Kémenes Lóránt a Magyar Házról, szavakról és kapcsolatokról

– Mit jelent az embereknek, a közösségnek a Magyar Ház?

– Falakat húzunk fel, de nem egymás ellen. Nem erődtemplomot építünk, hanem oázist, félszigetet, amelynek kapcsolata van a világgal és a román tengerrel, ami körülvesz minket, hiszen ettől nem határolódhatunk el. Ez a ház senki ellen nem épül, de magunkért igen. Elérkezett ennek az ideje. Nem teszünk másnak rosszat azzal, hogy magunkat szeretni kezdjük. Hiszem, hogyha megszületik egy egészséges önszeretet, az közösségi szinten is eredményt hoz. Azt a sok ellenségeskedést, ami a mai napig megvan a faluban román és magyar között, talán képes oly módon rendezni, hogy mindenki elismerje: igen, a magyaroknak is van kultúrájuk, életterük, és nem az a megoldás, hogy naponta kétszer beverem az ablakokat. Nem nagyzoló ötletekkel, hanem egyszerű, magyar, józan paraszti ésszel építkezünk, ami megköveteli: itt igenis létjogosultsága van a magyar szónak.

A hagyományok ereje és az egyházak szerepkereséseA Miskolci Egyetem Szociológiai Intézetének oktatói és hallgatói nyaranként útra kerekednek Székelyföldre. „Csaknem hazamegyünk már oda, és mindig nagyon várjuk, hogy újra mehessünk – mondja Szabó-Tóth Kinga intézetvezető. – Jó újra meg újra megmártózni, felüdülni abban a miénktől annyira elütő világban. És az intézet kutatási programjának is fontos színfoltja ez a projekt.”

– A HVG felmérése szerint idén a miskolci bölcsészkar az ELTE-vel holtversenyben első lett az oktatói rangsorban. Örültem ennek az eredménynek, mert rettentően igazságtalannak érzem, ahogyan az országos sajtó Miskolcot kezeli. Ez a hír most végre az egyetemi városra – és a legendás Egyetemvárosra, a kampuszra –, az Önök szakmai teljesítményére irányítja a figyelmet.

– Miskolcról valóban szinte kizárólag égető társadalmi problémák ügyében adnak hírt a tévék és az újságok, ami méltatlan és hamis beállítás. Nem mert ezek nem létező problémák itt, hanem mert nemcsak Miskolcon jellemzőek, és nem igazak Miskolc egészére. Az emberek többsége reflexből társítja őket ehhez a sokszínű városhoz, a szülővárosomhoz, amelynek egyetemére annak idején magam is jártam, és amelyet csak rövidebb időszakokra, budapesti és angliai tanulmányaim idejére hagytam el. Nem is mennék el innét soha. Úgy vagyok vele, mint Kemény Dénes – akinek nevét a miskolc-egyetemvárosi uszoda viseli –, amikor arról kérdezték, lenne-e külföldön edző. Azt válaszolta, hogy nem, mert ezzel az elkötelezettséggel, motivációval nem lenne képes máshol dolgozni, a csapatért küzdeni. Itt jobb, méghozzá közmondásosan jó a diákélet, erősebb a közösségi szellem és kevesebb a törtetés, mint az ország más egyetemein – a diákok nagy kedvvel ápolják például a selmeci hagyományokat: a hozzájuk való ragaszkodás egyszerre szívmelengető és országosan unikális.

Szentágothai Klára és Réthelyi Miklós emlékeinek tükrében

Világszerte konferenciákon, kiállításokon idézték fel a neves Szentágothai János agykutató alakját a születésének századik évfordulója alkalmából neki szentelt, lassan véget érő emlékévben. De hogyan emlékezett a család? Szentágothai Klára és Réthelyi Miklós mesél az ünnepről, s többek között arról, milyen volt a tudósként jól ismert Szentágothai apa- és apósszerepben. A Klára által készített adventi koszorú körül ülünk, a néhai professzor asztalánál, kanapéján, a falon az ő akvarelljei lógnak, s régi családi fényképek sorakoznak.

– Önéletírásában Szentágothai János így fogalmaz: „…a Bolyai Jánosokat nem ilyen fából faragják…” Hát, az emlékévet tekintve úgy tűnik, mégis… Önök hogyan értékelik az elmúlt esztendőt? S hogyan ünnepeltek otthon, a családjukban?

Miklós: Fontos volt az emlékév, talán nem is annyira nekünk, a családnak, hiszen mi e nélkül is megemlékeztünk volna Szentágothai Jánosról, de az országnak, sőt, a nemzetnek is. Több fészekaljnyi tanítvány került ki a szárnyai alól, akik széjjelszóródtak a világban, s most velünk ünnepelhettek. A család számára pedig a centenárium alkalmat adott arra, hogy mind összejöjjünk, együtt legyünk. A Szentágothai házaspár három lánya ugyanis három különböző országban él: Ausztriában, Svájcban és Magyarországon. Szentágothai János mellett feleségére, Biberauer Alice-ra is emlékeztünk, hiszen ők nemcsak az életben voltak elválaszthatatlanok, de az emlékeinkben is azok.

Világ-nézet katolikus szemmel

Nem tudom, hogyan jutott hozzám fiatalkoromban az ICI francia információs lap egy karácsonyi száma, de máig meghatározza karácsonyaimat. Címlapján palesztin menekült család volt látható egy barlangban. Mintha megállt volna az idő, abban a képben megláttam a betlehemi barlang rideg valóságát. Azóta sem tudok úgy „Mennyből az angyal”-t énekelni a karácsonyfa mellett, hogy ne jusson eszembe az a kép.