Bíborosi látogatás a Bakáts téren

Szerző:

A ferencvárosi Assisi Szent Ferenc plébánián folytatódott Erdő Péter bíboros esztergom–budapesti főegyházmegyei vizitációja az elmúlt hétvégén. A Patrona Hungariae diákjai az iskola egyenruhájában fogadták a bíborost. Egy-egy tanuló rendhagyó módon mutatkozott be neki: megvallotta, mit jelent számára iskolája.
Ferencváros polgármesterével és az önkormányzat vezető képviselőivel is találkozott Erdő Péter. Megbeszélésük a templom egyre sürgetőbb felújításáról szólt. A plébánia és az önkormányzat egyetértenek abban, hogy a Bakáts tér a Ferencváros főtere, a templom pedig meghatározó jelképe, így fontos szakrális és kulturális érték a kerület számára.

A hívő elköteleződés jele

Szerző:

Tizenöt éves a Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola

Legyen továbbra is a tisztességes, komolyan végzett munka, a hívő elköteleződés jele az iskola – kérte Erdő Péter bíboros Isten áldását a közösségre a Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola fennállásának 15. évfordulóján, a május 21-i hálaadó szentmisében.

A liturgiát a főpásztorral együtt mutatta be Pályi László plébános, az iskola létrehozásának kezdeményezője, Molnár Béla, Rákospalota esperese, a kerület több papja és az erdélyi testvértelepülés, Gyergyó tekerőpatak plébánosa, illetve küldöttsége.

Ötvenéves a Nostra aetate

Szerző:

Nélkülözhetetlen a vallásközi párbeszéd

Konferenciát tartott a II. vatikáni zsinat Nostra aetate kezdetű nyilatkozatáról május 26-án, Budapesten a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Az ötven évvel ezelőtti dokumentum a katolikus egyház más vallásokhoz fűződő kapcsolatáról szól. A tudományos tanácskozásnak Ferenc pápa szentföldi látogatása és a holokauszt hetvenedik évfordulója is aktualitást adott.

Noha a zsinat nem egészen ötven éve, 1966-ban fogadta el a Nostra aetate kezdetű nyilatkozatot, előkészületei már 1964-ben is tartottak – kezdte megnyitó beszédét Erdő Péter bíboros. Véleménye szerint az, hogy a zsidók részéről egy történész is részt vett a dokumentum kimunkálásában, azt mutatja, hogy a zsidók és a keresztények közötti párbeszéd alapja a történetiség, a történelem. Jézus miatt nem vonatkoztathatunk hát el a zsidóságtól, a zsidók és a keresztények kapcsolata voltaképp Krisztus személyében van. A bíboros hangsúlyozta: a dokumentum arra hív, hogy teológiailag is értékeket ismerjünk fel a zsidóságban.

Ablakomból a mindenség

Szerző:

Az elmúlt napok viharos időjárása után békés délután köszönt ránk, amikor megérkezünk Tihanyba. A víz türkiz színben játszik a kora esti fényben. Alkony közelít. Békés, nyugodt, befogadó. Korzenszky Richárd atya az apátság előtt, a mellvédnek támaszkodva szemlélődik ebben a nyugalomban. A természet és a szerzetesi lélek egymásra talál. Harmónia. A fiatalos arcon az élet derűje. Nem akarom elhinni, hogy Richárd atya, tihanyi perjel aranymisés. Meglátogatjuk az apátságban élő, századik évében járó édesanyját, majd a megsűrűsödött érzelmi hangulatban ülünk le beszélgetni. Az ablakon át a messzeségbe látni, lélekkel a mindenségbe.

– Richárd atya, mit jelent Önnek az otthon, milyen indíttatást kapott a kapuvári családi házban?

– Az otthon számomra mindig a biztonságot jelentette. A szülőket. Apám elképzelhetetlen volt édesanyám nélkül, s édesanyám elképzelhetetlen volt apám nélkül. Nővérem húsz hónappal volt idősebb nálam, egyik öcsém hat évvel, másik tizenkét évvel fiatalabb nálam.

