Válság a Közép-afrikai Köztársaságban

Bangui érseke és az imám az erőszak ellen

 

Befogadta a házába a legfőbb muzulmán imámot Dieudonné Nzapalainga, a közép-afrikai köztársaságbeli Bangui érseke, aki már korábban megnyitotta az érsekség kapuit a menekültek előtt. Majd Oumar Kobine Layama imámmal közös felhívást tett közzé, amelyben a 2012-ben kezdődött erőszak beszüntetésére szólítják fel a szembenálló feleket. „Ez az ország, a Közép-afrikai Köztársaság könnyen a térség Svájcává válhatott volna. Muzulmán gyerekekkel jártam iskolába. Együtt fociztunk” – nyilatkozta Nzapalainga érsek egy brit tévécsatornának.

Egy boldog ember

„Legyetek éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.” Bár Jézus szavai a végítéletre vonatkoznak, hányszor gondolunk rájuk úgy, mintha a saját halálunk órájáról szólnának. Mindig azt gondoltam, jó az embernek, hogy nem tudja, mikor és hogyan hal meg, mert az életét görcsössé, zavarttá tenné a visszaszámlálás és az elmúlástól való állandó félelem. Éppen eleget rettegünk mi e nélkül is magunk és szeretteink miatt. Aztán vannak olyan tragikus pillanatok, amikor az orvos, tudásának, tapasztalatának köszönhetően és a betegség fajtája, a kórokozó agresszivitása, valamint a beteg állapota alapján meg tudja mondani, hogy nagyjából mennyi, milyen kevés idő lehet hátra. Hogyan is beszélhet erről, aki nem élte át, milyen nehezen elviselhető súly és hatalmas kereszt ez annak, aki megkapja?

Magyar siker a porondon

Először nyert magyar artistacsoport a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. A kétévente megrendezett megmérettetés zsűrije idén három indulót jutalmazott Arany Pierrot-díjjal, köztük a lovas akrobata produkciót bemutató Richter csoportot. A másik két győztes a német Casselly család lett elefántakrobata számával, valamint a kínai Quingdao csoport rúdakrobata produkciójával.

A Közös Pont megtalálása

Képzés fesztiválmisszióban részt vevő fiatalok számára

A Közös Pont sátor csapatának a 2000-es indulás óta jó néhány keresztény fiatal tagja volt már, akik a hazai ifjúsági fesztiválokon az életről, az egyházról, az anyagi és az anyagon túli világról beszélgetnek a sátorba betévedő vagy éppen tudatosan belépő fiatalokkal. A fesztiválmisszió tagjai idén a Fishing on Orfűn, a Volt Fesztiválon, a Hegyalja Fesztiválon és a Szegedi Ifjúsági Napokon is szolgálnak majd. Az eseményekre hétvégi képzésekkel készülnek. Kárpáti Máriát, az egyik szervezőt kérdeztük tapasztalatairól és a felkészülésről.

 

Miből áll a képzés?

 

– A nyári fesztiválmissziót minden évben három hétvégi képzés előzi meg. Ezeken az alkalmakon az ismerkedésre, a csapatépítésre, a közös imában való felkészülésre, egymás felekezeteinek megismerésére fektetjük a hangsúlyt. A lel¬ki¬gondozás alapjainak elsajátításával, helyzetgyakorlatokkal, játékokkal és beszélgetésekkel készülünk arra, hogy a fesztiválokon meg tudjuk szólítani a fiatalokat, és párbeszédet tudjunk kezdeményezni velük.

Találkozások

Az új evangelizáció útjai

 

Amikor Isten kezdeményezésére valami új születik, gyakran rácsodálkozunk „a körülmények furcsa egybeesésére”. Amikor a kilencvenes évek közepén néhányunk számára mindennél fontosabbá vált az evangelizáció ügye, s lázasan kutattuk a misszió módszereit és lehetőségeit, nos, éppen akkoriban jutottak el Magyarországra a távoli Mexikóból Pepe Prado Floresnek, a Szent András Evangelizációs Iskola alapítójának tanításai, s néhány év múlva személyesen is köszönthettük őt hazánkban. A kedves, mosolygós, joviális hatvanas úr szelíd külseje ellenére valódi világfelforgató tevékenységet végez, ahogyan a misszió nevében forradalmasítani akarja közösségeinket. Tanítása a legjobbkor érkezett hozzánk. Pontosan azt kaptuk, amire szükségünk volt, méghozzá világszínvonalon: a kérügmatikus evangelizáció és a missziós közösség felépítésének gyakorlati szempontjait tőle sajátítottuk el.

A lelkiismereti szabadság „szent tehene”

Mozaikkövek az erkölcstanhoz

 

Napjainkban a szabados szexuális életet élők, az adócsalást, sőt, a terrorcselekményt elkövetők is nemegyszer hivatkoznak a lelkiismereti szabadságra, a meggyőződésre. De vajon „szent tehén”-e a belső meggyőződés? Mit jelent pontosan a lelkiismeret méltósága?

 

A lelkiismeret biztos hangját az embernek követnie kell. Ezt hívjuk lelkiismereti szabadságnak, amely alapvető emberi jogként bekerült az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatába (18. pont), de szerepel az Európai Unió Alapjogi Chartájában, és az egyház is beszél róla. Lényegében kétféle jogot értünk alatta:
A lelkiismereti (vagy gondolati) szabadság „befelé” azt jelenti: nem kényszeríthetnek arra, hogy a lelkiismeretem ellen cselekedjek. Azaz egy nézetet, eszmét nem lehet ráerőltetni a másik emberre. Még ha valaki fizikailag rávehető is egy tettre (például kényszervallatás, pszichés nyomás hatására), a belső beleegyezése nem erőszakolható ki. (Az ilyen, kikényszerített tettekben az ember nincs is teljesen jelen, a felelőssége is más megítélés alá esik.) A lelkiismereti szabadság tehát befelé korlátlanul igaz: semmit sem vihetnek be a lelkiismeretembe, amit nem akarok. Ez a lelkiismeret kitüntetettsége és terhe. Innen ered aztán a szabad vallásgyakorlás, a véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság is.

Téli krízisszállókat nyitottak

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

 

A fagyos éjszakák megérkezésével egyre több hajléktalan ember húzódik be a szállókra. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a leghidegebb hetekben Budapest több pontján ideiglenes férőhelyeket nyitott, hogy senkinek ne kelljen az utcán maradnia.

 

A máltai szeretetszolgálat a téli hónapokban különösen nagy hangsúlyt fektet az utcán élő emberek ellátására. A leghidegebb hetekre ideiglenes krízisszállókat is nyitott, hogy férőhely hiánya miatt senki ne töltse az utcán az éjszakákat.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.