Hazai jazzfejezetek Gonda Jánossal

Különös, hogy még e sokak által alapvetően profánnak gondolt műfajnak is vannak keresztény gyökerei. Az afrikai folklór, a fekete rabszolgák balladái, munkadalai, táncritmusai mellett vallásos népénekek, spirituálék is formálták a XX. század egyik legfontosabb „új” könnyű-komoly zenei irányzatát, a jazzt. De valami csodás spirituális abszurditás van abban is, hogy az orosz zsidó származású George Gershwin komponálta a „legamerikaibb” (és nem mellesleg az egyik legkeresztényibb szellemiségű) modern népoperát, a néger környezetben játszódó Porgy és Besst, amely egyszerre szintézise és kiapadhatatlan forrása ennek a spontán, ösztönös, improvizatív zenei világnak. De említhetjük Leonard Bernstein monumentális Miséjét is. A katolikus liturgikus rend szerint komponált – J. F. Kennedy elnök emlékének adózó – alkotás egyes tételei között különböző műfajok és zenei formák tűnnek fel: egyebek mellett vallásos tartalmú-hangulatú blues, spirituálé, gospel… A jazz lassan évszázados hazai történetéről a téma egyik legavatottabb itthoni művelőjével, szervezőjével, népszerűsítőjével, Gonda János zongoraművész-zenetörténésszel beszélgettünk. Röviden és „átfogóan” persze csak felvillanások, nagy pillanatok „kronológiájára” tehettünk kísérletet.

A szelíd teremtő: Hárs Ernő

Gyászhír érkezett: Hárs Ernő József Attila- és Stephanus-díjas költő, író, műfordító, a Magyar Írószövetség örökös tagja június 4-én este elhunyt. Alább pedig a rövid életrajz, közleményes vázlata egy hosszú pályafutásnak, melynek fordulatos, sokszereplős epizódjairól nem is olyan rég még ő maga mesélt. „1920-ban született Magyaróvárott. Kitüntetéssel érettségizett a helyi piarista gimnáziumban. 1939-ben ösztöndíjasként Párizsban, majd egy évig Bécsben tanult. 1943-ban Budapesten közgazdaság-tudományi doktorátust szerzett, és két diplomáciai tanfolyamot is elvégzett. Ugyanazon év őszén behívták sorkatonai szolgálatra. 1944 karácsonyán feleségül vette élete hűséges társát, Sándor Judit opera-énekesnőt. Budapest ostromakor súlyosan megsebesült, s egészen 1945 májusáig egy fogolykórház lakója volt. Felépülése után a Földművelésügyi Minisztérium, majd a Külügyminisztérium állományába került, ahol három évtizeden át dolgozott, mindvégig megtagadva a belépést a kommunista pártba. Ezért is különösen nagy eredmény, hogy a Nemzetközi Szervezetek Főosztályának vezetője lett, és számos államközi kereskedelmi tárgyaláson képviselte hazánkat.

Rákász István fotóival az El Caminón„

Vándor vagy és minden nap tovább kell menned. Nem tudhatod, meddig élsz, s egyáltalán lesz-e időd eljutni utad végcéljához, lelked (…) megismeréséhez. Ezért menj minden nap tovább, sebes lábakkal és szegényen is. Mert vándor vagy.” A világpolgár Márai Sándor gondolatait választotta tárlata mottójául Rákász István, akinek az El Caminón készített fotóiból nyílt kiállítása a Somogy Megyei Kormányhivatal Galériájában. Igényes kollekciójának mi más címet is adhatott volna a kaposvári urológus főorvos, mint azt: Lelki dialízis.

Filmek a D-dayről

Minden idők legjobban előkészített, a legrövidebb idő alatt, a legnagyobb haderő bevetésével végrehajtott hadművelete a normandiai partraszállás volt. A hetven évvel ezelőtt történt események megfilmesítése bármikor biztos kasszasikert hozhatott volna, ennek ellenére kevesen vállalkoztak rá. Talán éppen azért, mert hűen visszaadni mindazt, ami a francia partoknál 1944 júniusában történt, meglehetősen nagy kihívást jelent minden filmes alkotónak.

A Cornelius Ryan regényéből készült, A leghosszabb nap című film (1962) – méreteiben legalábbis – méltó volt a megörökített eseményhez. A háromórás mozit öten rendezték, a főbb szerepekben a kor legnagyobb sztárjaival találkozhattak a nézők. Henry Fonda, John Wayne, Sean Connery és Richard Burton mellett számtalan színész igyekezett bemutatni, mi történt azokban a nevezetes napokban. Ryan írása azért is alkalmas volt a megfilmesítésre, mert kisebb, különös epizódokat gyűjtött össze. Érdekes módon ezek a jelenetek – amikor például a német és amerikai katonák annyira bámulják a fejük felett elhúzó repülőket, hogy egyszerűen elsétálnak egymás mellett – jobban megmaradtak a nézőben, mint a történelmi események részletei.