Az új evangelizáció útjai

II. János Pál pápa sokat idézett gondolata szerint az egyház megújulásának motorjai a kora középkortól kezdve a szerzetesrendek voltak, de a XX. század második felében ezt a szerepet a világi hívők megújulási közösségei vették át. A világiak missziós küldetését kifejtő zsinati határozatok megjelenését követően a múlt század hatvanas éveitől néhány év alatt számtalan új közösség jelent meg az egyházban. Világi hívők milliói és milliói kaptak erőteljes érintést és elhívást a Szentlélektől, hogy életüket állítsák a misszió szolgálatába. Sokan persze nem tudtak – és a mai napig sem tudnak – mit kezdeni ezekkel az elhivatott és aktív hívőkkel. Korunk nagy pápái azonban az első pillanattól kezdve örömmel fogadták az új közösségek megjelenését, és mindent megtettek, hogy segítsék fejlődésüket. VI. Pál pápa például a sokak által elfogadhatatlannak tartott karizmatikus megújulást annak 1975 májusában tartott tízezer fős római kongresszusán úgy jellemezte, mint ami „esélyt jelent az egyház és az egész világ számára”.

Erkölcstani mozaikok

Izgalmas dolog figyelni, mi mindenre mondják az emberek: „ez csak természetes”. Válaszolhat valaki így például akkor, amikor felveszi a földről az elejtett szemüvegem, de akár egy nemi erőszak elkövetője is hivatkozhat arra, hogy tette a „természet rendje” szerint való. Vajon mi dönti el, hogy igazából mi a természetes vagy éppen természetellenes? Miféle „természet” szempontjait kell érvényesíteni? Az embernek valójában kettős természete van: lábával a földön áll, fejével a felhőket súrolja. Azaz az emberi természetnek létezik egy biológiai, anyagi oldala, de van egy lelki, teológiai, spirituális oldala is. A végletek mindig abból adódnak, ha e kettő közül csupán az egyiket veszik figyelembe.

Interjú Erdő Péter bíborossal

Február második felében Erdő Péter bíboros Rómában tartózkodott, ahol több fontos egyházi eseményen vett részt. Hazautazása előtt kérdeztük arról, mik voltak ezek a programok, és kértük, tájékoztassa lapunk olvasóit az ott történtekről. Február 12. és 14. között a Katolikus Nevelési Kongregáció plenáris ülésén vett részt. Miről szóltak az idei előadások?

– Elhangzott például, hogy világszerte növekszik a katolikus oktatási intézmények száma és a hallgatói létszám. Jelenleg több mint kétszázkilencezer intézményünkbe több mint ötvennyolcmillióan járnak. Felsőoktatási intézményeink jelentős része természetesen nem az úgynevezett szent tudományokat – teológiát, kánonjogot, filozófiát – tanítja, hanem a profán tudományokat. Intézményeinkben komoly modernizációs folyamat indult el. A szent tudományok felsőoktatását a Szentszék eddig is ellenőrizte. Részben a bolognai folyamat hatására azonban létrehoztak egy akkreditációs ügynökséget is, amely a Szentszék mellett, de nem a kongregáció részeként működik. Ebben olyan szaktekintélyek dolgoznak a világ minden részéről, akik esetleg nem is katolikusok, nem is hívők, de szakmai szempontból kiválóak. Nem az egyes fakultások elismerése, elismertetése a feladatuk, de nagyon komoly vizsgálati módszerrel átvilágítják intézményeinket. Működésük azért fontos, mert e bizottság megállapításait is figyelembe véve dönt a kongregáció, hogy egy egyházi fakultást vagy egyetemet elismer-e, illetve hogy továbbra is fenntartja annak elismerését.