Nyárbúcsú

Vége van a nyárnak. És ezt már nem csak a cinegemadár veszi észre. Hiszen amellett, hogy valóban „hűvös szelek járnak”, naptárunk is jelzi, hogy hétfőtől belépünk a szeptemberbe. Ezt pedig sokan kissé nehéz sóhajjal vesszük tudomásul. Vége a nyaralásoknak, a szünetnek, a napsütésnek, a strandolásnak, a táboroknak. Kezdődik az új tanév, és ez sok diák, szülő és tanár számára új feladatokat, kihívásokat jelent. Mostantól tanulni kell, dolgozni kell, nincs mese.

Évzáró

Kitört a szünet. Eljött a nap, amit mindenki vár, aki iskolába jár, függetlenül attól, hogy az iskolapadot koptatja, vagy a katedrán áll. Jön a jól megérdemelt pihenés. Ám előtte még egyszer összegyűlünk az iskolában, megkapjuk a bizonyítványt, megtapsoljuk azokat, akik valamilyen kiemelkedő teljesítményt értek el, és búcsút veszünk egymástól. Kissé formálisnak tűnik: minden évben ugyanaz történik, mégis fontos megállni, együtt értékelni, ünnepelni. És milyen jó, amikor több száz gyerek egyszerre felujjong, amikor felhangzik a mondat: „A 2013/2014-es tanévet lezárom!”

Katekéták hálaadása

A tanév vége felé közeledve a szülők, a diákok és a tanárok egyaránt a nyári pihenést várják, de mindannyian elgondolkoznak azon, milyen is volt számukra ez az év. Minek örültek, miben fejlődtek, és mi az, ami nem sikerült. Annyi bizonyos, hogy bármilyen is legyen a tanév mérlege, a továbblépéshez is talán az a legfontosabb, hogy tudjunk hálásak lenni.

Bibliakurzus közgazdászhallgatóknak

A Bibliát megismerni és megérteni nem könnyű feladat. Ha merünk túllépni egy-egy jól ismert történeten, és keressük azt, hogy ki és milyen szándékkal írta le, mi történt előtte és utána, akkor egy sor igen nehéz kérdéssel találjuk szembe magunkat. Miért más Isten ebben a történetben, mint a korábbiakban? Hogyan lehetséges az, hogy az egyik szereplő valós személy, míg a másik kitalált? Milyen történelmi események befolyásolták a szerzők gondolatait? A Biblia, amely a keresztény hit alapkönyve és Isten kinyilatkoztatása, több mint ezer évig íródott, és a legkésőbbi szövegeit is már közel kétezer éve lejegyezték. Mégis fontos a mai eszünkkel megismerni az írók szándékait, hogy megérthessük üzenetüket.

Otthonosság a plébánián

Az Esztergom–budapesti főegyházmegye kateketikai konferenciájáról

Az Esztergom–budapesti főegyházmegye VIII. Kateketikai Konferenciáját idén november második hétvégéjén tartották. A kétévente megrendezett összejövetel célja, hogy alkalmat teremtsen az egyházmegye katekétái számára a találkozásra, a továbbképzésre és a lelki feltöltődésre. A konferencia mottóját ezúttal egy, Péter apostol első levelében található idézet adta: „Épüljetek lelki házzá!” A központi téma ennek megfelelően az otthonosság volt: hogyan válhat Isten népe egységesebbé, miként lehet befogadóvá egy keresztény közösség. Az otthonosságot elsősorban Istennel kell megtapasztalnunk: imádságainkban, a liturgiában, a Szentírásban, a családunkban és a plébániánkon is megélhetjük az Istennel való egységet. E területeket változatos módon érintette a tanácskozás.

Katekéták Te Deuma

Az „előbb szeretés” művészete

Június közepén, különösen, ha hét ágra süt a nap, már nem lehet másra gondolni, csak a nyárra. Az iskolások már visszafelé számolják az időt: hány nap van még hátra… Mégis fontos ilyenkor is figyelni arra, hogy mi történt velünk, körülöttünk az utóbbi időben. Az Esztergom–budapesti főegyházmegye katekétái is úgy gondolták, fontos ez a visszatekintés. Június 7-én, Jézus Szíve ünnepén összegyűltek a budapesti Magyar Szentek templomában, hogy közösen adjanak hálát ezért az évért.

A jó föld vagyunk

Az Esztergom–budapesti főegyházmegye ifjúsági tábora Bodajkon

A mag kicsi, és jelentéktelennek tűnik, de nagy lehetőségek rejlenek benne. Egy új növény, az új élet lehetősége és a bő termés ígérete újabb magokkal és újabb lehetőségekkel. Ám ehhez – ahogyan a példabeszéd is mondja – jó földbe kell hullania. A magvetés volt a témája az ötödik EMIT-nek (Egyházmegyei Ifjúsági Tábor), amelyet az Esztergom–budapesti főegyházmegye az ezredforduló óta háromévente rendez meg ifjúsága számára.

Villámcsődület a mesélés öröméért

A Patrona flashmobja a Corvin Plázában

A megszokott mederben folyt az élet múlt pénteken a Corvin Plázában, Budapest egyik legújabb bevásárlóközpontjában. Ám kora délután egyszer csak felpezsdült a hangulat. Megszólalt a zene, és a vásárlók közül néhány fiatal szökkent az aulába. Aztán az ugrálás egységesült, tánccá formálódott, egyre többen csatlakoztak hozzájuk – néhányan mesefigurának öltözve –, és a zene ritmusára néhány percig együtt mozogtak. Két rajzfilm betétdala volt a talpalávaló: a „Gyermekember” a Tarzanból és a „Herkules, a hős” a Herkulesből. A fiatalok csak ropták erőteljesen és vidáman, közben a mesék motívumait is megjelenítve.