Amikor hazánkban – Marxot szajkózva – évtizedekig azt hirdették, hogy a vallás a kizsákmányolt nép számára ópium, mellyel el akarják kábítani, nem remélhettük, hogy megérjük: lesz magyar kormány, mely szót emel az üldözöttekért, és segíti őket. De arra sem gondoltunk, hogy a bolsevizmus európai bukása után, a XXI. században is szembe kell néznie a világnak a keresztényüldözés véres valóságával.
Annyian vannak, mint az oroszok – és tényleg, a mellékelt képen csakugyan orosz katonákat láthatunk. Kapásból fel lehet ismerni őket jellegzetes, széles tányérsapkájukról, amely mostanáig nem sokat változott. A fénykép valamikor 1917 körül készülhetett a „nagy” októberi forradalom idején. Hogy honnan van, nem tudom, régóta hevert már a fiókom mélyén. Először elkezdtem megszámolni a katonákat, balról indultam fölfelé, úgy hatvannál azonban abbahagytam, nem bírtam tovább; több ezren lehetnek. Sokszor hallhattuk az elmúlt évtizedekben, hogy a szovjet hadsereg igazi erejét annak idején korántsem a fejlett technika adta, hanem az „emberi erőforrás”.
Szent István napja a családban
„A régiek az augusztust Szent István havának nevezték. Ha Szent Istvánra gondolunk, alakjáról sok minden eszünkbe juthat. Legelőször arra gondolok, hogy boldog nemzet vagyunk, mert történelmünk élén, itt, a Kárpát-medencében egy szent család áll: Szent István király, Boldog Gizella és Szent Imre herceg. Három szent. Ők a családban lettek szentté. Kevés ilyen nemzet van, amely indulásánál hasonlóval dicsekedhet.” Ezekkel a gondolatokkal köszönti az olvasót Bíró László családreferens püspök a Magyar Katolikus Családegyesület Családi ünnepeink című füzetsorozatának Szent István-napjával foglalkozó legújabb kiadványában.
Európai mozgalom az emberi embriók védelmében
Az Egy közülünk európai polgári kezdeményezés pert indít az Európai Unió bíróságán, mivel az Európai Bizottság elutasította jogszabálymódosító javaslatuknak az Európai Parlament és az Európai Tanács elé vitelét. A kezdeményezésnek – amelyet tizennyolc tagállam csaknem kétmillió polgára támogatott – az volt a célja, hogy az EU ne finanszírozzon olyan tevékenységeket, amelyek embriók elpusztításával járnak. Az ügyről az Egy közülünk nemzeti koordinátorát, Frivaldszky Editet kérdeztük.
‒ Milyen indoklással utasította el az Európai Bizottság a javaslatukat?
– Azt válaszolták, hogy kielégítőnek tartják azt a hármas feltételrendszert, keretszabályozást, amely már most is érvényesül. Ennek egyik pillére az, hogy semmilyen tevékenység nem ütközhet tagállami jogszabályokba, a másik az, hogy csak tudományosan igazolt, indokolt és etikailag is rendben levő tevékenységekre nyílik lehetőség, a harmadik pedig az, hogy uniós forrásokat eleve nem lehet embriók elpusztítására és őssejtkinyerésre felhasználni.
Beszélgetés Melo Lajossal, a Santa Maria Maggiore-bazilika gyóntatójával
– Ön Róma egyik patriarchális bazilikájának magyar gyóntatója. Hogyan lesz valakiből az Apostoli Poenitentiaria munkatársa?
– Hosszú út vezetett idáig. A Felvidéken, Szereden születtem, a keresztségben a Sándor nevet adták nekem szüleim, akik hivatalnokok voltak. Már ők is Csehszlovákiában látták meg a napvilágot, de édesapám ősei olaszok voltak. Akkor kerültek az Osztrák–Magyar Monarchia területére, amikor Garibaldi egyesítette Itáliát. Nagyapám erdélyi lányt vett feleségül, édesanyja a híres Fadrusz családból származott. Édesapám fiatalkorában visszakerült Olaszországba a rokonaihoz, ott járt iskolába, s ott is katonáskodott. Szlovákia és Magyarország német megszállása után, katonaként találkozott édesanyámmal. A háború után kötöttek házasságot.
– Ön tehát Szlovákiában nevelkedett, ott kapott meghívást a papságra, és domonkos lett. A rendek teljes megszüntetése ellenére hogyan lehetett valakiből szerzetes?
– Iskolai tanulmányaimat a Felvidéken végeztem. 1968-ban némi enyhülés volt a csehszlovák politikában. Én azonban Olaszországba mentem, s felvételemet kértem a rendbe. Az ötletet is Olaszországnak köszönhetem, hiszen korábban már jártam Itáliában, érdekelt a történelem, és a domonkos rend történetével is megismerkedtem. Vonzott a szerzetesi élet, pedig Csehszlovákiában semelyik szerzetesrend nem működhetett. Így tehát érettségi után egyenesen a generális házba, Santa Sabinába mentem. A generális azt ajánlotta, menjek vissza a Felvidékre, hiszen a politikai enyhülés miatt több domonkos szerzetest kiengedtek a börtönből, s készüljek velük a szerzetesi életre. Ajánlóleveleket írt nekem, az atyáknak pedig felhatalmazást adott, hogy titokban foglalkozzanak velem. Mire hazaértem Csehszlovákiába, bevonultak az oroszok. 1968-at írtunk. Világi papnak jelentkeztem a szemináriumba, de titkos domonkosként. 1973-ban volt a papszentelésem. Először Dunaszerdahelyen voltam káplán, majd 1975-től Újbarson plébános. Onnan Pozsonyba, majd Nyitraegerszegre kerültem.
Doberdo del Lago északolasz község neve az I. világháború óta mélyen bevésődött a közép-európai emlékezetbe. A tizenkét isonzói csata és az 1915-től 1917-ig húzódó állóháború katonák százezreinek életébe került. Olaszok sokkal többen estek el, de az Osztrák–Magyar Monarchia feleannyi hősi halottja is tragikusan sok volt az érintett családok és hazájuk számára.
Hangulatos fasor vezet Aszófőnél a vasúti pálya mellett. Balról nádas, mögötte – kideríthetetlen, hol kezdődik a víz – a sajkodi öböl. Emlékezetembe idézem Borsos Miklós és Németh László ottani házát, ahonnan már csak szellem-tekintetük pillant ide, az egykori Kövesd falura. A török korban elpusztult településből egyedül a templom romjai maradtak meg. A török korban elpusztult… Oly gyakran és oly természetesen mondjuk ki ezt, s talán bele se gondolunk: mindaz, ami az enyészeté lett, az anyag, a kövek természete miatt máig megmaradhatott volna. Ám jött az ember, s amit az egyik felépített, a másik lerombolta.
A mindnyájunkban élő lelkiismeret
Születésünktől fogva bennünk van, velünk él ez az érzékeny, láthatatlan műszer, amely már tetteink elkövetése előtt jelez, segít egy-egy döntésünkben. Sajátossága, hogy tetteink után is segít mérlegelni, helyesen döntöttünk-e. Lelkiismeretünket ideig-óráig lecsendesíthetjük, valameddig talán el is hallgattathatjuk. Ám aztán újult erővel tör föl, követeli a magáét.
Néhány napja sietős utamon egy autóbuszon fel kellett mutatnom a bérletemet. Mivel csak egy megállót mentem, észre sem vettem, hová lett a mappám, benne az igazolványaim és az épp aznap felvett munkabérem. Előre megbeszélt időpontra vártak, nem késhettem. Csak később vettem észre, mi mindenem hiányzik.