Ami először feltűnt a Budapesti Történeti Múzeumnak a Budavári Palotát bemutató, újrarendezett kiállításán, az József nádor nyugodt, békés tekintete. Félalakos festett portréjáról egy láthatóan intelligens, javakorabeli XIX. századi ember néz ránk. Arcáról jóindulat és tisztesség sugárzik, azonban tekintete mintha már a jövőt fürkészné. A kép 1847-ben készült, a nádor halála évében. Kevesen voltak a magyar politikusok között a történelem során, akik olyan sokat tettek Buda és Pest fejlődéséért, az egész ország gazdasági és kulturális felemelkedéséért, mint ő.

A királyi palota – a kultúra vára, a Budavári Palota története 1686-tól napjainkig, hirdeti a tárlat témáját a földszinten a tájékoztató szöveg. A múzeum a Budavári Palota épületegyüttesével eddig csak időszaki vagy töredékes állandó kiállítás keretében foglalkozott. A mostani bemutató egészen a legutóbbi időkig kíséri végig a palota mozgalmas és látványos történetét. Az építészeti tervektől a legutóbbi feltárásokat dokumentáló fényképeken, érdekes részleteken át a palotából rekonstruált egykori pompás falak bemutatásáig.

Borbély Szilárd halálára

A Halotti Pompáról beszéltem neki.

„Akkor én most zavarban vagyok” – mondta, s lehajtotta fejét.

És csak most kezdem sejteni, mit is jelenthet zavarban lenni.

Mert mintha Borbély Szilárd művészete éppen erről a zavarban levésről próbálna allegóriákon és szimbólumokon keresztül egyre pontosabban beszélni.
Zavarban lenni énünk állandó elveszítésének, keresésének, a test és lélek folyamatos küzdelmének tapasztalatától, a nyelvbe zártságunkból következő magányunktól, kiszolgáltatottságunktól, a feltámadásba vetett hitünk megkérdőjelezésétől, nincstelenségünk lelepleződésétől.
Berlin terein bolyongva (Berlin – Hamlet kötet) eljutunk az Alexander-platzhoz, a középhez, ám ott alászállva a metróba a József Attila-i Téli éjszaka kifordított sorainak labirintusában a pokol tárul elénk.