A személyes kapcsolat a legfontosabb

Mi volt a felmérés alapja?

 

– Ferenc pápa az idei rendkívüli szinódus témájának a családot választotta. A tanácskozás előkészítésére a világ minden tájára kiküldött egy kérdőívet. Az ebben szereplő kérdéseket adtam ki a zsinati családpasztorációs szakbizottságnak. A beérkezett válaszokat feldolgoztuk, és továbbítottuk is a püspöki konferenciának.

 

Két szempontot emelnék ki ezek közül. A szentatya a kérdőív alapján fel szeretné mérni, hogy a társadalmi és a gazdasági körülmények hogyan befolyásolják a család helyzetét. A másik, hogy mit tud tenni az egyház, illetve a lelkipásztor a család helyzetének javítása érdekében.

 

Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy a mai európai közgondolkodás megkérdőjelezi a házasság létjogosultságát. Ilyen környezetben várja tőlünk az Úristen, hogy családjaink életében képviseljük az evangéliumot. A pápa azzal is szembesít bennünket, hogy sokkal többet is tehetnénk ebben az ügyben. A fiatalok nevelésében, a családi életre való felkészítésben, a felnőtt katekézisben vagy a jegyes kurzusok terén. Mi azokat a kezdeményezéseket gyűjtöttük össze, melyek már évek óta működnek az egyházmegyében. Így például a családközösségvezető-képző vagy az ifjúsági pasztoráció terén szerzett tapasztalatokat. De még egy problémakört érdemes megemlíteni, melyet különösen a szívén visel a szentatya. Ez pedig a bajba jutott házasságok és a szétszakadt családok ügye. Meg kell találnunk azokat az eszközöket, melyekkel orvosolni tudjuk ezeknek az embereknek a lelki fájdalmait.


A zsinat a házasságot, a családot érintő kérdések közül rendkívül sok mindennel foglalkozik, az élet védelmétől a különleges életállapotban élők helyzetén keresztül egészen a család és a társadalom kapcsolatáig. Milyen részletességgel tudják áttekinteni ezeket a kérdéseket?

 

– Azért is tart a zsinat ilyen sokáig, hogy minden kérdés megbeszélésére legyen elég idő. A témaköröket felosztottuk az egyházmegye tíz esperesi kerületére. Ezek forgószínpad-szerűen, negyedévenként váltakozva mennek tovább egyiktől a másikig. Az előkészítő szakbizottságok minden kérdéskört kidolgoztak. Ezeket tárgyalják meg a plébániák a zsinati összejövetelek előtt, így tudják megtenni a javaslataikat. Az állandó internetes zsinati fórumon is ki-ki megteheti a maga megjegyzéseit. Ezeket az észrevételeket aztán a szakbizottság összegzi.

 

Az imént említette a családi életre nevelés fontosságát…

 

– A szentatya kérdőíve a mulasztásainkkal is szembesít bennünket. Ez a kérdés is azok közé tartozik, amelyekkel kapcsolatban van még mit tennünk. Az ifjúságunk nevelésében nem kap megfelelő hangsúlyt a családi életre nevelés. De akadnak azért jó kezdeményezések. A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tematikájában külön hangsúlyt kap a családi élet értékrendjének bemutatása. Egyházmegyénkben az ifjúsági lelkipásztorkodásban hat régióban gyűjtjük össze a fiatalokat. Többéves program alapján próbáljuk elérni a tizenöt–huszonöt éves korosztályt. A nekik szervezett táborokba meghívunk olyan szakembereket, családosokat, akik hitelesen tudnak beszélni a keresztény családfelfogásról.

 

A család kettős kihívás előtt áll. Egyrészt mint intézményt kívülről támadják, másrészt a mai világ nehézségei belülről teszik próbára. Hogyan tudja megerősíteni a családot a pasztoráció?

 

– Lelkipásztori szemléletünket a katekumenátus fontossága jellemzi. Ennek egyik eleme, hogy már a prekatekumenátus fázisában igyekszünk megszólítani a fiatalokat, a házasságra készülőket. Ez azt jelenti, hogy először emberi kapcsolatokat kell építeni. Ha már kialakult egy bizalmi szál, akkor ennek segítségével szorosabbra fűzhető az egyházhoz való kapcsolatuk. A másik alapvető feladat ezen a területen, hogy figyelnünk kell az utógondozásra is. Az esküvő után sem hagyjuk magára a fiatal párt. A hitüket komolyan gyakorló családokra hárul a feladat, hogy ne veszítsék őket szem elől. Meg kell hívni a fiatalokat egy-egy családnapra vagy az egyházközség más rendezvényeire. Az a legfontosabb, hogy minden fiatal házaspár mellett legyen legalább négy-öt mentor házaspár, akik segítik őket a gyermeknevelésben vagy bármilyen más területen, ahol igénylik. Elméletből elég sokat kapnak, ennél fontosabb az a személyes kapcsolat, amely megerősítheti a fiatalokat, és képes ellensúlyozni a külvilág negatív hatásait.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .