Flashmob a hűségért

 

Törekedtünk arra, hogy akkor is látványos legyen flashmobunk, ha valaki felvételt szeretne készíteni. Ezért egymáshoz viszonylag közel helyezkedtünk el, és valamennyien vörös-fekete színű ruhát viseltünk – meséli az egyházmegyei munkatárs. – Mondanivalónk népszerűsítéséhez szerettük volna kihasználni a média adta lehetőségeket is. Akciónkat filmen rögzítettük, és feltöltöttük a Youtube videomegosztó portálra is.

A hűséget mozdulatukban sokféleképpen fejezték ki a párok. Akadtak olyanok, akik összebújtak, egymás ölébe ültek, megfogták a másik kezét, egymás szemébe néztek. Mások egymásnak háttal állva egy irányba tekintettek, vagy egy táncmozdulatot mutattak be, átölelték egymást. Egyesek előre megbeszélték a testhelyzetet, a többiek pedig spontán módon alakították a hűség szobrát.


Utólagos beszámolók szerint a flashmob hatással volt a benne részt vevő párok kapcsolatára is. Az egyik férj például beszámolt arról, hogy egy későbbi összezördülés alkalmával erőt vett magán, odament a feleségéhez, és azt mondta: „Gyere, kell egy kis flashmob!”– és összeölelkeztek.
A járókelők, akik láttak minket, úgy tűnt, nyitottan fogadták a látványt, és szívesen nézték a hűséget kifejező mozdulatokat – teszi hozzá Keszeli Ilona. – Ismeretségi körünkből is számos visszajelzés érkezett, sokan sajnálták, hogy kimaradtak ebből a megmozdulásból. Az egyik résztvevő otthon két és fél éves kislányával nézte végig a felvételt. A kicsi, miközben a párokat figyelte, egyre csak azt mondogatta: „Szejeti, ő is szejeti.” A flashmobban a mély érzelmi kapcsolatok fontosságáról tettünk tanúságot, a szeretetet mutattuk be, egy olyan nyelven, amely a legkisebbek számára is közérthető.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .