Beszélgetés Tőzsér Endre piarista szerzetessel

Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, február 2-án az egyház figyelme egy rövid időre a szerzetesek felé fordul. Jövőre azonban sok minden róluk szól majd, hiszen a 2015. évet Ferenc pápa a megszentelt élet évének nyilvánította. Mit várnak ettől a szerzetesek? Többek között erről is kérdeztük Tőzsér Endre piaristát, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanárát.

– Aranyszájú Szent János mondta a következőket a sivatagi atyákról: „A szerzetesek tetteikkel bizonyítják azt, amit mi, az igaz tanítás iránti szeretettől vezéreltetve szavakban igyekszünk tanítani. Ne pusztán kinézetüket tekintsük, vagy azt, milyen nyelvet beszélnek, miközben erényes életük fölött elsiklunk; inkább vizsgáljuk meg gondosan az angyali életet, melyet élnek.” Mi mindent üzen tetteivel a mai szerzetesség korunk keresztényeinek?

– Ma is, mint minden korban, a társadalmi és az egyházi élet számos területén tevékenykedünk. Mivel Magyarországon több az apostoli feladatot ellátó, mint a monasztikus, szemlélődő közösség, ezért az emberek általában arra a szolgálatra figyelnek fel, amelyet végzünk. Jelen vagyunk az oktatás, a szociális ellátás, az egészségügy, a lelkipásztori munka területén, és még folytathatnánk a sort. De nem szabad azt gondolni, hogy egy szerzetes pusztán azért, mert szerzetes, jobban teszi a dolgát egy világi hívőnél. Lehet, hogy egy plébánián, a karitásznál dolgozó családos apuka sokkal áldozatosabban, sokkal többet és nagyobb szeretettel dolgozik. Van áldozatkész, de van lusta szerzetes is. Ebben az idézetben viszont nemcsak azt mondja Aranyszájú Szent János, hogy a szerzetesek tetteit érdemes figyelni, hanem az „erényes életüket” is. Azt hiszem, ez a döntő pont. A szerzetesek nem annyira a tetteikkel üzennek, hanem a létükkel. Számomra Isten a legfontosabb. Az ő szeretetterve. Csak akkor élhet az ember igazán megelégedett, örömteli, boldog életet, ha mindennap hallja szívében az Atya hangját: „Te vagy az én szeretett fiam.” A szerzetes Jézusban ismeri fel azt, aki az emberi létet a legtökéletesebben, a legboldogabban élte meg. Minden szerzetesnek az a legnagyobb öröme – nekem is –, hogy felfedezte: arra kapott meghívást, hogy Jézus életformáját élje. Ahogyan Jézus életének célja Isten országának szolgálata, az Atya szeretetének, irgalmának a megmutatása volt, úgy a szerzetes is egyedül Istennek akar élni, és minden embert segíteni akar abban, hogy boldog legyen. Mivel Jézus szolidaritást vállalt a legszegényebbekkel, legelesettebbekkel, legbűnösebbekkel, mi is ezt szeretnénk tenni. Minden kereszténynek szegényen és Isten szavára hallgatva, vagyis engedelmesen kell élnie. A szerzetesek abban különlegesek, hogy ők olyan, nem házas emberek, akik közösségben élik meg kereszténységüket, Jézust testvéri közösségben kívánják követni. Ez a két dolog alapvető: nem házasként és közösségben. Szokták mondani, hogy a legnehezebb „szerzet” a házasság: mi, szerzetesek azt üzenjük a házasoknak, hogy mi is vállaljuk a közösségi életet, annak örömével és keresztjével. Vállaljuk az életre szóló elköteleződést, a halálig tartó hűséget.

Könyvespolcra

Nem csak időn és téren átívelő utazásra invitál bennünket Nacsinák Gergely András A könyv és a sivatag című, a Bizantinológiai Intézeti Alapítvány által kiadott könyvében. Ha figyelmesen olvassuk, akkor egy harmadik irány is előtűnik: saját lelkünk legbelső magvát is megérinthetik ezek a jórészt a szerzetesi spiritualitásról szóló írások.

A keresztény szerzetességet a sivatagi atyáktól eredeztetjük. Már a korai századokban sokan kivonultak a pusztába, hogy ott keressék a tökéletesedés formáit. A kötet első tanulmányai az ő köreikbe vezetnek el bennünket. Róluk szokták azt mondani, hogy eszményképük a biosz angelikosz, az angyali élet elsajátítása volt. A szerző azt vizsgálja, hogy mit is jelent ez pontosan. Ennek az életformának a legfőbb jellemzője az áttetszőség volt: „nem kérni részt a földi csörtetésből és harácsolásból”. A szerzetesség és az öröm kapcsolatáról írtak különösen érdekesek lehetnek James Martinnak az Új Ember gondozásában megjelent Mennyei ­derű című könyvével összevetve. Talán árnyalják kissé a jezsuita szerzetes gondolatait.