen nehéz kiváló, megbízható szakmunkásokat találni. Azt is sűrűn hallom, hogy a kevésbé tehetős emberek karácsony tájékán meggondolatlanul különböző hiteleket vesznek fel. Sőt, még egy olyan családot is ismerek, amelynek tagjai nemrégiben jelzálogot tetettek a budapesti lakásukra, hogy dél-amerikai körutazásra mehessenek. Napjaink szörnyű jelensége, hogy rengeteg gyermeknek nem jut elegendő és megfelelő minőségű étel. Ugyanakkor időről időre megfordulok az egyházmegyénk területén található kollégiumokban, és megdöbbenve látom, hogy a főiskolás diákok rettentően sok cigarettát szívnak. Márpedig a dohányzás mostanság nem olcsó mulatság – nem beszélve az egészségre káros hatásairól. E példákból is láthatjuk, hogy a szegénység, a társadalmi igazságosság egy hallatlanul összetett kérdéskör, melynek számos megközelítése létezik. Mindenesetre leszögezhetjük: a jövő Magyarországa szempontjából rendkívül fontos, hogy a nevelés révén a felnövekvő nemzedékben kifejlesszük a munkára, a szorgos életre való készséget.

a szerző kalocsa–kecskeméti érsek

„Szegények mindig lesznek veletek”

„Szegények mindig lesznek veletek”

szerző: Zsille Gábor

Új Ember Hetilap - Hetilap 2010.08.01.

Halat vagy hálót adjunk a szükséget szenvedőknek?

Szegénység a kisebbségi létben címmel rendeztek konferenciát Miskolcon július 20-án Kelemen Didák XVIII. századi minorita, a szegények jótevője és XX. századi vértanú lengyel rendtársa, Wojciech Topolinski tiszteletére. Három előadó szavai nyomán három nézőpont és útkeresés rajzolódik ki az alábbiakban – a szociológia, a hit és a segítő szeretet tapasztalatai, melyek közös vonása az elesettek iránti figyelem és tisztelet.

Könnyelmű ítéletek

– Gyakorlatias szemléletű konferencia volt az idei: előadói közül jó néhányan a szegénység enyhítésének megoldásaival foglalkoztak, működő programokat mutattak be – mondja Szabó-Tóth Kinga, a Miskolci Egyetem Szociológiai Intézetének igazgatója. – Ezek sorában különösen érdekesek voltak számomra az egyházi kezdeményezések, például az, amelyről Barnóczki Anita református lelkipásztor számolt be. Nagyon tetszett, hogy nem felülről közelítenek a romákhoz, hanem napról napra, köztük élve igyekeznek a segítségükre lenni, és elsősorban ezt jelenti a missziójuk, nem pedig térítést. Én többek között arról beszéltem, hogy mit jelent a szegénység ma Magyarországon, kiket érint, milyen arcai vannak. Közkeletű tévhit, hogy elsősorban az idősek szegények: már jó ideje több gyerek az, mint idős; főként egyszülős családok szegényednek el. Ahhoz, hogy egy család elkerülje a szegénysorsot, legalább egy tagjának főállású munkát kellene végeznie. Az idénymunka nem megoldás. A cigány családok gyermekei gyakran már túl korán dolgozni kényszerülnek a család megélhetése érdekében, ami az iskoláztatási kötelezettség miatt konfliktust jelent. Kulcskérdés az iskoláztatás, amelyhez az óvodán keresztül vezet az út. Úgy látom, emiatt el kellene gondolkodni a hároméves óvoda kötelezővé tételén.

„Szegények mindig lesznek veletek”

Óriási hibának tartom, hogy a többség homogén tömegként tekint a romákra, és a média által sugallt negatív kép, valamint csakugyan tapasztalható negatív jelenségek alapján – alacsony iskolázottság, a szürke- és feketegazdaságban való jelenlét, nem megfelelő magatartásformák – könnyelmű következtetést von le a cigányság egészére nézve. Ők is legalább annyira sokszínűek, mint a többségi társadalom! Mi a szociológiai intézetben küldetésünknek tekintjük, hogy a cigányság árnyaltabb szemléletének nagyobb teret nyissunk a magyar közgondolkodásban. Hallgatóink gyakorlati képzésének része a nehéz élethelyzetű emberek körében végzett kutatás és munka, legutóbb egy árvíz sújtotta település idősotthonában segítettünk. Alap- és mesterszakunkra is vannak még helyek, pótfelvételi-eljárásban augusztus 10-éig megpályázhatók.

