Jegyzetlap a nyárról

Kodolányi Én vagyok című regényével indult a nyár. A bibliás lelkületű szerző oly érzékletesen ír Jézusról s követőiről, hogy úgy érezhetjük, mintha mi is az apostolok lába nyomában járnánk, s tanúi lennénk csodáknak, gyógyulásoknak, és szenvedői el- és kiutasításoknak. A spiritualitás valóságát, a körülöttünk és a bennünk dúló szellemi harcot oly jól ismerő író a szeretettel, tapintattal, alázattal vegyített jóságot, az eget a földdel összekötő isteni jelenlétet hozza emberközelbe, teret engedve kételyek, gyanakvások és szenvedélyek közt vergődő, harcra kész, hús-vér voltunknak. Könyvéből tükröt kaptam a türelemről is…

Kitüntetések egyházunk tagjainak

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át augusztus 18-án, a Pesti Vigadóban. Elismerést vehetett át számos katolikus személyiség is, akiknek szívből gratulálunk.

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend középkeresztje, polgári tagozat kitüntetést kapott Szuromi Szabolcs, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora.

Tóth Sándor kollégánk születésnapjára

Az idén hetvenedik évébe lépett Új Ember hetilap szerkesztőségének van egy tagja, aki írásaival, verseivel, rádiós és televíziós munkáival az elmúlt évtizedek során, azt hiszem, személyes ismerőse lett nemcsak a katolikusoknak, hanem a kultúrára fogékony, hazájukat szerető, az irodalomért, a történelemért vagy éppen Rómáért rajongó magyaroknak.

Dél-Korea után

Interjú Ferenc pápával a repülőgépen

Ferenc pápa dél-koreai látogatása végén, a búcsúzáskor egy kislánytól rózsacsokrot kapott a szöuli nunciatúra kapujában. Rómába megérkezve a szentatya ezeket a virágokat helyezte el a Santa Maria Maggiore-bazilika Mária-ikonjánál. Erről a szándékáról már a repülőgépen tájékoztatta az őt kísérő újságírókat, akik augusztus 18-án, a Dél-Koreából Rómába tartó járat fedélzetén egészen személyes jellegű kérdéseket is feltehettek a pápának, s ő szokásához híven őszintén válaszolt ezekre.

A szentatya elárulta például, hogy neurózistól szenved, és egészsége érdekében naponta gyógyteát fogyaszt. Nevetve úgy nyilatkozott: egyszer olvasott egy érdekes könyvet, amelynek az volt a címe: „Örülj, hogy neurotikus vagy.”

N, azaz Nem

Egy kattintás, és ott lehetünk a kivégzésen. Nos, értem én. Hajdan a városok főterén mindenki ott tolongott, hogy láthassa, ahogyan a hóhér lesújt. Nem új keletű kíváncsiság ez. Nekem valahogy mégsem megy. Rákerestem a neten, de amikor a csuklyás felemelte a kést, be is zártam az arab feliratos honlapot. Nem vagyok olyan profi és hidegvérű újságíró, hogy egy jegyzet kedvéért végignézzem ezt. Azt hiszem, nem is szükséges. Kegyelet is van a világon.

A legzöldebb energia

Teremtésvédelem

A nyáron megjelent teremtésvédelmi cikkekben már írtunk a nemzetközi közösség és az államok szerepéről, a tudósok, a civilek és a család a felelősségéről, a katolikus hívő ember megközelítéséről a teremtett világ, a minket körülvevő természet és az emberi közösségek védelme érdekében. Az előbbiek mellett különösen fontos lehet a különféle keresztény közösségek, felekezet együttműködése, közös gondolkodása ezen a téren.

XVI. Benedek pápa a Caritas in veritate (Szeretet az igazságban) kezdetű apostoli körlevelében a környezettel kapcsolatos gondolatoknál az ember kötelességét emeli ki, s a környezet és az ember kapcsolatát úgy mutatja be, mint az ember önmagához való viszonyát. Az enciklika hangsúlyozza „az emberi család együttműködését”, a szolidaratást, és a globális környezeti válsággal, a mértéktelen túlfogyasztással kapcsolatban kimondja, hogy egy „új életstílusra” van szükség.

Emberré nevelni

A katolikus pedagógia küldetéséről Egerben

Főegyházmegyei tanévnyitót tartottak augusztus 26-án az egri bazilikában. A rendezvényre az Egri főegyházmegye köznevelési intézményeinek pedagógusai és lelkipásztorai kaptak meghívást. A jászberényi Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola, Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium kórusa énekkel invitálta a bazilikába a tanévnyitó meghívottjait, majd Juhász Ferenc, az Egri Főegyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának (EKIF) elnöke köszöntötte az egyházi fenntartású oktatási és nevelési intézmények pedagógusait, vagy, ahogyan ő fogalmazott, „azt az együttest, amely a következő tíz hónap koncertjét tartja majd”.

Soltész Miklós államtitkár, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának vezetője előadása elején kiemelte: nehéz a tanárok, a nevelők munkája, de bármilyen nehézségeket görget is eléjük az élet, mindig vissza kell térni a szeretethez, Jézus Krisztus tanításához.

A törődés gyógyír

A tanév kezdetén ismét elgondolkodhatunk azon, vajon milyen nehézségekkel kell szembenéznünk nekünk, szülőknek, ha gyermekünk újra vagy épp most először kerül közösségbe. Az óvodákban és az iskolákban szeptember elsején megkezdődött a nevelési év, illetve a tanév. Sok helyen összeszokott társaság találkozott újra, másutt még alakulófélben van az osztályközösség, így sokféle probléma adódhatott akár már az első héten.

Gyakori gondot jelent már a kisiskolások körében is a másikkal szembeni erőszak. Nemcsak a fiúk viselkednek agresszívan egymással, olykor a lányok is verekednek, de leginkább a csúfolódás, a verbális agresszió a jellemző. Magyarországon a sajtó elsősorban az iskolai erőszak szélsőséges eseteiről tudósít. Általában szenzációként közlik a gyakran tragikus hírt, ám a kiváltó okokkal, az előzményekkel és a következményekkel már nem foglalkoznak.