Ugyan már, ne hisztizz, senki nem néz oda!

Hiszti? Időhúzás? Egyáltalán nem az…

Bár a részleges vagy teljes meztelenségnek kultúránként és családonként más és más a megítélése, máshol húzódnak az elfogadhatóság, a komfortérzetünk határai, az mindenhol egységes, hogy a kicsi gyermeknek többet és mást szabad megosztania magából ezen a téren is, mint a felnőtteknek. Mára mifelénk senki nem botránkozik meg azon, ha egy totyogó pucéran szaladgál a strandon, s láthatóan őt magát sem nagyon izgatja a téma, számára ez így természetes.

Ám van egy pont a gyermek életében, amikor „észreveszi, hogy mezítelen”, felfedezi a saját testét, és elkezdi a másokét is érdeklődve figyelni – ha alkalmat teremtünk erre. Ez elég korán, még a második életév vége előtt be szokott következni. Ilyenkor zárulnak csendesen az addig a biztonság kedvéért résnyire nyitva hagyott WC-ajtók, ekkor fedezzük fel mi magunk is, hogy addig naivan semmit sem látó gyermekünk bizony alapos megfigyelő… S ha aztán még a játszótéren is elmondja, amit látott…!

Nem telik el túl sok idő, és a gyereknek fontossá válik a nemi különbségek kérdése. Arra is ráérez, hogy bizony a családban mások gondosan függönyök mögé bújnak, ha idegenek körében öltöznek, és rajta kívül nincs senki, aki fürdőruha nélkül pancsolhatna. Így, a szüleitől ellesve tanulja lassan a szemérmet, az intimitásra való igényt testi szinten is. Ekkorra bizony már van szeméremérzete – s ha nem várjuk el tőle, hogy „az egyszerűség kedvéért” elnyomja ezt magában (ó, a kicsik csodálatosan rá tudnak hangolódni az elvárásainkra!), ha nem minősítjük faxninak az intimitás iránti igényét, akkor ki is tudja fejezni, hogy számára is tud kellemetlen lenni, ha végigmérik, ha a többiek közt egyedül ő ruhátlan, ha levetkőztetik mások előtt.

De nem lesz így a kicsi prűd, szorongó, a testét szégyellő felnőtt? Semmiképp. Ha finoman támogatni tudjuk a benne is felébredő igényt, anélkül, hogy megszégyenítően rendre utasítanánk, ha el tudjuk neki magyarázni, hogy az intimitás, a testi-lelki lemeztelenedés kincs, ajándék, amit csak azoknak tartunk fenn (de azokkal örömmel megosztjuk), akikkel különleges kapcsolatban állunk, akkor az Istentől kapott testét értékesnek, különlegesnek fogja megélni. És így lesz bátorsága ahhoz, hogy később meghúzza azokat a határokat, amelyeket a saját védelmében meg kell húznia. Így tanulja meg, hogy csak azokat engedje közel a testéhez, lelkéhez, akiket ő maga szeretne, akik méltók erre. Ugye, hogy ezt kívánjuk neki?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..