Húsz évvel ezelőtt jött létre a Katolikus Tábori Püspökség

Senki nem tagadhatja, hogy a katonáknak egészen más kihívásokkal kell szembenézniük, mint azoknak, akik hétköznapibb foglalkozást űznek. Ezért tartották az egyház vezetői már évszázadokkal ezelőtt is szükségesnek, hogy a katonák lelkipásztori ellátásával külön erre kijelölt püspökök, papok foglalkozzanak. A második világháború végéig a magyar honvédek mellett is szolgáltak tábori lelkészek. Az ötvenes években azonban tudatosan elsorvasztották ezt a szolgálatot. A rendszerváltás után 1994-ben alakulhatott meg a Magyar Honvédségen belül a Tábori Lelkészi Szolgálat. A jubileum alkalmából Berta Tiborral, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynökével beszélgettünk.

– Első látásra a katonaság és a keresztény tanítás nem feltétlenül fér össze…

– Az evangéliumokat olvasva azt láthatjuk, hogy a katonáknak legtöbbször pozitív szerepük van. Keresztelő János nem azt mondja a katonáknak, hogy szereljenek le, hanem mértéktartásra figyelmezteti őket. Jézus megdicséri és példaként állítja elénk a Kafarnaumban zsinagógát építtetett római százados hitét, arról nem is beszélve, hogy a kereszt alatt szintén egy katona hitvallását hallhatjuk: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt” (Mk 15,39). A kereszténység első századaiban még is kialakult egyfajta katonaság-, pontosabban mondva erőszak-ellenesség. A III. századig kereszténynek tilos volt önként beállni katonának. Nagy Teodoziusz császár törvénykönyve (Krisztus után 416) szerint viszont már csak keresztény lehetett katona.

A Bibliát megismerni és megérteni nem könnyű feladat. Ha merünk túllépni egy-egy jól ismert történeten, és keressük azt, hogy ki és milyen szándékkal írta le, mi történt előtte és utána, akkor egy sor igen nehéz kérdéssel találjuk szembe magunkat. Miért más Isten ebben a történetben, mint a korábbiakban? Hogyan lehetséges az, hogy az egyik szereplő valós személy, míg a másik kitalált? Milyen történelmi események befolyásolták a szerzők gondolatait? A Biblia, amely a keresztény hit alapkönyve és Isten kinyilatkoztatása, több mint ezer évig íródott, és a legkésőbbi szövegeit is már közel kétezer éve lejegyezték. Mégis fontos a mai eszünkkel megismerni az írók szándékait, hogy megérthessük üzenetüket.

Teremtésvédelem

A XVI. Benedek pápa által létrehívott és Gianfranco Ravasi bíboros szellemi irányításával megvalósuló Népek udvara nemzetközi párbeszédsorozat egyik állomását jelentette a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Corvinus Egyetem szervezésében február 5–6-án megrendezett konferencia, amelynek témája a gazdaság és erkölcs viszonya volt. A kérdéskörhöz kapcsolódó egyik legfontosabb területként esett szó az ember környezet iránti felelősségéről, méghozzá egy sajátos összefüggésrendszerben: az emberi méltóság és a környezet iránti erkölcsi felelősség szoros egymásra utaltságában.

– Azokban az években egy dél-dunántúli kisvárosban voltam káplán – kezdett a történetbe idősödő, de még aktív pap ismerősöm –, amely városnak négy katolikus temploma is van. Ez pedig azért érdekes, mert volt a helyi szociális otthonban egy, a várossal szomszédos kis faluból való asszony, aki minden dél előttjét a város templomaiban töltötte. Márika – környezete csak így hívta – enyhe fokban szellemileg sérült volt. Családja szerint a negyedik fia szülése után érte valami visszafordíthatatlan trauma, ami önálló életvitelében ugyan korlátozta, de istenfélő jámborságát csak növelte. Naponta imádkozott mind a négy templomban. Mondtam is neki néhányszor, hogy azokat az imákat egy templomban is el lehetne végezni, de nem, ő ragaszkodott hozzá, hogy imáival délelőttönként végigjárja a várost.