Pálúr János a Notre-Dame-ról, a hazai orgonakultúráról és a tíz regiszterről

Az előadó-művészet szépsége, hogy nem lehet instrukciókkal leírni, hogyan áll össze a jó előadás – hangsúlyozza Pálúr János orgonaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. A Budapest-Fasori Református Egyházközség orgonistájával a tavaly decemberben Magyar Örökség Díjat kapott, százesztendős Városligeti fasori református templomban beszélgettünk.

– Amikor az interjú időpontját egyeztettük, említette, hogy a Zeneakadémiáról, éppen tanításból jön. Milyen órája volt január második hetében?

– A Zeneakadémián a vizsgaidőszak közepére tűzzük ki a két részből álló orgonavizsgát, és ma is erre készültünk tanítványaimmal. A romantikus és modern stílusú darabokat most a Művészetek Palotájában játsszák a hallgatóink, amit aznap este egy tanár-diák koncert is követ. Másnap, amikor már kellőképpen elfáradtunk, nálunk, a Bach Teremben jöhet a barokk forduló.

Szűr-Szabó József, a karikatúra mestere

A karikatúra különleges helyet foglal el a grafikai műfajokon belül. Egyrészt mert művészkörökben sohasem fogadták el igazán, másrészt pedig mert a karikatúrarajzolás nem tanulható. Legalábbis a megszokott formában biztosan nem, művészeti iskolában sohasem tanították. Persze voltak rajzolók, akik mára híresek lettek, mint például a francia Honoré Daumier vagy a magyar Jankó János a XIX. században. Ők ketten azonban elismert festők is voltak a maguk korában. Egyáltalán a könnyű műfaj művelőit, a humoristákat, karikaturistákat mindig is a nagyközönség kedvelte legjobban.

A régi képeslapok közül elsősorban azok érdekelnek, amelyeken szülőfalum, Előszállás nevezetességei láthatók. Nagyon ritkán találok ilyet, ám tavaly az egyik online piactéren sikerült megvásárolnom a Magyar Fénynyomdai Részvénytársaság által kiadott egyik levelezőlapot, rajta két ELŐSZÁLLÁS 911 OCT 21 feliratú postabélyegzővel. A címzett és a feladó után nyomozva számos érdekességre bukkantam.

A körülményekhez érdemes tudni, hogy Előszállás hajdan a zirci ciszterci apátság legjövedelmezőbb birtoka volt, s Hagyó-Kovács Gyula jószágkormányzó idején élte virágkorát. Ma is áll az egykori, 1765-ben épített rendház, amely a mindenkori jószágkormányzó rezidenciája volt, s ami az államosítást követően állami nevelőotthonként működött, ám jelenleg sajnos üres. Omlik, foszlik, pusztul. Pedig nemcsak műemlék jellege miatt számíthatna több figyelemre, hanem a hozzá fűződő, talán nem csak az előszállásiaknak értékes (történeti) események miatt is. Jó volna, ha felújítanák a ciszterci rend tulajdonába visszakerült épületet, s valami új, XXI. századi feladatot találnának ki az illetékesek arra, hogyan is menthetnék meg e páratlan műemléket a következő generációk számára.

Egy elfelejtett évfordulóra

1944 februárjában lesz hetven éve annak, hogy a háborús Anglia sötét hétköznapjait már 1942-től bevilágító alt énekesnő, Kathleen Ferrier – a betegeskedő Astra Desmond helyetteseként – országos híresség lett. Azaz jóval több annál. Mert az 1912-ben, egy lancashire- i igazgató-tanító gyermekeként világra jött lány (civilben sokáig telefonoskisasszony!) szűk tízesztendei, a háború után már Hollandiáig és Amerikáig ívelő pályafutása nem egy hidegen tündöklő díváé volt, hanem a minden porcikájában természetes „Klever Kaff”-é ahogyan önmagát nevezte. Vagyis, a szigetország Okos Katicájáé.

Felszabadító érzés újra és újra végighallgatni Rátóti Zoltán Csodalépés című, 2013- as albumát, többek között azért, mert nyomát sem találni rajta a hazai színészlemezek többségét sújtó kimódoltságnak. Mert hogy is készül az utóbbi? Érdemes művészünk megannyi díj és elismerés birtokában gondol egyet, s úgy dönt, a színpad után a lemezipart is meghódítja. Vállalkozásához szerzőtársakat keres, ám hiába a biztató együttműködés, az énekhang ügyetlen, a dallam édeskésen felszínes, a szöveg pedig az urbánus művészvilág jól elkoptatott közhelyeit járja körbe.