Az evangélium öröme

Az Evangelii gaudium kezdetű buzdítás első fejezete (20–33) ezt a címet viseli: Az egyház missziós átalakítása. Ferenc pápa mindjárt az első tematikus fejezetben szeretné világossá tenni, miről is van itt szó. Ez a dokumentum nem egyszerűen tanítani vagy lelkesíteni akar, célja egy átalakulási folyamat kiváltása, katalizálása, amely évekre, sőt évtizedekre kihat, s átszabja a katolikus egyház eddig általunk ismert (és tegyük hozzá: lendületét vesztett, megkopott, egyre kevésbé élő) arcát. Így ír a pápa: „Remélem, hogy minden közösség gondoskodik arról, hogy igénybe vegye a szükséges eszközöket ahhoz, hogy előbbre jussunk egy lelkipásztori és missziós megtérés útján, ami nem hagyhatja úgy a dolgokat, ahogy vannak. Most nem elegendő az »egyszerű adminisztráció«. A föld minden régiójában létre kell hoznunk a »permanens misszió állapotát«” (25).

Charles Olson, az ír származású amerikai író, korunk gondolkodója beszél arról, hogy a mai ember nem szeret mélyre ásni, megelégszik a felszínnel; a kultúráról az a véleménye, hogy meg fog halni. Talán így lesz, talán nem, hiszen az emberi univerzum mindig képes átvenni a táguló világegyetem „hajdani” fogalmát, s ha a francia tudós jezsuita: Teilhard de Chardin arról ír, hogy a kozmikus evolúció folyamata Alfától Ómegáig, vagyis Istentől Istenig halad, akkor az emberi lélek-gazdagodást nem vonhatjuk kétségbe. Az lenne csak igazi borúlátás! Zenei párhuzam jut eszembe: Mozart hangnemekkel fejezte ki reménységét, például kedves hangneme volt az A-dúr, az örömet, szomorúságot, végtelenné áradó szeretetet (szerelmet) megszólaltató „rejtélyes” akkordhálózat, főleg ha klarinéton csendül fel. Ez a hangszer képes igazán kifejezni a mozarti lelkületet, amely könnyeken át mosolyog. (Jézusi elhivatottság, neki nem adatott több harmincöt esztendőnél!)

Az Olvasó írja

Szegeden a Korda könyvesboltban láttam először Adoremust. Azonnal kértem belőle két példányt. A menyem hihetetlenül megörült neki. Karácsonyra ezt kapták tőlem ajándékba egy évre, és én minden megjelenés után hordtam nekik hűségesen.

 „A Börzsönytől a Himalájáig” – Szendrő Szabolccsal

Fél lábbal a csúcson – nem lehetett volna ennél találóbb címet választani az interjúkötethez, amelyet még az 1996-os Himalája-expedíció előtt és után készített Németh Géza Szendrő Szabolcs hegymászóval. A cím szellemes többértelműséggel utal a beszélgetőtárs fiatalkori bal­esetére, szenvedélyes „élethivatására”, ahogy szerénységét és öni­ro­ni­kus humorát is sejteti. Szendrő Szabolcs ezen a téren sem változott azóta… Az eltelt közel két évtizedről kérdeztem, a kezdetek felidézésével.