Könyvespolcra

„…az élet nemegyszer úgy megszorított, hogy szívdobogást kaptam. Ilyenkor mindig eszembe jutott, hogy ezt a nyavalyát akkor szereztem, azon a napon, amelyen nem tudtam kiejteni ezt a két szót: én voltam…”

Móricz Zsigmond megindító történetével fejezi be Tarjányi Zoltán az Erkölcsteológiai Tanulmányok tizenötödik kötetét, amely a lelkiismeretről beszél tudományos-érzékletes módon.

Születésnapi beszélgetés Béky Gellért jezsuita atyával

Szentendre tornyai, szűk utcái mellett haladok el, s Leányfalu Móricz-emlékháza előtt. Feltűnik a Duna ezüst szalagja, néhány kilométer, és már Tahifalván vagyok. Kaptatok föl az emelkedőn, becsöngetek a lelkiségi központ magas épületébe. Most is cellaszobájában, munka közben találom az ünnepeltet: olvas és jegyzetel fáradhatatlanul.

Béky Gellért beszédében és írásaiban visszatérő téma az ember és a hit féltése. Érzékeny figyelem és aggodalom bújik meg cselekvéseiben, a nem szűnő szeretet finom jeleként. Derű és bölcsesség sugárzik belőle, s aki hallja kis kápolnájában vasárnap délután, az az emberkereső Istennel találkozik, a mellénk térdeplő Jézussal.

Béky professzor kilencvenéves. A háború után Szegeden kezdte tanulmányait, ám az egyházüldözés miatt nemsokára külföldre kényszerült. Japánba vitt az útja: hatvan éve, hogy partra szállt a fölkelő nap országában. Az oszakai katolikus egyetemen tanított teológiát, és keresett lelkigyakorlat-vezető lett. Nagy tisztelettel figyeli a keleti vallásokat, ugyanakkor mély hittel kötődik Jézus Krisztushoz, minden ember üdvözítőjéhez. Több mint tizenöt éve újból Magyarországon szolgál.

Egyes történészek szerint az emberiség életének hömpölygése nem más, mint a háborúk történelme. Sokkal szívesebben vennénk, ha akár a gazdaságtörténetet, a várostörténetet vagy a kultúra történetét tekintenénk etalonnak. Mert a jó növekedése, a fejlesztés mégiscsak méltóbb tevékenység a rombolásnál és a gyilkolásnál. Sőt, ennél több is igaz, mert a történelem nem csupán a „lött dolgok ösmérete”, hanem elsősorban az üdvösségtörténet. Isten önmagában megbékítette az embert, és örökteljes közösségre hívta meg. Amit a bűn következtében egyszer elrontottunk és folyamatosan rombolunk, azt Isten egyetlen gesztussal – Fia odaáldozásával – hozta helyre. Minden békének ez az isteni tett az alapja, és minden békétlenségnek a hátterében ennek az elutasítása áll. Világosan látszik, hogy itt több és mélyebb folyamat zajlik a fegyverropogásnál. Ugyanis a szívében eltántorodott és értékrendjében felborult békétlenkedők folyamatosan egymásra törnek. Nem is tehetnek mást, hiszen szívükben van a gyilkos méreg: a féktelen hatalomvágy, a kizsákmányolás, a bizalmatlanság és a kapzsiság.