Csütörtök: Szent Miklós emléknapja

Ez az énekünk három részre oszlik. Az első és a második része csodálatosan mutatja be az isteni tevékenység és az emberi munkálkodás kölcsönhatását, amely a szent püspök életében megvalósult. S ugyanilyen fontos az ének harmadik szakasza, amely arról szól, hogy közbenjárónknak tekinthetjük őt.
A tropár először úgy említi Szent Miklóst, mint aki a hitnek szabálya volt. A püspöknek mindig fontos feladata, hogy vigyázzon a Krisztustól kapott hitletétemény épségére, tanítsa és hirdesse azt az embereknek. Szent Miklós is ezt tette: a hitnek mércéje volt. Egyes hittudósok szerint az első nikaiai egyetemes zsinaton (325-ben) is jelen volt, s „Müra városa püspökeként” aláírásával hitelesítette a zsinati aktákat. Emellett a béketűrésnek példányképe is volt, amint énekünk mondja róla. Kérlelhetetlenül fellépett a császári udvar mérhetetlen pazarlása ellen, s amikor ezért büntetésben részesült, békésen vállalta a száműzetést is. Végül az önmegtagadásnak tanítója gyanánt tiszteljük szentünket az ének alapján. Ilyen volt ő a valóságban: nemcsak hirdette a szegények érdekében történő lemondást, hanem meg is valósította azt. Talán nem annyira közismert az életéből, de tény, hogy szerzetes volt. Így ajándékozta őt Isten, az „örök igazság” az egyháznak, a „maga nyájának”.


Az ének második része két ellentétpárral mutatja be, hogyan kapcsolódott Isten segítségéhez a szent életű püspök emberi tevékenysége. Az „azért” kötőszó igazolja e kettő szoros kapcsolatát. Először így szól az ének: alázatosságoddal elnyerted a magasságot. Az evangéliumi mondat visszhangzását hallhatjuk ki belőle: „Aki magát megalázza, felmagasztaltatik” (Lk 14,11). Igen, ilyen lehetett a szent életű Miklós püspök. Aztán így folytatódik az ének: szegénységeddel a gazdagságot – ezt is elnyerte szentünk. Leginkább adakozó szeretetéről híres, így maradt meg az emberiség emlékezetében. Mindenét szétosztva szegénnyé lett, ám ezzel vált igazán gazdaggá. Mert nem földi kincseket gyűjtött (Mt 6,19). És mert Jézus tanítása vezérelte: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel 20,35).

S végül biztosak lehetünk a közbenjárásában, amikor kérjük: Imádd Krisztus Istent, hogy üdvözítse a mi lelkünket.
Bizony, elgondolkodhatunk, mennyire tudjuk követni egyházunk védőszentjét.