1955-ben kerültem a pannonhalmi gimnáziumba, attól kezdve már csak látogatóba jártam haza, de az otthon – édesanyám révén – mind a mai napig megmaradt. Az otthoni légkörben természetes volt számunkra a szabadság, ezzel együtt fegyelem és őszinteség uralkodott.

Szüleim természetes módon gyakorolták vallásukat, rendszeresen, együtt jártunk templomba, de nem állíthatom, hogy hivatásom onnan fejlődött ki. A közös asztal a család együvé tartozását fejezte ki. Állatorvos édesapám mindig úgy intézte a munkáját, hogy ebédidőre hazaérjen. Volt olyan időszak, amikor az ebédlőasztalnál négy nemzedék ült együtt: dédapám, anyai nagyszüleim, szüleim és ott voltunk mi, gyerekek.

A hely szelleme

Szerző:

Lourdes a XXI. században

Lourdes egészen a XIX. század második feléig csupán egy jelentéktelen franciaországi kisváros volt. Amikor azonban a helyi molnár lányának, Marie-Bernard Soubirous-nak, vagyis Bernadettenek 1858-ban megjelent egy titokzatos hölgy, minden megváltozott. Először csak a környéken, majd Franciaország- szerte, később az egész világon híre ment a jelenésnek. A hölgy ugyanis 1858. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén Bernadette kérésére így mutatkozott be: Que soy era Immaculada Councepciou – Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.

Velünk marad a világ végéig Mt 28,16–20

Szerző:

Jézus mennybemenetelének eseményét elmondja Máté, Márk (16,19) és Lukács (24,50– 51) evangéliuma, valamint az Apostolok cselekedetei (1,9–11). Amit e könyvek szerzői leírtak, az persze Jézus mennybemenetelének csupán a jele volt, mely megadatott az apostoloknak. E jel megfelelt az emberiség akkori világképének, amely szerint a „mennyek országát” a felhők és a csillagos ég felett elhelyezkedő területnek gondolták, ahol Isten és angyalai közvetlen jelenléte tapasztalható. Jézus mennybemenetelének lényege azonban ennél sokkal mélyebb értelmű valóság, amely abban áll, hogy Jézus megdicsőült emberi valósága testestül- lelkestül behatol Isten létterébe.

A Szentírás tisztelete

Szerző:

Katekézis a liturgiáról

A liturgiában az egyház a Szentírást tiszteli, és Isten Igéjét hirdeti. Nézzük ennek jellemző példáit! Az ünnepélyes körmenetben a diakónus vagy a pap egyes miséken felemelve viszi a Szentírást a templom szentélyébe, majd ott nagy tisztelettel és gyengédséggel az oltárra fekteti. Az evangélium meghirdetésének kezdetén a diakónus vagy a pap – aki nem felolvassa az adott szövegrészt, hanem Jézus Krisztus nevében és személyében meghirdeti azt mint az örök élet jó hírét – megtömjénezi a könyvet, a meghirdetés után pedig megcsókolja azt, vagyis Jézust magát.

Urunk mennybemenetele

Szerző:

Miután Jézus Krisztus áldott szenvedése, megváltói halála és dicsőséges feltámadása révén végbevitte megváltásunk művét, „sokféleképpen bebizonyította, hogy él: negyven napon át ismételten megjelent” (ApCsel 1,3) az apostoloknak. Aztán húsvét után a negyvenedik napon megtörtént a „mennybemenetele”. Görögkatolikus egyházunkban ezt az eseményt a legnagyobb ünnepek között tartjuk számon, és a napján ünnepeljük meg, vagyis mindig csütörtökön. Az ünnep fő éneke, a tropár lépcsőzetes emelkedéssel hirdeti a nagy eseményt, majd a lezárása különösen is kiemeli a lényeget.

Magyar Kurír - Új Ember
Powered by  GDPR Cookie Compliance
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.