Közelkép

Interjú Dávid Ferenccel, a Pharma Press ügyvezető igazgatójával

Keresztény vállalkozókat bemutató sorozatunkban ezúttal Dávid Ferenccel, a Pharma Press nyomdaipari vállalkozás ügyvezető igazgatójával beszélgetünk.

– A családjában milyen szerepe volt a vallásnak?

– Békéscsabán születtem, ahol minden vasárnap édesapám vitt el misére. Ez azért érdekes emlékem, mert édesanyám, aki gimnáziumi tanár, nem mert eljönni velünk, nehogy megtudják a munkahelyén. Nem is gondoltuk róla, hogy vallásos. Amikor később Pécsre költöztünk, ahol sok templom volt, ő is elment valamelyikbe, amelyik kevésbé volt szem előtt. Jellemző e kor ellentmondásosságára, hogy miközben a templomokban és a hittanokon szívtam magamba a hit igazságait, az általános iskolában fel kellett kötnünk az úttörő nyakkendőt. Középiskolába a ciszterciek Nagy Lajos Gimnáziumába jártam, ahol az igazgatónak köszönhetően alig volt érezhető a hivatalos ideológia hatása.

Beszélgetés Csepeli Istvánnal a teremtésről és a paraszti kultúráról

Gyönyörű, faragott alkotásokkal gazdagította a solti templomot Csepeli István. A hatvannyolc éves mestert munkájában fia, ifj. Csepeli István is segítette.

Erős kézszorítású, tiszta tekintetű, elkötelezett alkotó ember. Fafaragó, a népművészet mestere. A Dunaföldváron élő Csepeli István így vall pályakezdéséről:

– Gyermekkoromtól megnyilvánuló forma- és rajzkészségemre alapozva szobrásznak készültem. Tizenkét éves koromtól jártam az Egyesült Izzó Képzőművészeti Körbe, ahol neves mesterek tanítottak. Aztán, családi körülményeim miatt – apám az 56-os forradalom részvevőjeként börtönbe került – asztalos végzettséget szereztem. Pár évre rá szakmát váltottam, és kőszobrászként dolgoztam a budai vár, a parlament, a visegrádi Mátyás-palota munkálatain.

Családi nap és utcafesztivál a Kájoni Háznál

A Pasaréti Ferences Alapítvány szeptember 6-án ötödször is megrendezte a pasaréti családi napot. 

Könyvespolcra

A kötet élén Thomas Merton egyik igen fontos gondolata található: „Csupán egyetlen igazi feladat áll előttem, amelytől egész életem, békém és boldogságom függ: föl kell fedeznem önmagamat, miközben fölfedezem Istent. Ha megtalálom őt, akkor megtalálom saját magamat, és ha megtalálom a magam igazi énjét, akkor megtalálom őt.” S milyen igaz mindez! Sokan küszködnek az életben, nem találják a helyüket, nem találják a nyugalmat, semmi sem jó, ami van. Hol a pénzt keveslik, hol a munkát sokallják. Máskor az a bajuk, hogy emberekkel kell foglalkozniuk, vagy épp ellenkezőleg, „megőrülnek” a társaság hiányától. Mindent és mindenkit kritizálnak, s észre sem veszik a napok, a hetek múlását, elszalad mellettük minden jó, és kimaradnak a kalandokból, élményekből. Nem látják, hogy békétlenségük és elégedetlenségük miatt életük sivár, eseménytelen. Csak a nyavalygás és a panaszkodás minden egyes napon…

Könyvespolcra

A XX. század második felében, a kommunista diktatúra legkeményebb éveiben a Magyar Katolikus Egyház vezetői között voltak mártírok, sokat szenvedő, félreállított emberek és manőverező, gyengének, sőt megalkuvónak bizonyult személyiségek egyaránt. Az egyháztörténeti kutatás számára a túlélő tanúk számának fogyásával egyre nehezebb forráskritikát igénylő, de talán egyre szabadabb kutatói lehetőségeket kínáló feladatot jelent ez a korszak, még évtizedeken át.

Könyvespolcra

Lengyelországban az idei évet a szabadság évének is nevezik, nálunk pedig a páneurópai piknik, a vasfüggöny áttörésének 25. évfordulója teszi különösen aktuálissá, hogy a Márton Áron Társaság kezdeményezésére a budapesti lengyel nagykövetség rendezésében tavaly tartott konferencia anyaga megjelenjék.

Fontos volna megírni a budapesti Egyetemi templomnak a XX. századi magyar egyháztörténetben játszott szerepét. Elég csak a százakat vonzó Prohászka Ottokár, Tóth Tihamér vagy Sík Sándor konferenciabeszédeit említeni, hogy ennek igazságát belássuk. E neves szónokok jelentősége, népszerűsége hivatásbeli nagyságukon kívül sok más tényezőn is múlt.

De Tóth Tihamér nemcsak az Egyetemi templom szószéke körül gyülekezőknek, hanem az egész országnak lehetett tanítója a rádió révén. Mivel a harmincas években már elterjedtté vált a rádió, az első „rádióprédikátorként” komoly hatása volt.

Az Új Ember által szólt hozzám az Úr

Csak ülök egymagamban, és könnyes szemmel azon gondolkodom, mennyire fáj ennek a férfinak a hiánya. Már most. Hét év hosszú idő, sok minden történt ez idő alatt. Életünk nagyon szorosan egymás mellett halad(t). És most el kell engednem … Azért, hogy mással boldog lehessen…