A hajnali halvány derengés után estére az apostolokon újra úrrá lesz a sötétség, a „félelem lelke” (2Tim 1,7). Bezárkóznak. Zárva ajtó, ablak. Dermedten zárnak össze (Jn 20,19). Azt írja az evangélista, hogy „a zsidóktól való félelem miatt”. Ez a félelem sokszor megjelenik, vissza-visszatér a János-evangéliumban. Az egyház történelme során állandóan ki van téve a félelem kísértésének.
Katekézis a liturgiáról
A liturgikus reform egyik legfontosabb törekvése az volt, hogy a Szentírás asztalát minél bőségesebben megterítse az istentiszteleten a keresztények számára. Az egyik legnagyobb előrelépés talán ezen a területen történt a liturgikus gyakorlatban. A Biblia közös olvasása központi helyet foglal el közös ünneplésünkben.
A liturgiában különösen is erős az a hit bennünk, hogy az ünnepelt, megjelenített titok nemcsak láthatóvá válik számunkra, hanem a cselekvésben részesei is leszünk annak.
Milyen nagyszerű, hogy a húsvét szent ünnepe után ötven nappal Jézus ígéretének beteljesülését ünnepelhetjük! Megígérte – teljesítette: elküldte a Szentlelket. Pünkösdkor nemcsak emlékezünk erre az eseményre, hanem liturgiánk megjelenítő erejével jelenvalóvá is tesszük azt. Amint „az emeleti teremben” egybegyűlt apostolokra, úgy ránk, az egyházi közösségbe gyülekezettekre is leszáll a Szentlélek. Felidézzük és jelenvalóvá tesszük az egykori eseményt, és ebben segít nekünk az ünnep fő éneke is. A bizánci egyház pünkösdi tropárjának középpontjában a címben idézett mondat áll, hiszen ez adja az ünnep lényegét. Ám ezt a fő mondanivalót keretbe foglalja Urunk dicsőítése – mint oly sok más esetben is – a bizánci költészet szerkesztési elve alapján.
Egy közép-franciaországi kisvárosban, Polminhacban született, 1838. november 27- én. A szemináriumot Saint- Flourban végezte, 1864-ben szentelték pappá. Roannes- Saint-Maryba helyezték plébánosnak, ahol kilenc évig szolgált. Személyes lelki fejlődése érdekében elvégezte a Szent Ignác-i lelkigyakorlatot, közben lassan megérlelődött benne a jezsuita misszionáriusi hivatás.
Harmincöt éves korában, 1873-ban lépett be a Jézus Társaságába. Két évvel később már Madagaszkár felé hajózott, amelynek két kis szigete francia fennhatóság alatt állt. Az első időszak nagyon nehéz volt számára. Rajta kívül két másik jezsuita, illetve két nővér dolgozott a misszióban. Bár igyekezett beilleszkedni a helyiek közé, tanulta a nyelvüket, hasznavehetetlennek érezte magát.
Szomorúan időszerű könyv jelent meg a ferences atyák jóvoltából a közelmúltban. Hiszen naponta halljuk a híreket Ukrajna mai kálváriájáról, az immár az ország létét fenyegető belső harcokról. Ez a könyv az ukrán nép XX. századi szenvedéseiről szól, a kommunista diktatúra hazai emlékeinknél sokkal keményebb évtizedeiről, az istentagadó hatalom kettős, nemzeti és vallási elnyomásának történetéről.
„Hagyd a politikát, építkezz”… Bárcsak ma is megszívlelnénk Móricz Zsigmond hajdani, a Kelet Népe című folyóiratban közzétett programadó mondatát. Mert van ám izgalmasabb és éltetőbb foglalatosság, mint közpénzen, fő műsoridőben egymást mardosó, roggyant vagy épp túlmozgásos pártpolitikusok terméketlen magánszámaira pazarolni az időnket, az ilyen-olyan oldali csatlós sajtó szellemi leépítő tevékenységétől kísérve.
Egy nép vagy nemzet lelki egészségének egyik fokmérője, hogy mennyire tartja elevenen a közösségében termett pozitív példák emlékét. Nem bús-borongós múltba révedésről vagy az agyonkozmetikázott mesetörténelem világáról van itt szó, hanem olyan kezdeményezésekről, amelyek a valóság terheivel és akadályaival számoló, de ezek ellenére is cselekedni kész, értékeikkel tisztában lévő, a szabadságuk mellett felelősségtudatukkal is élő embereknek köszönhetők. Merítsünk most az egyébként inkább pusztító XX. században is felfakadt tiszta források egyikéből.
Medárd nevét hallva sokunknak az ismert népi megfigyelés jut eszébe, amely szerint: ha ezen a napon esik, akkor negyven napig esni fog, ám ha süt a nap, akkor negyven napig száraz marad az idő.
Medárd a pikárdiai Salencyben született 456 körül. Apja frank, anyja gall-római volt. Már gyermekkorában kitűnt értelmével és a vallás iránti fogékonyságával. Harminchárom éves volt, amikor püspökké szentelték. Élete során nagy köztiszteletnek örvendett. Észak-Franciaországban ma is „közkedvelt” szent. A nevét viselő települések képviselői 1995 óta minden évben találkozót is tartanak.
Alsós tanító nénim, Ilonka néni a legtöbb népszokásról részletesen beszélt, hogy megismerjük a magyar népköltészet és néphagyomány kincseit, s volt, amit meg is tanultunk, és elő is adtunk. Télen a fiúk betlehemezni jártak, tavasszal pünkösdölőt mutattunk be az iskolai Ki mit tud?-on. A pünkösdölés során népdalok, gyermekjátékszövegek és -dallamok kapcsolódnak változatosan egymáshoz, némelyikre még ma is emlékszem: „Elhozta az Isten, piros pünkösd napját, / Mi is meghordozzuk, királynéasszonykát. / Piros pünkösd napján mindenek újulnak, / a kertek, a mezők virágba borulnak. / A szép leányoknak rózsa koszorúját, / a szép legényeknek szegfű bokrétáját. / Öreg asszonyoknak porhanyós pogácsát, / Öreg embereknek csutora borocskát.”