A Parázs központ Kecskeméten

 

A Parázs Pasztorális Központ legfőbb célja az örömhír átadása, a keresztény családmodell széles körű megismertetése, a köztudatba való átültetése oly módon, hogy az vonzó meghívást jelentsen a nem hívő családok számára is. Fontosnak érezzük a jól működő családok megerősítését, és a nehézségekkel küzdők támogatását is.


 

A központ munkáját elsősorban a közvetlen munkatársak segítik: a szakmai felelős és a koordinátor, akik Finta József pasztorális püspöki helynök felügyeletével végzik tevékenységüket. A családpasztorációs munkában Jeney Gábor családreferens atyával szorosan együttműködve dolgozunk – mondja Hortobágyiné. – Ugyanakkor az egyesület valamennyi munkatársa részt vesz a központ tevékenységében, és külsősként több önkéntes szakember is hozzájárul céljaink megvalósításához.

A családi hivatás megélése gyönyörű feladat, ám kihívásokkal teli. A körülöttünk lévő világ pedig általában nem támogatja, hanem nehezíti a család működését. Így még a tudatosan élő és elkötelezett családoknak is nagy szükségük van a megerősítésre, a krízisben lévők, az egyedülállók vagy az idősek pedig különösen rászorulnak a segítségre. Amit nyújtani tudunk: módszertani támogatás a családi életre nevelés terén, családórák, családtalálkozók, előadások, konferenciák, képzések szervezése, természetes családtervezés tanácsadás és tanfolyam, házaspároknak és szülőknek szóló előadások, új szemléletű jegyeskurzus, párkapcsolati műhely, jegyesoktatók képzése, segítőbeszélgetés- szolgálat, szülésélmény-feldolgozás, gyászfeldolgozás, családkönyvtár. A www. parazskozpont.hu oldalon további információkat is találhatnak rólunk az érdeklődők – zárta gonolatait a központ szakmai felelőse.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .