A jó föld vagyunk

Idén több mint kétszázötven fiatal gyűlt össze július 10-e és 14-e között a Bodajk melletti táborhelyen. A tábor témája ezúttal – az új evangelizáció évéhez kapcsolódva – a magvető példabeszéde volt. A táborozók főként arra a kérdésre keresték a választ, hogyan válhatnak jó földdé, amely befogadja a magot – Isten igéjét –, hogy az bő termést hozhasson mások számára is. Az egyes napok programjai is ezt a kérdést járták körbe: először észrevesszük az életünkben az örömöket, azután felfedezzük saját értékeinket, majd találnunk kell egy közösséget, ahol mindezt megoszthatjuk másokkal is. Mindeközben nem szabad megfeledkeznünk arról, mi az, ami éltet bennünket, hogy hálával fogadhassuk be Isten üzenetét. A tábor különböző programjaiban, a szentmiséken, az előadásokon, a beszélgetéseken, a játékos vagy komolyabb feladatokban és a zarándoklaton is ezeket a témákat bontogatták, érlelgették a fiatalok.

Nehéz visszaadni egy ilyen találkozó hangulatát. Egyfelől azért, mert ezt látni és atmoszféráját érezni kell, másfelől pedig azért, mert mindenkit más érint meg belőle. Egyesek számára az jelentette a legnagyobb élményt, hogy új barátokra találhattak a táborban. Valaki másnak egy tanúságtétel érintette meg a szívét, s akadt olyan is, aki abban lelt igazi örömet, hogy a mise felszabadító élménnyé vált számára… Ahány ember, annyiféleképpen élte meg ezeket a napokat. Néhány dolog azonban egészen biztosan közös tapasztalatként maradt meg mindenkiben: ilyen volt például a valamennyi programra jellemző különleges igényesség és a szervezők elkötelezettsége. Nem mindennapi élményt jelentett a táborban uralkodó egység is. Egy bensőséges, valóban szerethető arca mutatkozott meg itt az egyháznak, s ezt a képet minden táborozó magával vihette. Az egység legtisztábban a közös programokban vált érzékelhetővé, amikor kétszáz fiatal egyszerre csendesült el egy-egy imádságban, vagy egyszerre tapsolt és táncolt örömében. Legmélyebben talán annak a táborozónak az imádsága fejezte ki ezt az élményt, aki a hálaadó szentmisén azért könyörgött, hogy „a következő táborban lassabban teljen az idő”.

S hogy mi volt ennek a tisztán megtapasztalható egységélménynek a forrása? Jézussal, a Magvetővel való kapcsolat vágya, amely ott élt valamennyi fiatal szívében, s amely a tábor himnuszában – az imperfectum együttes dalában – is megszólalt: „Minden magban, minden szívben ott vagy te is bennünk rendületlen… Hozzád jutunk, a jó föld vagyunk.”

Fotó: Osztie Krisztina