Jacques Berthieu június 8.

Szerző:

Egy közép-franciaországi kisvárosban, Polminhacban született, 1838. november 27- én. A szemináriumot Saint- Flourban végezte, 1864-ben szentelték pappá. Roannes- Saint-Maryba helyezték plébánosnak, ahol kilenc évig szolgált. Személyes lelki fejlődése érdekében elvégezte a Szent Ignác-i lelkigyakorlatot, közben lassan megérlelődött benne a jezsuita misszionáriusi hivatás.

Harmincöt éves korában, 1873-ban lépett be a Jézus Társaságába. Két évvel később már Madagaszkár felé hajózott, amelynek két kis szigete francia fennhatóság alatt állt. Az első időszak nagyon nehéz volt számára. Rajta kívül két másik jezsuita, illetve két nővér dolgozott a misszióban. Bár igyekezett beilleszkedni a helyiek közé, tanulta a nyelvüket, hasznavehetetlennek érezte magát.

Mindvégig kitartottak

Szerző:

Szomorúan időszerű könyv jelent meg a ferences atyák jóvoltából a közelmúltban. Hiszen naponta halljuk a híreket Ukrajna mai kálváriájáról, az immár az ország létét fenyegető belső harcokról. Ez a könyv az ukrán nép XX. századi szenvedéseiről szól, a kommunista diktatúra hazai emlékeinknél sokkal keményebb évtizedeiről, az istentagadó hatalom kettős, nemzeti és vallási elnyomásának történetéről.

Léleképítők

Szerző:

„Hagyd a politikát, építkezz”… Bárcsak ma is megszívlelnénk Móricz Zsigmond hajdani, a Kelet Népe című folyóiratban közzétett programadó mondatát. Mert van ám izgalmasabb és éltetőbb foglalatosság, mint közpénzen, fő műsoridőben egymást mardosó, roggyant vagy épp túlmozgásos pártpolitikusok terméketlen magánszámaira pazarolni az időnket, az ilyen-olyan oldali csatlós sajtó szellemi leépítő tevékenységétől kísérve.

Egy nép vagy nemzet lelki egészségének egyik fokmérője, hogy mennyire tartja elevenen a közösségében termett pozitív példák emlékét. Nem bús-borongós múltba révedésről vagy az agyonkozmetikázott mesetörténelem világáról van itt szó, hanem olyan kezdeményezésekről, amelyek a valóság terheivel és akadályaival számoló, de ezek ellenére is cselekedni kész, értékeikkel tisztában lévő, a szabadságuk mellett felelősségtudatukkal is élő embereknek köszönhetők. Merítsünk most az egyébként inkább pusztító XX. században is felfakadt tiszta források egyikéből.

Ha Medárd napján esik…

Szerző:

Medárd nevét hallva sokunknak az ismert népi megfigyelés jut eszébe, amely szerint: ha ezen a napon esik, akkor negyven napig esni fog, ám ha süt a nap, akkor negyven napig száraz marad az idő.

Medárd a pikárdiai Salencyben született 456 körül. Apja frank, anyja gall-római volt. Már gyermekkorában kitűnt értelmével és a vallás iránti fogékonyságával. Harminchárom éves volt, amikor püspökké szentelték. Élete során nagy köztiszteletnek örvendett. Észak-Franciaországban ma is „közkedvelt” szent. A nevét viselő települések képviselői 1995 óta minden évben találkozót is tartanak.

Lélekváró

Szerző:

Alsós tanító nénim, Ilonka néni a legtöbb népszokásról részletesen beszélt, hogy megismerjük a magyar népköltészet és néphagyomány kincseit, s volt, amit meg is tanultunk, és elő is adtunk. Télen a fiúk betlehemezni jártak, tavasszal pünkösdölőt mutattunk be az iskolai Ki mit tud?-on. A pünkösdölés során népdalok, gyermekjátékszövegek és -dallamok kapcsolódnak változatosan egymáshoz, némelyikre még ma is emlékszem: „Elhozta az Isten, piros pünkösd napját, / Mi is meghordozzuk, királynéasszonykát. / Piros pünkösd napján mindenek újulnak, / a kertek, a mezők virágba borulnak. / A szép leányoknak rózsa koszorúját, / a szép legényeknek szegfű bokrétáját. / Öreg asszonyoknak porhanyós pogácsát, / Öreg embereknek csutora borocskát.”

„Ünnepre jöttünk…”

Szerző:

Születésnap utáni beszélgetés Szőnyi Erzsébettel

A születésnapra kapott virágok illata után csukott szemmel is odatalálnék Szőnyi Erzsébet lakásához. Folyton Kerényi György szövege jut az eszembe, amikor a születésnap előestéjén, a Zeneakadémián rendezett koncertre gondolok: „Ünnepre jöttünk zengő énekszóval, / Hadd szóljon orgona s a szárnyaló dal!” Ez történt: énekszó és orgona köszöntötte kilencvenedik születésnapja alkalmából a zenepedagógus-zeneszerzőt, számos hazai és külföldi elismerés és díj birtokosát. A születésnap előestéjén tartott hangverseny része volt a kerek évfordulóra rendezett ünnepségeknek. Most pedig szemben ülök egykori tanárommal, aki ismerősen energikus, fiatalos. Keresem a szavakat…

– Tudom, hogy útjának egyengetője B. Sztojanovits Adrienne, majd Kodály Zoltán volt. Mi volt az első élmény, amely a zenepedagógia felé irányította?

– Bizonyára Sztojanovits Adrienne példája és az a zenei tevékenység, amit én már mint diák folytattam. Kísértem az iskola énekkarát, vezényelgettem, volt saját kamarakórusom, szerveztem zenei önképzőkört, ami addig nem volt az iskolában.

Szavak vándorköszörűse

Szerző:

Nyolcvanöt éves Kányádi Sándor

„Kipikopi kalapács, / korán kél a kis kovács. / De egy kovács nem kovács: / csak két kovács egy kovács. / Egyik fogja a vasat, másik ver rá nagyokat, kipikopi döndeleg: / addig üsd, amíg meleg!” – olvastuk oly gyakran felváltva feleségemmel a gyerekeinknek Kányádi Sándor versét a Költögetőből, amely több mint húsz éve jelent meg Keresztes Dóra bájos rajzaival. Döcögve kacagtunk rímein, játékos képein. Ritmizálva mondtuk-tanultuk, miközben két fakocka adta hozzá a zenét. Főleg, ha a Faragott versikét kérte a két gyerkőc: „Volt egy fakatona, / fából volt a lova, / kengyele, kantárja, a kádár munkája.” Ilyenkor aztán sziporkáztak a kérdések: Mi az a kengyel és a kantár, s ki a kádár? Mi meg próbáltuk magyarázni-rajzolni- festeni, de a döndeleg tovább izgatta fantáziájukat…
Hozzánk hasonlóan családok ezrei örültek egy-egy új Kányádi-kötet megjelenésének, mint ahogy óvodákban, iskolákban is régóta a kedvelt szerzők közé tartozik az idén nyolcvanöt éves, a Hargita megyei Nagygalambfalván született, édesanyját tizenegy évesen elveszítő költő, műfordító, aki azt vallja: „Az én Magyarországom addig terjed, míg a magyar nyelv. Kitárult a világ, hiszen a mai technikának köszönhetően a lakásomból bátran skype-olhatok Argentínában, Buenos Airesben vagy Vancouverben élő ismerőseimmel.”