A napi szükségletek Jézusa

– Dobos Marianne, a konferencia kurátorának indító előadása nagyszerű keretet adott a továbbiaknak, mert a megszokottól eltérően nem az anyagiakra helyezte a hangsúlyt, hanem a lelkiségre, a hitre – mondja Csuhai István baptista lelkipásztor. – Az volt a legfontosabb állítása, hogy az Istennel való kapcsolatból fakad minden megoldás. Az én előadásomat is ez a hit hatotta át. Amikor Marianne-tól megtudtam a konferencia címét, azonnal a Hal és háló ugrott be előadáscímként. Arra a régi keletű, közgazdászkörökből származó vitára utaltam vele, hogy halat vagy hálót kell-e inkább adni a szegényeknek. Milyen választ ad erre Jézus Tibériás tavánál, amikor gazdag halászzsákmányhoz segíti hozzá a tanítványokat? „Belép a napi szükségletbe” – arra a szintre, ahol ők vannak: a szükségük szintjére –, és nem kezdi őket dorgálni, kioktatni. Csak azt akarja, hogy felismerjék: ő az Úr. Megmondja ugyan, merre vessék ki a hálót, de ezzel nem technikai tudnivalót közöl, hanem azt, hogy velük van. Az első feladat számunkra is mindig a közvetlen segítség kell legyen, kezdetben az elemi szükségletek szintjén kell hatnunk. Ezt vallom a romamisszió koordináló lelkészeként, tízéves tapasztalattal a hátam mögött. Ebben a szellemben szerveztük meg a Baptisták az egészségért szolgálatot, amely szűrővizsgálatok szervezésével, tanácsadással segíti roma testvéreinket. Sajnos elég rossz az általános egészségi állapotuk. Sok köztünk az egészségügyi dolgozó, ezért mi magunk tudjuk végezni a szűréseket. És mivel a hívő szívek könnyebben összedobbannak, a szolgálat munkatársainak könnyebben megnyílnak a romák, és talán jobban is hallgatnak rájuk, amikor az egészséges életmódról esik szó.

A másik közvetlen szükség a kenyér. Feladatom többek között, hogy havonta két hétvégén a távolabbi roma gyülekezetekben legyek. Mivel azon a területen, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol roma gyülekezeteink zöme van, a lakosság kilencvenöt százaléka munkanélküli vagy idénymunkából él, gyakran megesik, hogy alig van mit enniük. Ezért munkatársaimmal nemegyszer be kell vásárolnunk ezekre az alkalmakra a hozzávalókat, amelyeket testvéreink aztán elkészítenek – hogy az agapén önfeledten együtt lehessünk. Ugyanebből az okból szeretnénk kemencéket építeni a gyülekezetek számára, hogy maguknak süthessék a kenyeret.

A harmadik alapszükséglet a lakás. Megesett, hogy rendkívül nehéz sorsú nővérünket imaházunk egyik szobájában szállásoltuk el, amikor hajléktalanná vált. Később országos összefogással sikerült lakáshoz juttatnunk. Egy testvérünk gondját, akit alkoholbetegsége miatt a családja kitagadott, nemrég, ideiglenesen sikerült ugyan orvosolnunk, de sajnos egyre többen kerülnek ilyen helyzetbe, ezért újabb megoldásokat kell keresnünk. Emiatt megkülönböztetett figyelemmel hallgattam Bogdan Adamczyk atya, a konferencia lengyel minorita előadójának krakkói menhelyükről szóló szavait.

