Készenlétben

Keresettek

 

Rendkívüli hidegben úgynevezett utcai megkereső szolgálatot működtet a szervezet, hogy a fedélnélkülieket felkutassa. Az utcákon, aluljárókban és a peremvidékek eldugott helyein élők ellátását végzik: teát, élelmet, gyógyszert, meleg ruhát, cipőt és takarót adnak nekik, nappali melegedőikben és átmeneti szállóikon pedig ideiglenes tartózkodási helyet biztosítanak számukra, Budapest mellett Debrecenben és Gyulán is. Az ételosztásban általában több médiaszemélyiség, például Vastag Csaba és D. Tóth Kriszta is részt vesz. A szervezet évente ötszázezer embernek ad élelmet, s több mint ezer fedélnélkülinek nyújt segítséget. Az Ökumenikus Segélyszervezet nyolc éve közreműködik az Európai Unió élelmiszersegély-programjában is. Már tizenháromezer-ötszáz tonna tartós élelmiszert osztottak ki négymilliárd forint értékben hatszáztíz település több mint kétmillió lakójának.

 

Otthonban a család

 

Rita, aki családtagjaival a szervezet családok számára létesített átmeneti otthonának egyikében él, nyolc gyermek édesanyja. Férjének a szervezet segített munkát találni. 2012 őszén érkeztek az intézménybe. Az Ökumenikus Segélyszervezet otthonainak köszönhetően évente mintegy háromszáz gyermek maradhat a szüleivel. Egy család másfél évet tölthet el egy ilyen otthonban, ahol minden segítséget megkap, ami életének rendes kerékvágásba tereléséhez szükséges. De lehetősége van arra is, hogy úgynevezett kiléptető házba költözzön, s így hosszabb távra szerezzen lakhatást. Évente több mint harmincezer család fordul támogatásért a szervezethez, s az egyes intézményekben mintegy kétszáz olyan szülő talál biztonságra gyermekeivel, aki párkapcsolati erőszak elől menekül. Számukra 2012-ben alapítottak egy speciális otthont. A somogyi Kastélyosdombón tavaly újult meg otthonuk, amelyben több mint tíz család tanulhatja a ház körüli gazdálkodást. Azoknak a száma pedig, akik a munkakeresésében kapnak segítséget a szervezettől, évi ezerre nőtt.


Felzárkóztatás

 

Iskolakezdéskor minden évben ezer gyermek kap tízezer forint értékű tanszercsomagot. A képen Lévai Anikó jószolgálati nagykövet,
Lehel László elnök-igazgató és Wolf Kati énekesnő mutatja meg, mi kerül bele. Egyébként azokat a családokat, amelyek a munkahely elvesztése, a lakhatás megszűnése, párkapcsolati erőszak vagy gyermekbántalmazás miatt kerültek válságba, a szervezet hat intézményben segíti. Miskolcon például fejlesztő foglalkozást tartanak a gyerekeknek. A szervezet egyik kiemelt projektje a TANDEM Program, amely hátrányos helyzetű családok társadalmi visszailleszkedését segíti.

 

Árvíz idején

 

A 2013-as dunai árvíz idején több településen is segített a szervezet. A védekezési munkák részeként szivattyúkat telepítettek, így számos ingatlant megvédtek vagy mentesítettek a víztől. A szervezet gyorssegélyt nyújtott, és a későbbi helyreállítási munkákban is részt vállalt. Mintegy ötszáz önkéntes segített a helyszínen, több mint száz magánszemély otthonát hozták rendbe, nagyjából százmillió forint értékben. Magyar- országon 1991 óta több mint kétmilliárd forintot fordított a szervezet a katasztrófák károsultjainak megsegítésére. 2010-ben a tiszai árvíz bajbajutottjait ugyancsak támogatták: több mint harminc településen tízezer embernek segítettek azonnal, majd a helyreállítás során ezerkétszáz károsult házát újították fel, hétszázmillió forintot is meghaladó értékben.

 

Ivóvízért Afrikában

 

Etiópia több településén nők és gyerekek naponta öt-tíz kilométert gyalogolnak, hogy családjuk ivóvízhez jusson. Kovács „Koko” István jószolgálati nagykövet 2013 júniusában utazott az ország déli részén lévő Gayo településre, ahol a szervezet több „ella” életre keltésén dolgozik, vagyis olyan kutat tesznek újra működőképessé, amely több ezer ember és háziállat ivóvízellátását biztosíthatja. Egy-egy kútnál kétszázötven helybeli segít a helyreállításban: a férfiak követ törnek, ásnak, lapátolnak, iszapot hordanak, a nők pedig a földdel és hordalékkal teli kosarakat cipelik, így valamennyien bevételhez jutnak. A munka reggel hétkor kezdődik, s a forróság miatt délig tart. Koko nemcsak egy kút megépítésében segített, hanem a több mint százötven gyereket oktató helyi iskolát is meglátogatta, ahol tanszereket és tankönyveket adott át. Magyarországra hazatérve pedig Budapest több pontján egy futópadon gyalogolva, vizeskannával a kezében hívta fel a figyelmet a szervezet kampányában az etióp családok jó részét érintő, a rendkívüli száraz- ság miatt kialakult vízhiányra. 2013 novemberében a Fülöp-szigeteki tájfun áldozatai nemzetközi együttműködés keretében kaptak több teherautónyi segélyt a szervezettől, így ezrek jutottak élelemhez, rizshez, olajhoz és konzervekhez. 2010-ben a haiti földrengés károsultjait támogatták, például két iskolát építettek újjá. 2011-ben, a japán cunami után pedig napközi építésével segítettek az újrakezdésben.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .