Hitről, rítusról, családról

Mivel a felmérés kritériumai megfelelnek a nemzetközi elvárásoknak is, bizonyos országok e szentszéki döntést elismerik, s maguk is akkreditált egyetemnek fogadják el ezeket az intézményeket. Ez például Franciaországban nagyon fontos fejlemény volt, hiszen mostanáig az ilyen egyházi intézményekben szerzett diplomákat államilag nem ismerték el.

 

 

A plenáris ülés keretében tartott konferencián egy nemzetközi felmérésről kaptunk tájékoztatást. Nagyon érdekes volt e minden kontinensre kiterjedő vizsgálat megismerése. Ebből kiderült, hogy a diákok tudták, érezték az általunk vezetett intézmény katolikus jellegét, és el is fogadták. Ez talán még természetes is. Voltak azonban olyan kérdések is, melyek arról szóltak, hogy a diákok egyáltalán miért tanulnak. A legtöbben azt válaszolták, hogy a jó állásért, illetve a pénzért. Ami különös volt, hogy szinte mindenki azért tartotta ezt fontosnak, hogy később a családját majd el tudja tartani, illetve hogy az otthonról hozott életmódot a maga és családja számára meg tudja teremteni. Ez biztató jelenség, hiszen azt jelzi, hogy a fiatalok ma is fontosnak tartják a családot.
Érdekes volt a felmérésnek az a része is, mely a diákok közéleti és politikai érdeklődését vizsgálta. Kiderült, hogy ez nagyon csekély. Inkább a magánéleti, az egyéni karriert tartják fontosnak a katolikus intézményekben tanuló fiatalok, a nagy szociális és politikai rendszerekből, a pártokból azonban kiábrándultak. Az anyagiak segítségével megteremthető társadalmi, de nem politikai pozíciót tartják fontosnak. Ebben van pozitívum is, de van elgondolkoztató változás is, hiszen eszerint csökken a közösség iránt érzett felelősség is.

 

A Szentségi és Istentiszteleti Kongregáció február 18. és 20. között megrendezett szimpóziumán Ön is tartott előadást. Miről volt ott szó?

 

– Ötven esztendővel ezelőtt, a II. vatikáni zsinat első nagy dokumentumaként jelent meg a Sacrosanctum concilium kezdetű liturgikus rendelkezés. Liturgikus és teológus szakemberek beszéltek ennek a dokumentumnak a jelentőségéről. Az én feladatom az volt, hogy a keleti katolikus egyházakban lezajlott liturgikus reformokat mutassam be. A keleti liturgiák alakulása ökumenikus szempontból is fontos. Ez a nagy ortodox közösségek számára referencia is lehet, hiszen megláthatják, hogy a katolikus egyházzal teljes közösségben lévő egyház hogyan tudja megőrizni, ápolni hagyományát.
A katolikus közösségeknek általában az a hírük, hogy modernebbek, jobban alkalmazkodnak a mai élethez. Azonban ez a hír oda is vezethet bizonyos európai országokban, hogy ortodoxnak keresztelt emberek katolizálni szeretnének, de nem a keleti, hanem latin rítusban. Ez jelentős folyamat, de az egyházjog azt írja elő, hogy azt a rítust kell megőrizni, amelyben keresztelték az illetőt. Ezzel a problémával Romániában és Ukrajnában gyakran lehet találkozni. Persze a kommunista időkben több helyütt csak az ortodox keresztények gyakorolhatták a hitüket, így előfordulhatott, hogy egy latin rítusú család is elvitte legalább az ortodox templomba megkereszteltetni a gyerekeit.


Mi jellemzi a keleti rítusú katolikus közösségeket?

 

 

– Huszonegy ilyen saját jogú keleti egyházról beszélünk. Felméréseik szerint néhány tízmillióan vannak. E közösségeket mint kisebbségeket gondosan őrizni, védeni kell. Sokukat végveszély fenyegeti például a Közel-Keleten. A fanatikusok fenyegetései miatt nagyon sok keresztény menekül el szülőhazájából. Ha ezek az emberek a nyugati világban keresnek menedéket, szórványhelyzetbe kerülnek, és a beolvadás veszélye fenyegeti őket.
Ugyancsak szó volt a liturgikus nyelvről. A latin egyházban a nemzeti nyelveket használják, noha a latin is hivatalos istentiszteleti nyelv. Van azonban olyan keleti rítus – például az örmény –, amely nem engedélyezi, hogy más nyelven végezzék a liturgiát. A szórványban azonban nagyon kevesen ismerik az örmény nyelvet. Ennek ellenére a szent liturgiát örményül kell bemutatniuk.

 

A harmadik esemény, amelyen részt vett, a szinódussal kapcsolatos.

 

– A házasság és a család témáját vitattuk meg – az új evangelizáció összefüggésében. Ezt részben érintette a negyedik most lezajlott nagy esemény, a konzisztórium is.

 

A sajtó az elváltak és újraházasodottak helyzetéről beszélt a legtöbbet. Így volt ez a találkozókon is?

 

– Látni kell, hogy a világegyház nagy részében az elváltak és újraházasodottak problémája nem tűnik olyan feszítő kérdésnek, mint gondoljuk. Ennek oka, hogy a mai általános jelenség nem az, hogy az emberek összeházasodnak, elválnak, új polgári házasságot kötnek, majd követelik, hogy az Eucharisztiához járulhassanak, hanem az, hogy egyáltalán nem kötnek házasságot. Semmilyet. Ez alól talán csak a Közel-Kelet kivétel, ahol nagyon erősek a családi hagyományok. Ott a probléma másban található. A fiatalok sokszor nem maguk választják házastársukat, hanem a családok egyeznek meg. A házasságok azonban mégis stabilabbak. Nem a nyomás miatt, hanem azért, mert támogatják, segítik őket. Van ebben tehát pozitívum is, abban az esetben, ha ezt a hagyományt az érintettek elfogadják.

 

Az európai országokban többnyire a házasságkötések számának csökkenése, az úgynevezett tartós együttélés növekedése a jellemző. Még Németországban is, ahol nagyon sok publikáció jelenik meg az újraházasodottak kérdéséről. Kontinensünkön is az a helyzet, hogy az egyházi házasság semmissé nyilvánítására indított perek száma csökken. Régen azért indították ezeket, hogy a második kapcsolatuk helyzetét rendezni tudják. Manapság viszont sokan már az elsőt sem kötik meg – így nincs mit rendezni.

 

Ha Európát nézzük, a családok, a házasságok, az elváltak esetében vannak jelentős különbségek az egyes országok között?

 

– Ausztriában, Svájcban és Németországban az állam és az egyház szoros kapcsolatban áll. Az állam nyilvántartja a felekezeti hovatartozást, levonja az egyházi adót. Az egyház olyan mértékű finanszírozást kap, amelyből hatalmas intézményhálózatot tart fönn, és emberek millióit foglalkoztatja. Azok, akik ilyen munkahelyen vannak alkalmazásban, nem biztos, hogy hívő emberek, de pozíciójuk miatt sokszor követelik az „egyenrangúságot”. Úgy gondolják, hogy ha a fizetésükből levonják az egyházi adót, akkor „joguk” van mindenhez, ami az egyházban lehetséges. Németországban további probléma, hogy egyes egyházi közszolgálati intézményben az alkalmazottak magánéletét is szigorúan ellenőrizni akarják, ezért egy megromlott házasság miatt veszélyben látják a munkahelyi pozíciójukat. Más országokban nem ez a helyzet…

 

Az elváltak és újraházasodottak kérdése azonban Magyarországon is gyakori téma…

 

– Sok házas közösség tagjaival beszélgettem. Úgy látom, nemegyszer olyanok kötöttek egyházi házasságot, akik nem igazán voltak meggyőződéses katolikusok, és most érinti őket az új házasság kérdése. Koruk előrehaladtával úgy fordult az életük, hogy közelebb kerültek a hithez. Elkezdtek személyesen hinni, és rádöbbentek, hogy házasságuk körül valami nincs rendben. Ők nem az egyházra haragszanak, hanem keresik, hogy miként kapcsolódhatnának még intenzívebben az egyház életéhez. Itt kell megjegyeznem, hogy a II. vatikáni zsinat gyönyörűen megfogalmazta, hogy az egyház maga is szentség. Nem csupán a hét szentség révén sugározza tehát a kegyelmet, hanem egész közösségével is. Tehát az egyház közösségében való részvétel is kegyelmek forrása.

 

Tehát az egyház semmiben nem változtatja meg hozzáállását az elváltakhoz?

 

– Gyakran előfordul, hogy az emberek nem elég éretten kötnek egyházi házasságot. Sokan felelőtlenül arra gondolnak: ha nem sikerül, majd elválok. Ez eleve érvénytelenné teszi a házasságot, amit a mostani gyakorlatnál talán könnyebben is lehetne bizonyítani, nem lenne szükség olyan hosszú perekre. Ebben például elképzelhető lenne rugalmasabb eljárás. Persze ezt mindenki a saját lelkiismerete szerint kell, hogy eldöntse. Hívő ember számára nem érdemes félrevezetni az egyházi bíróságot. A Mindenhatónak nem hazudhatunk.

 

Bíboros úr részt vett a február 22-i bíboroskreáláson is, ahol váratlanul megjelent XVI. Benedek is…

 

– Igen, a megjelentek hangos ovációval fogadták, a bíborosok is hozzá mentek, köszöntötték. Ha belegondolunk, az ő jelenléte a világban ajándék is. Jelzi, hogy az egyház szellemiekben milyen gazdag. Még a hivatalokból nyugállományba vonult személyiségek közt is hatalmas tudású teológusok vannak. Benedek pápa ma is jelen van köztünk tudásával, bölcsességével.

 

Úgy tudom, Ferenc pápa kért Önöktől valamit…

 

– Írt egy imádságot a családokért és a szinódusért. Azt kérte, imádkozzuk el mindennap. Remélem, hamarosan magyarul is olvasható lesz, és az emberek imádkozni fogják. Ezzel lehet, hogy többet teszünk a családokért és a szinódus sikeréért, mint számos egyéb akcióval.

 

Fotó: Bókay László