„Beírták magukat a krónikákba”

– A Krakkótól hetven kilométerre délre fekvő Limanowában születtem 1965-ben – kezdi bemutatkozását Bogdan Adamczyk. – Édesapám a krakkói kohászati kombinát munkása volt, édesanyám háziasszonyként nevelt engem és két fivéremet, később pedig varrónő lett. A középiskola befejezésekor jelentkeztem Krakkóban a minorita rendbe, 1993-ban szenteltek pappá Miskolcon. Két évvel idősebb bátyám szintén pap lett, közösen mutattuk be az első szentmisénket. 1991 nyarán kerültem Magyarországra, hogy segítsek újjáéleszteni a magyarországi minorita rendtartományt. Nyírbátorban, Miskolcon és Egerben tevékenykedtem káplánként, majd plébánosként. 2002 januárjától Erdélyben, az arad-belvárosi templom plébánosaként szolgálok.

Miskolci előadásom első felében a lengyelországi, főleg a Krakkó környéki cigány társadalom lelkipásztori ellátásának nehézségeit mutattam be. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Lengyelországban tizenkétezer cigány ember él, és tapasztalatból tudom, hogy az egymás mellett élés nem mindig feszültségmentes.

Lengyelországban a cigányságon belül két nagy csoportot különböztethetünk meg: az úgynevezett hegyi és a síksági cigányokat. A romák többsége, akik korábban vándor életmódot folytattak, jelenleg városokban laknak: ez a kommunista időszak erőszakos letelepítési politikájának következménye. Az úgynevezett kárpáti romák az ország déli területén laknak, Felső-Szilézia városaiban és a Krakkó elővárosának számító ipari központban, Nowa Hutában. E város egyben a romák integrálódásának legkézenfekvőbb példája: az eredetileg kovács és muzsikus cigányok a kohászati kombinátban helyezkedtek el, és letelepedett életformájukkal, szorgos munkájukkal beírták magukat a krónikákba.

A roma gyerekek túlnyomó része állami iskolákba jár. Országosan mintegy tucatnyi roma tagozatos osztály működik, és van egy egyházi fenntartású általános iskola a litván határ közelében, Suwalki városában, kimondottan roma diákoknak. Nowa Hutában és Suwalkiban a gyerekeket a legkülönfélébb programokra gyűjtik egybe: bérmálásra előkészítő csoportok alakulnak, zarándoklatokon vesznek részt, nyáron pedig rendszeresen a Mazuri-tavaknál táboroznak.

 A hajléktalanok gondjainak megoldására a XX. század elején Krakkóban megalakult a Szegények Szolgái és Szolgálói Kongregáció, amelynek a szegények melletti segítő jelenlét a hivatása. Sokrétű tevékenységük keretében hatvan férőhelyes menhelyet működtetnek hajléktalan férfiak számára, napi háromszáz adag meleg ételt nyújtó szegénykonyhát üzemeltetnek, télen pedig hetente tartós élelmiszert osztanak szegény édesanyáknak. Létrehoztak egy támogató csoportot, amely úgynevezett konszolidációs találkozókat szervez hajléktalanok számára, illetve segít beilleszkedni a menhelyen való életbe. E menhelyen 1989 óta szenvedélybetegeknek segítő terápiás központ működik, amely az utógondozást is biztosítja – fejezi be a miszsziós körképet a lengyel szerzetes.

és Kiss Péter

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Lapszámaink
  • 2017.09.24.

    Új Ember Hetilap

    2017.09.24.

  • 2017.09.17.

    Új Ember Hetilap

    2017.09.17.

  • 2017.09.10.

    Új Ember Hetilap

    2017.09.10.

  • 2017.09.03.

    Új Ember Hetilap

    2017.09.03.

  • 2017.08.27.

    Új Ember Hetilap

    2017.08.27.

  • 2017.08.20

    Új Ember Hetilap

    2017.08.20

  • 2017.08.13.

    Új Ember Hetilap

    2017.08.13.

  • 2017.08.06.

    Új Ember Hetilap

    2017.08.06.

  • 2017.07.30.

    Új Ember Hetilap

    2017.07.30.

  • 2017.07.23.

    Új Ember Hetilap

    2017.07.23.

Tovább az összes lapszámhoz